|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Édesapám egész életében vidám természetû, viccelõdös, mindenkivel szemben jóakaratú ember volt. Már megszületésemkor fehéren õsz selymes haját, - /még a háború idején õszült meg/ - ha nem volt kalap a fején "kakastaréj"; formára fésülte. Általában kalapot hordott otthon is, ha elment kocsmába tisztát, meg hát volt neki ünneplõs is. A kalapot mindig velem vetette, mert az nagyon tetszett neki. Borívó ember volt, ha kicsit többet ívott még mókásabb volt, mint józanul. Nem bántotta soha családját, olyankor lányait tornászni hívta, dalolt nekünk sokat, s mikor unokái lettek, azokat még jobban szerette. A család nem hiányolta a szeretetet.
Szerették õt az emberek, viccelõdött öreggel és gyerekkel. Már 85 éves elmúlt, korát meghazudtolva segített a ház körül. Házunk elõtt, mintha óvoda lett volna, az utcában élõ karon ülõ gyerekektõl a kamasz gyerekekig összegyûltek apám körébe, - sokszor a szüleik is - szinte itták apám szavait. Ha a papát nem látták az udvaron, bejöttek érte, s hívták: "Papa gyere ki hozzánk, beszélgessél velünk!"; Végtelen nagy türelemmel tudott gyerekekkel bánni.
-Általában az öregeknek már nincs türelmük a zajongó gyerekekkel bajlódni - Rá hallgattak a gyerekek, s ha meglátták az utcán hangos kiáltással köszöntek neki:"Szia Papa!"- Az óvodások sétájukon kórusban köszöntötték az utcán. Szóval el lehet képzelni milyen is volt édesapám.
Férjem halála után minden megváltozott.
Talán fájdalmamat látva: vidámsága, beszélgetõ-kedve alább hagyott. Csendes, szótlanságba feledkezett, amit én akkor még nem értettem. Többször faggattam szegényt: Papa fáj valamid, bánt valami? A válasz: "nincsen nekem semmi bajom, csak nyugodt legyél, menj dolgodra!"
Korábban nyugovóra tért, az étvágya is alábbhagyott, a rádiót sem kapcsolta be. Kis idõ elteltével, már a bort sem igen itta. Napi egy doboz cigarettája sem fogyott el. Próbáltam nyugtatni: "Papa nem tehetsz semmirõl, nagyon jó, hogy itt vagy velünk!"
Aztán 1998 nyarán, egy nap munkából hazaérve, gyermekem panaszkodva fogad: Anyu! a Papa semmit nem evett.
A szokás szerint elkészített napi tea adagja érintetlen van az asztalon.
Orvost hívok hozzá, aki kórházba küldi. Édesapám nem ellenkezik, pedig a kórháztól idegenkedett.
Naponta járunk hozzá, amit õ szóvá is tesz. "Nincsen nektek más dolgotok, csak az, hogy engem látogattok!?" Nem értem miért ilyen elutasító?
Aztán jön a kezelõorvosa, aki elmondja: " Papa haza mehet, majd otthon felerõsödik. Korának megfelelõ az állapota." (89.évében volt ekkor) Apám az orvoshoz könyörögve szól: "Doktor Úr! nem akarok haza menni!"
Azt hittem, hogy elsüllyedek. Egyszerûen nem értem. Papa, hogy mondhatsz ilyet? Miért nem akarsz haza jönni? A válasz csak annyi volt: "Nem akarok zavarni, hogy fogsz akkor dolgozni? Nem megyek már innen haza!"
Dühös lettem, s talán életemben elõször perlekedem Apámmal. Hogy képzeled? Miért zavarnál? Haza jössz, és nincs kifogás! Itt van a Te unokád, itt vagyok én is! Ha segítségre van szûkséged, mi segítünk!
- Tudni kell, hogy a fiam nagyon szerette nagyszüleit mindkét félrõl. Soha nem hallottam, hogy csúnyán, vagy szemtelenül viselkedett volna bármelyik nagyszülõvel. - Azt hiszem büszke lehetek rá, mert embertisztelõ, természetszeretõ, általában az elesetteken segítõ, s nem lenézõ felnõtté vált. -
Édesapám sok gyõzködéssel, de beleegyezik, hogy hazavigyük.
Nagyon gyenge, elesett öregember lett belõle, melyet az ember el sem tud képzelni, amíg gyermek.
- Fizetés nélküli szabadságot veszek ki, hogy apámat ápoljam. A munkahelyemen nagyon megértõk, szerencsés vagyok e téren. -
A kórházból hazatérve, a nappaliba készítem el helyét, hogy állandóan együtt legyünk. Kér tõlem egy pici bort, kér egy szál cigarettát. A kevéske bort jóízûen megissza, a cigarettát csak félig szívja el.
Látom rajta: jól érzi magát, a szemei mosolyognak, tekintete kísér, amíg teszem a dolgom körülötte. S egyszer csak hallom: édesapám énekel. Hallgatom, és gondolom, hogy megártott neki az a pici bor? De tisztán hallom a dalt - jó hangja volt mindig - kedvesérõl énekel. Kíváncsian rákérdezek: hol van a Te kedvesed? - és õ tiszta hangon felel: kint nyugszik a temetõben.
