|
 Vendég: 95
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Félelmek és remények
A telefon megcsörrent. A ház alatti garázst, ahol tartózkodott teljesen befüllesztette a perzsel? Nap. Várt még négy-öt csengetést, talán megunja a hívó és leteszi, de nem volt szerencséje. Ahogy nyúlt a telefonkagyló után, érezte, testét elönti a veríték és nagyon nem szerette az izzadtságszagot.
-Tessék-szólt bele és bemutatkozott, ahogy illik. A vonal túlsó végén f?nöke hangját hallotta, ahogy a teremzajból kibontakozott er?s hangja.
-Péter, holnap reggel tíz órára gyere be az irodámba, nem kell hoznod semmit, csak elbeszélgetünk-mondta és röviden elköszönt. Mögötte még hallani lehetett a valószín?leg körülötte lév? munkatársak nevetését.
Ma még nem volt hívása. Úgy látszik a kisváros telefonjai is megérezték a kánikulai nap melegét és nem voltak hajlandók elromlani. Tulajdonképpen ez egy könny? napnak ígérkezett, mégis a hívás után valami rossz érzése támadt. Már hónapok óta lehetett hallani a vállalatnál tervezett létszámleépítés kósza, csak egymás közt terjed? híreir?l.
Úgy érezte ? védve van. Ötven évesen, harmincévi megszakítás nélküli munkaviszony után, ugyanannál a cégnél semmi baj nem lehet. A gazdasági hírek sem vetítettek el?re semmi a céget érint? változásokat.
Valahogy mégsem érezte jól magát. Felállt, hogy kimenjen a leveg?re, kitárta az ajtót s a hirtelen rázúduló forróságtól testét újra elöntötte a verejték.
A rohadt életbe -mormolta magában, bár káromkodni csak ritkán szokott. Az ajtót kulcsra zárta, beült a teljesen átforrósodott vállalati kisteherautóba s mérgében padlóig nyomta a gázt.
A gépkocsi visítva elindult. A szomszéd telken játszó két apró gyerek rémülten kapta fel a fejét, egyikük kezéb?l még a vödör is kiesett.
Öt perc alatt hazaért. Nem szokott így száguldozni, otthon hálát adott az Istennek, hogy útközben nem találkozott rend?rrel, úgyis hó vége volt, már csak egy borsos büntetés hiányzott volna.
Aznap este nyugtalanul hajtotta álomra a fejét. Gondolatai össze-vissza cikáztak, bár állandóan nyugtatgatta magát.
A reggeli Nap els? sugarai felnyitották szemét. Nem érzett sem fáradtságot, sem kipihentséget. Megreggelizett, a h?t?ben talált nyálkás parizert, egy félbevágott hagymát. Ráütött négy tojást és komótosan betermelte. Közben eszébe jutott a koleszterinszintje, hogy csökkenteni kellene a napi tojásfogyasztást, de gyorsan elhessegette a gondolatot. Szokás szerint ásványvizet ivott utána, majd felöltözött és kiment a kocsihoz.
Élvezte a reggeli h?vösséget, a jó leveg?t, amit csak néha zavart meg a szomszéd disznóólból átlibben? er?s trágyaszag. Beült, kitöltötte a menetokmányt, bejelentkezett a diszpécserhez.
-Nincs még Péterkém semmi -hallotta az éterb?l az ismer?s hangot -szóljál kés?bb.
Kés?bb sem volt semmi. Kilenc órakor elindult. Egy óra az út a központig, nem kell sietni.
A forgalom elég gyér volt, nem kellett túlságosan az útra figyelni. Bekapcsolta a rádiót a megszokott állomásra és hallgatta a zenét. A fiatalok zenéjét ugyanúgy szerette, mint a saját korosztályáét, de az angol nyelv? számokat nem díjazta. Nem értett bel?le semmit, csak a dallamát.
A vállalati bejáratnál a kapu nyitva volt, talált egy üres helyet s leparkolt.
-Szevasz Péterkém -hallotta a háta mögül és megpillantotta f?nökét, amint éppen egy brióst majszolva közeledett felé.
-Cs? f?nök-válaszolt és nyújtotta kezét.
-Gyere, menjünk az irodába, de túl sok jóra ne számíts-mondta László és ajkán megjelent valami sajnálkozó kifejezés.
