Napkorong

A CSILLÁR

Mikor a hatalmas bronzcsillár függesztőláncába kapaszkodott, megcsúszott a bal lába valami undorító nyálkás vacakba, teljes súlya, a láncra nehezült.
Az reccsenve kiakadt a mennyezet vashorgából, és megindult.
Végigzúgott a terem felett, mint egy órainga, a holtponton megtorpanva- visszaindult, egyre gyorsabban, mint valami lánchinta.
A rengeteg gyertyaláng hol előre, hol hátra hajlott, attól függően, merre lendült a bronzszörnyeteg.
Görcsösen markolta a láncot, két lábát oly hirtelen kapta fel kezei magasságába, hogy hangos reccsenéssel nadrágjának feneke végigszakadt, és hófehér feneke, úgy világított a lobogó fényben, mint egy megkergült égitest.
Érezte hátsóján a gyertyalángok kíméletlen forró simogatásait, de mozdulni sem tudott, csak szorosan összezárt szemekkel kapaszkodott, ujjai megfehéredtek a görcsös szorítástól.
A hatalmas inga, lomhán és határozottan lengett, mint ami sosem akar megállni.
A lakoma vendégei felfelé fordított arcai, mint viaszszínű-bamba tökök meredtek a páratlan látványra, többeknek eszébe villant, hogy el kéne futni, mert ha rájuk zuhan ez a fertelmes tömeg, hát nem marad belőlük semmi.
De meg sem tudott mozdulni senki, a döbbenet mindenkit megbénított.
Ő meg csak lengett és lengett, a légvonattól sorba kihunytak a gyertyák, egyre hűvösebb levegő kezdte simogatni megperzselt fenekét.
Kinyitotta szorosan összezárt pilláit, és elképedve érezte, kellemesen érzi magát.
Lábainak egy biztos pontot keresve, önbizalma egyre nőtt.
A lengő lámpa holtpontján térdeit megrogyasztva beleguggolt, majd felegyenesedett.
Egyre vadabbul száguldott.
Már egyetlen gyertya sem égett, a felocsúdott vendégsereg üvöltözve menekült kifelé a tárt tölgyfaajtón, majd agyontaposva egymást.
A nagy csillár, már úgy száguldott, hogy hallotta az áporodott levegő surrogását.
Aztán egy éles- roppanó hang a feje felett, és a függesztőlánc elvált a plafontól.
A hatalmas test végigszáguldott a terem légterén, nekicsapódott a zárt ablaknak- tokostól kitörve azt, és változatlan sebességgel kivágódott az éjszakába.
A friss fuvallatok azonnal átölelték, a hűvös levegő dübörögve áramlott meggyötört tüdejébe.
Valami földöntúli, és ismeretlen boldogság öntötte el egész valóját.
Lenézett, alatta az alvó erdő, a földbe süppedt fehérre meszelt falu házacskák, mint valami mesében.
A mély álomba szenderült világ.