Napkorong

Még javában dübörögtek a tankok a környéken, mikor nagymamám pocakjában mocorogni kezdett egy újabb magzat. Harmadik volt ő a sorban és bár akkoriban még nem tudták előre megmondani, hogy milyen nemű lesz a gyermek mamám sejtette, hogy csakis fiú lehet, mert ugyanolyan erősen rugdalódzik, mint két nagyobbik fia tette annak idején. Nem is csalódott, amikor március idusán előbújt apám a meleget és védelmet adó anyai méhéből.

Cselédsorban felnövő anyjától nem sok mindent tanulhatott apám, hacsak azt nem, hogy sokat kell dolgozni azért, ha nem akarsz éhen halni. Háború után nagy szegénység dúlt az ország északi részén, ipari üzemek nem voltak még ezen a vidéken. Csak saját háztájiban lehetett gazdálkodni, már akinek volt néminemű elvetni valója, csak az tudta kitermelni mindennapi betevőjét. Meg kellett fogni a kapa végét, ha enni akartak egész évben és akkor még az egyéb megélhetéshez szükséges dolgokról nem is beszéltem. Nagyapám egyszerű földműves ember volt, aki kétkezi munkával kereste a kenyerét. Fia születésekor már közelebb volt a hatvanhoz, mint az ötvenhez. Az új jövevénnyel nem sokat foglalkozott, elég volt neki a napi robot, utána már nem volt kedve gyermekével bajlódni. Felnevelték őt a szomszéd nagyobbacska srácok, akikkel szintén nem értek rá játszani a szülei. Meg is látszott a későbbiekben, hogy elmaradt a családi nevelés és a szülői minta követése, mivel nem is volt előtte ilyen.

Két év katonaság letöltése után figyelme a női nem felé irányult. Mulatságokba jártak akkoriban a fiatalok. Nem volt belőlük hiány, az évszakoknak és az ünnepeknek megfelelően majd minden hónapban szerveztek ilyen-olyan zenés, táncos rendezvényt. Sűrű sötétbarna haján, igéző tekintetén, magas sudár termetén bizony megakadt a lányok szeme. Mindig mosolygó arca vonzotta a csinos fruskákat. Egy szüreti bálon gabalyodtak egymásba anyámmal. De sokszor mondtam régen, hogy bár ne tették volna. Ma már nem mondok ilyen butaságot, hiszen ha ők nem szerelmesednek egymásba, akkor most nem írhatnám meg történetüket.

Összeházasodtak, aztán gyors egymásutánban született két lányuk. A piciket hátrahagyva a nagyszülőkre a távoli megyeszékhelyen keresték további boldogulásukat. Gyári munkásként dolgoztak, hétvégén pedig hazatértek kicsiny kis falujukba, hogy gyermekikkel lehessenek. Mint tudjuk, az ilyen kétlaki életmódot nem lehet sokáig folytatni. Dönteniük kellett a falu vagy a város között. A városi életet választották. Először albérletben, majd saját házban laktak anyai nagyszüleimmel együtt. Nemsokára bővült a család, húgocskám született. Szűkösen éltek a szobakonyhás lakásban. Lehet, hogy ezért vagy éppen másért, de az apám jobban érezte magát a haverjai között a kocsmában, mint otthon. Jöttek a csúnya veszekedős hétköznapok, melyeket belengett az alkohol bűze, ami apám szájából ömlött. Csattantak a pofonok, reszketett anyám és rettegtek a testvéreim velem együtt. Felhős gyermekkorom volt emiatt, de a felhőket anyám szeretete igen gyakran eloszlatta. Ilyenkor mindig vidáman sütött ránk a Nap összes meleget adó sugarával és árasztotta ránk szikrázó fényét. Anyánk hősies majomszeretete tudta csak feledtetni és elnyomni apánk nemtörődömségét és italozó életmódját. Amikor apám nagyon ritkán néhány hétig nem nyúlt a pohárhoz, akkor kenyérre lehetett volna kenni. Játszott velünk, segített a házimunkában, élte a munkásemberek mindennapi csendes életét. De ez időszak nem tartott sokáig, fizetés tájékán, amíg csak tartott a pénze, csak ivott és ivott egyfolytában.

Édesanyám a városi létet megunván majd húsz év után úgy döntött, hogy elköltözünk onnan. Bízott benne, hogy apámnak jót tesz majd a környezetváltozás, elszakad ivócimboráitól és talán véget vet italozó életmódjának. Sajnos ebben nagyot tévedett. Harminc kilométerrel arrébb egy vidéki falucskában kezdtek új életet három gyermekükkel. Új ház, új gyermek, tartja a mondás. Nálunk valóban így volt. Egy év múlva megszületett legkisebb húgom negyedik nem várt gyermekeként szüleimnek. Volt helye a pénznek, annál is inkább, mert nővérem és én is eladó sorban voltunk már és két éven belül férjhez is mentünk. Anyám vért izzadva teremtette ki a stafírungunkat és rendezte meg lakodalmunkat. Apám csak rész vett és jól berúgott rajtuk. Hogy miért nem vált el édesanyám tőle azt mai napig sem értem. Aztán jöttek sorban az unokák, majd nemsokára a két húgom is házasodásra adta a fejét.

Negyven évig mindent, de mindent édesanyámnak kellett megoldania a favágástól kezdve a kenyérre való előteremtéséig. Egyszer aztán megelégelte ezt a kegyetlen sorsot a jó Isten. 66 éves korában apám rosszullétre panaszkodott, annyira szédült, hogy nem tudott felkelni az ágyából. A háziorvoshoz elment, de az nem ismerte fel a bajt és hazaküldte. Másnap mentővel szállítottak kórházba és stroke-t állapítottak meg nála. Azután egy korty alkoholt nem ihatott többé. Tizenkét évig nyomta az ágyat és közben átélte a kínok kínját. Kiszolgáltatott volt a betegségének, állandó segítség nélkül nem tudott létezni. Édesanyám és húgom gyámolította hosszú éveken keresztül. Ez alatt az idő alatt volt ideje átgondolnia az életét. Megtanult imádkozni és hálás lenni minden ajándékba kapott napért, óráért. Bocsánatot kért az elkövetett bűneiért és mi a gyermekei és anyám is megbocsájtottunk neki. Talán ezért kapta a betegségét is és ezért kapott ilyen hosszú időt a sorstól, hogy le tudja vezekelni vétkeit. Utolsó hónapjának napjai emberfelettien fájdalmasak voltak számára és számunkra is. Sajnáltuk, mert nagyon szerettük. Elfeledve minden hibáját, gaztettét. Talán a szenvedő Jézus arcát láttuk benne, amikor etettük, simogattuk, betakartuk, együtt imádkoztunk vele. Beszélni már nem volt ereje, csak a szeméből legördülő könnycseppel tudta kimutatni szeretetét, ami többet ért minden kimondott szónál.

Nyugodj békében apám, legyen számodra könnyű a föld!

Hozzászólások

farkas viola - december 29 2017 04:42:42
Drága Menda!
Szépen megírt emlékezésed szívszaggató és megható, benne, az Édesanyádról írtak is, aki igazi hős volt. De sokan szenvedtek és szenvednek ma is az italozó embertől, persze, most már hozzá jönnek a szipuzó fiatalok is. Igen, nyugodjék békében.
További boldog ünnepeket és reményteljes újévet kívánok szeretettel: Viola