|
 Vendég: 28
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
Drágám. A kezed...
- Add csak ide a kezed. Ennyi ember között nagyon kell vigyázni.
Róza és kislánya a Király-utca és Körút sarkán állt. Várták, hogy átmehessenek a villamosmegállóhoz. Öt lépés a járdaszigetig. A lámpa végre zöldre váltott.
- Na, gyere – mondta és kézen fogva Olgit, átsietett vele a zebrán. - Lépcső. Ügyesen.
Olgi tizenkét éves volt és máris szépen zongorázott. Az iskolában évről évre a jó közepesek közé tartozott, de lehet, hogy ez a sok gyakorlás miatt alakult így. Apa három éve elment Amerikába. Azóta nem hallottak róla. Kettesben éltek: anya és lánya. Róza soha nem érezte, hogy fel kellene állítani Olgit a zongorától, még akkor sem, ha már órák óta percnyi szünetet sem tartott. A kislány okos volt és jó megfigyelő, de a közismereti tárgyakkal szemben a zongora győzött. Anyukájával ma éppen egy neves zongoratanárnőtől jöttek, aki meghallgatta Olgi zongorajátékát.
- Kicsikém, örömmel vállalom a tanításodat. Valószínüleg szép jövő vár rád. Légy nagyon szorgalmas. Gyakorolj...
- Hát, ez az – mosolyodott el Róza -, azt hiszem éppen emiatt vannak kisebb gondok az iskolában. Igaz, nem várom el, hogy csupa jeles legyen, de talán túl sokat ül a zongoránál...
- Olgikám, akkor erre azért majd gondolnod kell. Néha...
- Igen – mondta halkan Olgi.
Róza megsimogatta a kislány fejét és ránézett a tanárnőre:
- Akkor a jövő héten. Elkezdjük.
- Kedden délután...
Adél néni már az első óra befejeztével kis levelet írt Olgi mamájának, hogy szeretné, ha a kislány nem csak heti egy alkalommal jönne hozzá, de legalább kétszer. A másik óráért nem kérne pénzt. A borítékot leragasztva adta át új tanítványának.
Róza minden órára elkisérte a kislányt, de sosem ment fel Adél nénihez, hanem be-besétált a Zeneakadémia kis Király-utcai bejáratán. Nyáron hűvös, télen meleg volt a díszes előcsarnokban. Gyakran nézte az óráját, hogy időben ott legyen, amikor kislánya kilép a zongoraóra után a házból, ahol Adél néni lakik. Szemben az Akadémiával.
A negyedik hónap után megszólította Rózát a vastagszemüveges büfés néni:
- Meghívom egy kávéra, ha elárulja, miért vár itt hetente kétszer? Kedden és csütörtökön.
- A kislányomat várom. Zongoraórán van.
- Még egyszer sem láttam. Akkor ő már nagyobbacska kislány kell legyen.
- Hát igen, hamarosan tizenhárom lesz.
- Tizenhárom? Akkor biztosan nagy tehetség, hogy az Akadémián tanulhat.
- Jaj, nem itt. Szemben, a Liszt Ferenc-téren...
- Ja, Adélkánál? – kérdezte a büfés, és máris lehúzta az olasz gép karját, hogy kávét főzzön Rózának.
- Igen, nála. Nagyon kedves asszony.
- Kedves? - A néni elnevette magát. - Az még semmi, de az ő keze alól kerülnek ki a legjobbak. Páran már bejárták a világot. Koncertek, hangfelvételek, meg minden.
Ettől kezdve hetente kétszer beszélgettek ők ketten. Róza ragaszkodott hozzá, hogy fizet a kávéért és csak néha-néha fogadott el egy kisebb süteményt.
Egy alkalommal, nagy meglepetésére, Olgi indult felfelé a csarnok másik végénél még látható első lépcsőfordulónál. Adél néni mellett vitte kottáit. Róza meg sem mozdult. Egy pillanat alatt ezer magyarázat cikázott a fejében. Nem fut utánuk, hiszen baja nem eshet Olginak. Ez nem egy olyan hely. Adél néninek rengeteg ismerőse lehet az Akadémián. Hiszen még a büfés is ismeri őt. Lehet, hogy meg akarja mutatni valamelyik ismerősének.
- Mi történt anyuka? Miért lett ilyen sápadt?
Róza úgy fordult a büfés felé, mint aki szellemet látott:
- A kislányom most ment fel Adél nénivel a lépcsőn. Mit keresnek ők itt? Az Akadémián?
Közel egy év múlt el, amióta a neves tanárnő felfedezte, micsoda óriási tehetséget kapott Olgi személyében. Végül el is mondta Rózának, hogy kislánya hetenként egyszer az Akadémián kap órát egy nagyon jó, fiatal tanárnőtől, akit szintén Olgának hívnak. Ez a tanárnő sem fogad el pénzt. Adél néni kissé szégyenkezve tette hozzá:
- Kedves Róza. Sajnálom, de én nem tudom megengedni magamnak...
- Drága tanárnő, nem is kell erről beszélni. Ez egészen természetes. Hálás vagyok.
Adél néni hamarosan bemutatta egymásnak Rózát és Olga tanárnőt. A kislány boldog volt, hogy ennyi segítséget kap.
Rózának tehát keddenként már az Akadémiából kellett elhoznia Olgit. A csütörtöki órák továbbra is Adél néni lakásán folytak.
- Fölment a kislány? Csinálhatom a kávét? – kérdezte Rózát a büfés néni, miután az a csarnok végében elvált Olgitól.
- Köszönöm szépen, de még egy pohár szódát is kérnék.
- Mi történt? Ünnep van?