Ekkor még nem értem, mi történik. Gondolom egy kicsit felerõsödik, és minden megy a maga útján.
Aztán jön az éjszaka. Szobájából ijedt hangokat hallok. Sietve megyek be hozzá, és hallom, hogy háborús élményeit éli meg, "lövészárokban fekszik, ahol a bombák robbanását hallja, társának kiált: vigyázz bomba!"
Félve szólítgatom: "Papa, papa ébredj! rosszat álmodsz?" Néma csend, és kis idõ múlva rám kiált: "Vigyázz robban a bomba!" Ismét néma csend, én is hallgatok, s nézem édesapámat, aki tiszta tekintettel és tudattal kér: ne kapcsoljam le a lámpát. Megtörlöm száját, inni adok neki, keveset - de iszik. Aztán ismét háborúzik, kis idõ múlva szõlõjében dolgozik, boldogan nevetgél, mert unokáit látja, akik felé közelednek, nevükön szólítja, s hallja hangjukat. Tisztán érthetõen felel, amikor kérdezem mit álmodik.
Így telik el 2-3 éjszaka, amikor egyszer hallom, hogy ismét énekel: "Mennybõl az angyal lejött hozzátok pásztorok, pásztorok..." énekli tisztán. Tekintetét tisztának látom, mégis mintha valahol nagyon messze járna - mondja nekem: "Látom õket, édes lányom, látom õket!" "Kiket látsz Papa?" - kérdem tõle:
"látom én az angyalokat, hallom is a hangjukat, dalolnak õk, énekelnek, csilingelnek énnekem". Ismét elkezd énekelni: "Mennybõl az angyal lejött hozzátok..."- énekli tisztán.
Eljön az utolsó délután, amikor a szomszéd bácsi jön el hozzá látogatóba. Õ már látja, hogy búcsúzni kell, - én még mindig nem értem. Elbúcsúzik apámtól, s nekem csak annyit mond: "ha segítségre van szükséged, bátran szólj, s én jövök!" - Megköszönöm, de nem hiszem, hogy segítségre lenne szükségem- gondoltam magamban. Ekkor apám csendes, remegõ hangon szól hozzám, hangja a mai napig fülembe cseng: "gyere ide édes lányom, gyere közelebb!" Odahúz arcához, átöleli nyakamat, ezekkel a szavakkal búcsúzik el tõlem: "Téged szeretlek legjobban, nagyon szeretlek Tégedet! Megköszönöm neked, hogy eltakarítsz engemet." Befelé folynak könnyeim, elfojtom sírásom, de szívem szakad bele, s csak annyit tudok mondani: "ezt nem kell köszönnöd!" "Ekkor értem meg, mi történik körülöttem. Este, letörölgetem, megmosdatom, tiszta pizsamát adok rá, megitatom, a fiam is ágya körül forgolódik, aztán elvonul szobájába, - szégyelli, hogy látom fájdalmát. Már itt az éjfél még szobájában vagyok, vizes ruhával kiszáradt száját törölgetem, amikor édesapám nyugodt, csendes hangon, mosolyogva szól hozzám: "ez nagyon jól esik, jól érzem magam, édes lányom nem kell félned"! s csendesen elszenderül. Fiam is alszik már. Ledõlök egy kicsit én is, mintha valaki álomporral hintene meg, mély álomba merülök. Fél 3-kor riadok fel, sietve indulok a Papához. Belépek szobájába: csak a nagy csend fogad. Hozzálépve, némán nézem, nem tudok sírni, de szívem, mintha kiugrana helyérõl, hevesen dobog, szinte hangosan zakatol. Aztán szép lassan megnyugszom, s csak nézem és nincs félelem bennem, végtelen nyugalom szállja meg lelkemet, Édesapám mosollyal az arcán aludt el.
|
|
|
- június 27 2008 09:45:06
Kedves Ssuzus!
Nagyon is megértem a történetedet, s azt is, hogy a végén miért is szállt meg a végtelen nyugalom.
Édesapád, - amikor férjed meghalt - azért lett olyan búskomor, mert úgy érezte, inkább neki kellett volna elmennie, nem a fiatalnak! Nagyon önzetlen ember az, aki nem akar a fiatalok terhére lenni, nem akarja, hogy fájdalmát lássák és ezzel megzavarja a nyugalmukat! Édesapád boldogan halt meg, és szép, hosszú életet megélt, ez legyen mindig elõtted, amíg csak élsz! Egyébként, könnyekre fakasztottál!
Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
 |
- június 27 2008 11:36:25
Bocsánat, nem akartalak elszomorítani.
Ha tudunk sírni tisztul lelkünk, megkönnyebbül szívünk.
Köszönöm hozzászólásodat kedves Zsuzsi. |
- június 27 2008 12:21:10
Kedves szuzus! Köszönöm , hogy megosztottad velünk ! Igazán szívfájdító, ugyanakkor szívet melengetõ . Szeretettel: Perzsi |
- június 29 2008 13:17:27
Szia Szuzus!
A történeted igaz, nagyon szomorú de végtelenül emberi, szeretet teljes. Örülök, hogy olvashattam. Szeretettel: zsuzsu |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 22. péntek,
Cecília napja van.
Holnap Kelemen napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