Bent az irodában h?vös volt. Egy nagyteljesítmény? ventillátor kavarta a leveg?t s az asztalon hever? papírok némelyikét egy-egy milliméterrel odébb sodorta.
Amikor leült valahogy érezte, hogy itt már baj van. László, a f?nök még megeresztett egy pár udvarias formulát, érdekl?dött az egészségi állapota és családja fel?l, majd a lényegre tért.
-Nem tudom hallottad-e, hogy a tulajdonos változásokat szeretne végrehajtani és ez sajnos érinti a dolgozók egy részét is -hallotta az íróasztal túlsó végér?l. Szemében mintha megmozdult volna valami. Hallotta a feléje áradó monoton beszédet, csak éppen az értelmét fel nem fogta. Valami folyton csak azt súgta -ez nem lehet igaz!
Emlékezetében felvillant az els? munkanapja, az ismeretlen munkatársak és berendezések, az állandó tanfolyamok, a brigádkirándulások, a sok-sok megoldandó probléma, melyeken mindig sikerült túltennie magát, a túlórák, a közös szerelések, a kollégan?k kegyeiért való versengés, a rengeteg munkahelyi és személyes élmény.
-Remélem megérted és nem engem fogsz okolni-hallotta ismét László hangját és tompán nézett f?nöke együttérzést mutató szemébe.
-Értem f?nök -válaszolta és egyáltalán nem értette miért pont ?, miért éppen most és mi lesz ezután.
Hazafelé letért a város végén lév? Bevásárlóközponthoz és mindenféle finomsággal rakta tele kosarát. Mindig így volt, ha valami váratlan esemény jött az életébe. Ennie kellett jóllakásig és azon is túl, hogy feldolgozza a kellemetlen dolgokat. Ilyenkor úgy érezte, ha tele a gyomra, akkor szép a világ és rosszabb már nem jöhet.
A lakásához közeledve már hányingere volt. Gyorsan letussolt és lefeküdt saját ágyára. Nem érdekelte, hogy a munkaid?nek még nincs vége. Egyáltalán, semmi nem érdekelte. Csak valami rémültség, er?tlenség, kiszolgáltatottság érzése öntötte el és nem tudott szabadulni t?le.
Nem tudta felfogni, hogy ez igaz lehet. Hallott már sok ilyet az ismer?sei körében és munkája során, de úgy érezte ?rá ez nem vonatkozhat. Becsületesnek, szorgalmasnak, értelmesnek tartotta magát, aki mindig eleget tett a rábízott feladatoknak és f?nökei utasításainak.
És most vége mindennek. A biztos állásnak, a rendszeres havi jövedelemnek, az autónak, a nyugalmas életnek. És a családja? Mi lesz az egyetemista fiával? Hogyan fogja számára biztosítani az eddig megszokott színvonalat?
Mintha szíve táján is enyhe szorítást érezne. Hirtelen felült és figyelte saját légzését, de szabályosnak érezte. Megszomjazott, szinte kívánta most az alkoholt, tudta, hogy segíteni fog még ha csak aznap is, de jobb lesz t?le a kedve, aztán másnap jöhet a szörny? kijózanodás. De ez most cseppet sem érdekelte, megállt a bárszekrény el?tt és számbavette a kínálatot. Nem volt nagy, konyak vagy whisky. Az utóbbi már fel volt bontva. Fogta a söröspoharat és megzúdította. Érezte, ahogy torkát marja a szesz. A harmadiknál már bizonytalanná vált a lába, mintha mázsás súly nehezedne rá.
-Szia Apa, itthon vagy? -hallotta valahonnan messzir?l. Eszter volt, a felesége.
Megállt a szoba ajtajában és tágra nyílt szemekkel meredt rá. Ritkán látta így a férjét. Talán összesen háromszor történt meg. Mikor sokat ivott mindig kivörösödött a szeme és nyelve kicsit botladozott. Megérezte, valami szokatlan történt.
Este, amikor felébredt, mindent részletesen elmesélt. Felesége szótlanul hallgatta. Nem részvétet vagy sajnálatot várt t?le, csak valami megértést. Eszter szemében azonban hitetlenséget, félelmet látott. Félelmet a be nem látható jöv?t?l, a még fel nem fogható, de hamarosan bekövetkez?, kiszámíthatatlan eseményekt?l.
