Napkorong

A szabad szombat - ezzel együtt a tanítás nélküli szombat már csak akkor lépett életbe, amikor kevés időm volt a nyugdíjba vonulásig.
Manapság sok vitát vált ki, az üzletek szombati és különösen a vasárnapi nyitva tartása. Ezt a vitát mindenki ismeri és véleménye is van...ezek a vélemények megoszlanak...Régebben ezt senki sem firtatta: kell-e dolgozni szombaton.
- Mint családanya én is szívesen lemondtam volna a szombati tanításról, de mindig voltak óráim, amiket meg kellett tartani. A tanárok csak akkor kapták meg az óradíjat, ha megtartották az órát. Egyetemistaként mi erre tekintettel mindig beosztottuk - a tanár érdekében - hogy legalább három hallgató részt vegyen a görög órán /nagyon nehéz volt és a tanár szigorú/ - hogy Vissy tanár úr megkapja a pénzét.
Azt hiszem, nemes gesztus volt ez részünkről és bizonyos önfeláldozás, mert a jelen levőket egész órán faggatta, mintha teljes létszámba - tizenketten - ott lettünk volna.
- Bezzeg amikor a Főiskolán tanítottam, az első évben velem nem voltak ilyen együttérzők a hallgatók. Természetesen érthető, hogy szombaton déli tizenkettőtől fél kettőig nem sok kedvük volt filozófiai előadást hallgatni..Sokan közülük vidékiek voltak, kollégiumban vagy albérletben laktak és nagyon várták, hogy haza utazhassanak minél előbb...Ezért egy karácsonyhoz közeli szombaton valaki beszólt nekem a csoportból:
- Menjünk haza!- hagyjuk ki az előadást.
- Nem tehetem, hisz fegyelmit kapok, és levonják a béremet is - válaszoltam.
Nem hatódtak meg, zümmögés kezdődött és nehéz volt dönteni, mit tegyek. Ilyen szituációkra nincs felkészítve a tanár egyetemista korában., - rögtönözni kell. Én is ezt tettem, ösztönös sugallatom szerint. Megkérdeztem tőlük:
- Ki javasolta ezt, álljon fel és vállalja!
Nem vállalta senki. Nagy csönd lett...
- Most kimegyek a tanári szobába, és aki bedobta ezt a javaslatot, jöjjön be és beszéljük meg - mondtam és eltávoztam a tanteremből.
Teltek a percek, majd halk kopogást hallottam és
- Szabad, tessék! - szavamra níltaz ajtó és beejött a lány, aki bocsánatot kért és vállalta.
Visszamentem és azt javasoltam, aki menni akar, menjen el, de maradjanak legalább hárman, hogy az órátmegtarthassam.Senki sem akart elmenni.
- Rendben van és köszönöm ezt a döntést, de aki hangosan javasolta, annak most el kell mennie..- így döntöttem. Megtörtént. Az óra további része úgy zajlott le, mintha nem szombat dél lenne. A további szombatokon sem volt probléma, mindig a kellő létszámban megjelent annyi hallgató, hogy az óra megtartása nem jelentett gondot. Nem haragudtunk egymásra, hiszen ők is pedagógusnak készültek és megértették - végig gondolva nehéz helyzetemet - hogy rájuk is várnak hasonló nehéz problémák.
Ma már nincs tanítás szombatonként és ez így van jól, mert a diákok is elfáradnak, a tanár is...
Ez az emlék azért vetődött fel bennem, mert mostanában sokat hallunk arról, hogy az általános iskolákban egész napos oktatást terveznek. Vajon, sikerül-e fegyelmet tartani - ha nem is szombaton - a hét öt napján a tanárnak és mikor fognak játszani, kikapcsolódni, pihenni a diákok? Kíváncsian várom az eredményt, de nem jósolok neki hosszú időt...