- Aaaa, nem azért, bár tényleg. Olgi vasárnap volt tizenhárom éves.
- Isten éltesse sokáig! Óra után hozza ide.
- Nagyon kedves.
Olgi tizenhárom éves nagy lány volt már. Az utcán nem kellett fogni a kezét. Mit szólnának az emberek, ha látnák? Egyetlen zongoraóráról sem hiányzott. Olga néni nagyon jól tanított, Adél néni pedig segített megvalósítani azt, amit az akadémiai feladatok követeltek. Még az iskolai tanulás is jobban ment egy kicsit. Nyolc hónapja kezdett Adél néninél. Róza nem mondta meg Olginak, hogy tanárnőinek nagy terve van: be akarják őt mutatni egy komolyzenei tehetségkutató koncerten. Fél Európából jönnek jelentkezők. Olgit az Akadémia indítja. Nem kell fizetni azt a hatalmas részvételi díjat. Róza hálálkodni próbált Olgának, aki gyorsan felemelte kezét:
- Semmi oka rá. Ennyivel Adél néninek is tartozom, hiszen négy éve még az ő tanítványa voltam. Olgi óriási tehetség.
- A tanítványa volt? Nahát!
- Igen. Csak kérem, biztosítson a kislánynak nyugalmat, minél jobb körülményeket.
- Én mindent megteszek.
Öt hónap még volt hátra a koncertig. Eljött a nap, hogy Adél néni, Olga és Róza jelenlétében a tehetséges tanítványnak is elárulja, mit terveznek vele a felnőttek. A lány felkiáltott. Hihetetlenül boldog volt.
- Jaj, bocsánat, hogy ekkorát kiáltottam, de úgy meglepett...
- Megértjük, kedvesem. – Olga összedörzsölte két kezét:- Akkor most mindent bele.
Elkezdődött az óra. Róza és Adél néni kimentek és a lehető leghalkabban csukták be maguk mögött a vastagon párnázott ajtót. Ez volt az első alkalom, hogy a büfében együtt kávéztak. Róza csak tekintetével jelezte, hogy ő fizet és ehhez ragaszkodik. Egy órával később Olgi is csatlakozott hozzájuk. Kapott egy süteményt, amelyért nem fogadott el pénzt a kedves büfés.
Anya és lánya egészen a kapuig kisérték Adél nénit. Jó és bizakodó hangulatban váltal el tőle. A kapu bezáródása után mosolyogva néztek egymásra. Összeölelkeztek.
Szótlanul mentek a villamoshoz. Mindketten a közeledő koncertre gondoltak, de egyik sem beszélt róla. A megálló járdaszigetén rengeteg ember tolongott. Csak két megállót utaztak. Róza kezében szatyrot cipelt dobozos tejjel, krumplival, kenyérrel, de leszállás elôtt még a kottás táskát is átvette Olgitól. A lány ment előre, de megvárta, amíg anyja is mellé ér. Odamentek a zebrához. Másokkal együtt Róza is lelépett az úttestre, de látta, hogy a jobbról érkező autónak esze ágában sincs átengedni a gyalogosokat. Róza gyosan visszalépett.
Olgi nem.
Megállt az idő. Olyan volt, mint valami lehetetlen képzelődés. Nem történhetett meg. Ez más. Ilyen nem fordulhat elő. Sikítások, kiáltások. Róza fejében egyre ismétlődött a kép, amint Olgi visszanéz rá: „nem jössz?”
Róza a járdasziget szélén ült. Vigyázott a kottás táskára. Két rendőr lépett mellé.
- Együtt voltak? – kérdezte az egyik. Róza csak bólogatott.
- Igen?
- Igen. A lányom – suttogta Róza és akkor döbbent rá, hogy Olginak baja eshetett. Fel akart állni, de a rendőr belekarolt.
- Sajnálom, asszonyom...
Egy hét telt el, mire Róza felhívta Adél nénit. Sok szenvedésben teltek el a következő hónapok. Az autó vezetőjét börtönbüntetésre ítélték, de az enyhítésért folyamodott.
Róza kerülte az embereket. Többé nem tudott a barátok és ismerősök szemébe nézni. Ma Amerikában él és mint valami vallomást meséli el a szörnyű esetet mindenkinek, akivel valamilyen módon kapcsolatba került.
Göteborg, 2018.június.
|
|
|
- július 05 2018 19:41:43
Kedves Laci!
Döbbenettel olvastam ezt csodálatosnak induló történetet, mely a legszörnyűbb véget ért.
Gratulálok a nagyszerű alkotáshoz.
Szeretettel: Viola  |
- július 05 2018 21:43:23
Köszönöm most is.
Minden jót kivánok:
Laci |
- július 14 2018 15:21:57
Kedves László!
Nagy figyelemmel olvastam a kislány és anyukája történetét!
Igen nagy tragédia az egy anyának, ha elveszti egészen fiatal gyermekét. A legnagyobb veszteség. Nagyon sajnálom!
Szeretettel: Zsuzsa
|
- július 14 2018 15:47:12
Talán nem rontok az élményen, ha ide írom, hogy a történet tragikus része igaz, az elôzmény nem.
Még annyit, hogy az írás címe helyesen: Drágám. A kezed... (az, hogy "Drágám" nem tudom, hogy került ilyen röviden az írás elé. Mindenki azt hihetné, hogy egy bugyuta szerelmi történet.
Üdvözlettel: PiaNista László |
- július 14 2018 15:49:05
Kedves Zsuzsanna, elfelejtettem megjegyezni, hogy ennek a tragikus történetnek a leírását sok éve (legalább 12-13 éve) halogattam.
PiaNista |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