Ett?l kezdve az események felgyorsultak. A m?szaki vezet? közölte az elbocsátás menetét. A lehetséges megoldásokat. Felmondási id?re nem tartottak igényt. Még pár nap volt hátra, megkezd?dött a szóba jöhet? munkahelyek feltérképezése.
Kihasználva, hogy a vállalati gépkocsit még nem kellett leadni, egész napját más munkalehet?ségek felkutatásával töltötte.
Nem érdekelte már a munkafegyelem, ami annyi éven át szinte beleivódott, magasan tojt rá.
Sejtette, bármennyi kilométert megy is vagy nem találják munkahelyén, már nem foglalkoznak vele. Véglegesen leírták.
Minden számba vehet? ismer?st, barátot felkeresett. Ígérték mindenhol, segítenek, majd értesítik, nem olyan nagy dolog ez, el fog rendez?dni.
Az id? teltével, a sok sikertelenség láttán reménye szertefoszlani látszott. Rájött, az ötven év egy ember életében munkavállalás szempontjából mérföldk? a mai állapotok közepette. Volt, ahol sajnálkozva néztek rá s szinte kárörvend?en közölték, fiatalokat várnak. Nekik még nem fáj a derekuk, nem reumás a lábuk, frissek és teherbíróak és még messze vannak a nyugdíjtól.
Kés?bb megjött az értesítés. A gépkocsit le kellett adni és aláírta határozatát a munkáltatói munkaviszony megszüntetésér?l.
A hazafelé tartó vonaton nézte az ablak el?tt elsuhanó tájat. A sínek melletti földeken emberek dolgoztak, a párhuzamosan futó f?útvonalon sok teherautó közlekedett s neki rögtön az jutott eszébe: mindenkinek van munkája, csak immár neki nincs.
A szomszéd kisvárosban, ahol az anyja lakott leszállt a vonatról. Az út szélén haladva azon gondolkodott, vajon elmondja-e a történteket vagy hallgasson. Anyja már többször panaszkodott rekedtségére és nehéz nyelésre. Száraz az a lakótelepi leveg? a központi f?tést?l vagy kicsit megfázott r11; gondolta, majd elmúlik. Kis együttérzésre vágyott, ?szinte anyai sajnálatra és vigasztalásra, pedig már ? is régen feln?tt volt, mégis vágyott rá. Teljesen más az, nem kell er?snek és határozottnak mutatnia magát, kiengedheti kicsit a felgyülemlett gondokat.
Anyja hajlott kora ellenére gyorsan összeütött egy finom ebédet, kétszer is szedett bel?le.
Elmondta a munkahelyi történteket és megígérte, elkíséri anyját a szakrendelésre.
Másnap felkereste háziorvosát és táppénzre ment. Tudta, így egy fél évig is nyugodtan lehet és pénze sem lesz sokkal kevesebb. Megmérték vérnyomását és az orvos figyelmeztette, nagyon magas és gyógyszert írt fel. Kiváltotta receptjeit, felszerelkezett újságokkal és böngészte az álláshirdetéseket.
Leveleket írt, telefonált, személyesen kereste a létez? és szóba jöhet? helyeket. Észrevette, amint megtudták elbocsátását, a régi barátok viselkedése megváltozott. Már nem számíthattak rá, már nem fog tudni elintézni semmit, megszakadnak az érdekkapcsolatok. Bajban derül ki, melyik az igazi barát-rémlett fel a mondás valahonnan emlékezetéb?l s íme valóra vált. Milyen igazak is ezek a népi bölcsességek -gondolta magában.
Napjait a ház körüli munkák, bevásárlás, f?zés töltötték ki ezután. Gyakran hiányzott a megszokott nyüzsgés, az emberek, a mindennapi felkelés, a megszokott munka.
Mikor megunta az egyhangúságot felpattant a kerékpárra és betekert a város központjába. Élvezte a sokaságot, a forgalmat, szinte még az autók kipufogó füstje is örömet okozott neki.
Ismer?sökkel találkozott, elbeszélgetett és élvezte, hogy ráér, hogy végtelen sok az ideje.
