Hazatértem a Völgybõl, és még nem tudtam, hogy ezzel lezárult életem egy szakasza . Lemerültem, mint az akkumulátor, és feltöltõdésre, töltekezésre volt szükségem. És ekkor bár nem is kerestem, jött a nagy találkozás. Fura alak, zord külsõvel. Meglátott és elvakítottam. Rendszeres napi biotron lámpa kezelés szükségeltetett, hogy tisztán lásson . Ezen idõ alatt nekem is sikerült talpra állnom. Az eredmény - megszûnt a külvilág és egymás karjaiba omoltunk. Folyóparti séták - néztük a víz fodrozódását, és egy úszó palackpostát, melyrõl azt hittük, nekünk jött üzenet. Tévedtünk. Tovább sodorta az ár . Erdei kirándulás- a Várhely tövében õseink sírhalmai domborultak. És egyetlen madárhang sem hallatszott. Már a madarak sem repülnek? Hova tûnt az erdõ hangja? És ott a park a régi szerelmek lábnyoma. Véletlen találkozás !
Ágyban párnák közt csatároztunk. Meghaltunk , majd újra éledtünk.
Lelkem , mint a háborgó tenger. Mibe kapaszkodjak? A csillagos égbe?
Botorkálok a sötétben, csak tapogatódzom. Végül rájövök, hogy egy láthatatlan kéz vezet. Jobban tudja mire van szükségem , mint én saját magam. Gyenge vagyok! A gyengeségedben van az erõd- mondták egyszer. Azt hiszem igazuk volt...!
Elveszett a karomról a fehér gyöngyöm, mely számomra erõt adott !
Üdv!