Egy otthoni munkánál dereka megroppant és szörny? fájdalmat érzett. Napokig az ágyat nyomta, tehetetlen volt és szenvedett. A háziorvosa injekciókúrát rendelt és mindennap felkereste. Vérnyomását is gyakran méregette, mindig magas volt a gyógyszerek ellenére.
Beutalták a Reumatológia szakrendelésre, sokáig kezelték, állapota nagyon lassan javult.
Egy CT - vizsgálat elvégzése után orvosa közölte gerincsérve van és a m?tét elodázása érdekében nagyon kell vigyáznia.
A régebben édesanyjának tett ígéretét az orvosi vizsgálatra már nem halaszthatta tovább. Egy korai reggelen a kórház el?tti parkolóban találkoztak. A szakrendelésen rengetegen voltak, sokára került rájuk a sor. Átküldték ?ket a tüd?osztályra, majd a vizsgálat után a f?orvos behívta és közölte, anyjának tüd?daganata van és beutalja a Megyei Kórházba.
Ekkortól már gyorsan teltek az események. Anyja állapota rohamosan romlott, hamarosan hazaengedték. A f?orvosn? közölte, egy-két hete van hátra.
Az otthoni ápolást a három testvér egymás között osztotta be. Szörny? volt látni egy ember leépülését, különösen ha az édesanyáról van szó. Meg kellett tanulni egy tehetetlen ember napi tisztálkodási mozdulatait, a szótlanságot, a tehetetlenséget, a morfium gyors de visszataszító hatását, a napok végtelen lassúságát.
Egyik reggel csengett lakásán a telefon.
-Anyu meghalt-hallotta benne n?vére sírásra forduló hangját és bár számított rá, a gyorsaság megdöbbentette.
H?vös októberi nap volt. A temetésen rengetegen voltak. A kisvárosban édesanyja köztiszteletben álló véd?n? volt, nagyon sokan szerették és ismerték. A koporsónál mozdulatlanul állt, a tömeget szinte nem is érzékelte. Érdekes módon nem anyjára gondolt, hanem, hogy ezután ? következik a testvéreivel. A részvétnyilvánító arcokra egyáltalán nem emlékezett, fülében még a koporsóra zúduló föld tompa puffogása hallatszott.
A temetést követ? halotti tort undorítónak tartotta. Meghalt a legszentebb anya, akinek életét köszönheti és most itt kell bájolognia, kínálgatnia a vendégeket r30;..
A következ? napok lassan és szomorúan teltek. A legtöbb vigaszt egyetlen fia jelentette számára, akire nagyon büszke volt és ?t tartotta élete egyetlen értelmének. Nagyon sok boldog napot töltöttek együtt és feleségével mindkett?jük életét ez töltötte ki. Az iránta érzett mérhetetlen szeretete nagyon sokat segített a fájdalmak és gondok elviselésében.
Decemberben elindította rokkantnyugdíjazási kérelmét. Úgy érezte két meglév? betegsége ezt indokolttá teszi és valamennyi id?re megoldást hoz gondjai megszüntetéséhez.
Az értesítés hamarosan megjött. Leszázalékolták s ezzel valami nyugalom költözött életébe.
Amikor ismer?seivel találkozott szégyellve válaszolt, hogy nyugdíjas, mintha valami b?nt követett volna el. Úgy érezte a többi ember munkáján él?sködik, kihasználja ?ket.
Azután lassan megszokta és már úgy érezte ez jár neki. Hiszen nem ? akarta így, mindent megtett, amit lehetett, de a társadalom kitagadta ?t, nincs szüksége rá, a munkájára. Akkor most tartsa el.
Éjszaka még gyakran felriadt, nézte a vörösen világító óra számlapját és tudta, hogy felesleges. Nem kell reggel mennie sehová, nem várja a munkahelye, a kollégái, az elromlott telefonok és központok. Itt van magában, lelkében örökös nyugtalansággal, hogy neki még dolga lenne az életben, még hasznot, értéket szeretne létrehozni, de a viszonyok korlátozzák.
|
|
|
- július 23 2007 13:05:34
Köszönöm a hozzászólásotokat és hogy olvastatok.
Tibor |
- december 05 2007 10:47:53
Tetszett! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
