Napkorong

(Az esetleges életszerû egybeesés, csakis a véletlen mûve lehet!)

Rose lányomnak

Lilien De La Cruise önéletrajzából

A bûn

Édesanyám halála után, apám sokat gyötrõdött. Eladta az üzletet és sokat volt otthon, csak szótlanul ült naphosszat és egyre többet italozott. Majd egy idõ után, egyre többet járt a sarki kocsmába, mely "A bicskás köpködõ" néven volt elhíresülve. Barátja, cimborája nem volt csak úgy magában iszogatott. Mindig készítettem neki ebédet és vacsorát, úgy vártam õt haza.
Egy szomszéd özvegy hölgy, sokat segített. Sokat járt át hozzánk, emlékszem, mindig élénkpiros rúzs volt az ajkán, vastagon kikenve, s olyan érdekes rózsaolaj illatot árasztott.
Mindig apám felõl kérdezett. - Azt hiszem, meg akarta fogni magának.
Egyszer, nagyon korán jött haza az apám és így szólt.
Ideje lányom, hogy tanulj és mûvelõdj! Beszéltem a plébánossal és jövõ hónaptól a zárdába költözöl!
- Istenem, szorult össze a szívem.
Miért nem maradhatok itthon? -
- Már nincs itthon, - felelte.
Teljesen eladósodtam és a ház már az uzsorásé!
- Nincs maradásom e földön, de a zárdában a nõvérek, majd gondodat viselik!
Én elhajózok, matrózként Amerikába, most ott a szerencse és ott a gazdagság!
Aznap éjjel egy pillanatot sem aludtam.
Halkan sírdogáltam, hogy meg ne hallja senki. - Miért, miért? ...Miért?
Eljött a búcsú napja, apám elkísért a tengerparti móló mellett, megmutatta, hogy melyik hajóra szegõdött el, majd a sûrû kovácsoltvas kerítéses zárda felé vettük az irányt.
Az összes holmim egy kis batyuban, a hátamon himbálódzott. Megérkeztünk, becsörgetett a kapun, mire kisvártatva egy idõsebb hölgy jött ki apáca ruhában. A fejkendõje szorosan volt megkötve, de mégis láttam az õszülõ hajfürtjeit.
Kedvesen rám mosolygott, majd megfogta a kezemet. Üdvözöltem õt, s õ visszaköszönt, majd így szólt.
- Búcsúzz el édesapádtól, mert õ nem léphet be ide!
Átöleltem apámat és szótlanul álltam agy pár percig, Õ a fejemet simogatta és csókolgatta a hajamat.
- Visszajövök érted, - súgta,
- visszajövök!
Majd a nõvér megfogta a kezemet és magához húzott. A könnyeimtõl már nem láttam semmit csak a súlyos ajtó csapódását hallottam.
Végigmentünk egy hosszú, homályos folyosón, gondolataim messze szálltak, s még, mint utolsó képeket, láttam a tengerpartot, a kavicsokat paskoló hullámokat, s hallottam a sirályok rikoltozását.
Majd egy újabb ajtó csapódott!
- Itt vagyunk, - mondta a nõvér.
És bevezetett egy ajtón, ahol egy asztal mögött egy holtsápadt nõ ült, a pislákoló gyertya fényében az arcán táncot jártak az öregsége ráncai. Rám nézett, láttam méreget, majd így szólt.
- Apádat ismerem, anyádat is ismertem, most mi leszünk a szüleid, tanítóid, s e zárda a lakhelyed!
Úgy öltözködsz, ahogy mi, akkor eszel, mikor mi és úgy hálsz, ahogy mi!
Mától kezdve Lilien nõvér a neved!
- Nehéz volt a beilleszkedés, mert nem voltam hozzászokva a csendhez, a suttogáshoz. Sokat jártunk a kápolnába imádkozni. Imát mondtunk az Úrnak reggel, ebéd elõtt és este is.
Az elsõ év elteltével, mikor újra eljött az õsz, melyet savanyú szél hozott, kitanultam az írást és a számvetést.
Ugyan a számokkal, már kicsi gyermekkoromban is játszadoztam virágkoszorú kötés közben, de ez most más volt.
Egy éjszaka arra ébredtem, hogy görcsöl a hasam és forróság önti el az ölemet. Már napok óta rosszul éreztem magamat, de ez most fájt. Riadtan vettem észre, hogy az ágyam csupa vér, - megijedtem és egybõl anyám és a véres konyhakõ jutott az eszembe. Kirohantam az ajtón és segítségért kiáltoztam. Anna nõvér talált rám legelõször.
- Mi baj? - kérdezte, de már látta is a rémületem okát. Visszakísért a szobámba, sebtében áthúzta a fekhelyemet és valami gyolcsszerû anyagot adott, hogy tegyem az alsónemûmbe.
Reszkettem, magához ölelt és megnyugtatott, - már nem vagy kis lány, mostantól igazi nõvé váltál, majd elmagyarázta e vérzés miértjét és, hogy míg tart nem hagyhatom el a szobámat.
Majd õ gondomat viseli ezen a pár napon. Mondanom se kell, hogy azért az imádkozás, az nem maradhatott el.
Egy csendes tavaszi nap, a kápolnából visszafelé sétálva, neszt hallottam a kerítés felõl. Egy kackiás bajszú úrfit pillantottam meg és Anna nõvért.
A férfi szenvedélyesen átölelte õt és csókjaival kényeztette. Eszembe jutott a gyermekkorom, mikor apám hazajött és anyámat ugyanilyen szenvedélyesen csókolta.
- Szeretik egymást, gyönyörûség volt õket nézni. Majd kiáltozás hallatszott, s a pár úgy rebbent szét, mint két megriadt kisgalamb.
- Anna, - kiáltottam. Õ rám nézett, megfogta a két kezemet és ezt suttogta, - nem láttál semmit, - semmit! Most mennem kell!
Majd elsietett.
Másnap hajnalban, zajra ébredtem, még nem kelt fel a Nap, de a Telihold fényében láttam a belsõ udvaron a tüsténkedõ embereket. Egy négylovas hintó állt az udvar közepén, s egy embert tuszkoltak fel a fülkébe, majd megláttam a püspök urat, hogy int és a hintó elviharzott az alsó kapun keresztül.
Másnap a déli misén nem láttam Anna nõvért és a püspök úr is a tisztátalanságról és a paráznaságról tartott Isten tiszteletet. Annát többé nem láttam a zárdában. A következõ héten a püspök úr hívatott maga elé, s kérdõre vont a Földi bûnök felõl. A Hét fõ-bûn. Mindenféleképp a kéjelgést és a túlzott nemi vágyat, mint emberi örök átkot fejtegette.
Közben le sem vette a szemét rólam. Azt mondta, hogy minden nõ bûnös, ki testét csáb tárgyává teszi, s õ, mint Isten szolgája, majd vigyáz rám és tisztán tart.
Majd átkarolt és símogatni kezdett. Egy idõ után forogni kezdett velem a világ, s mire feleszméltem, már az ölében ültem, s a mocskát ürítette belém. Sikoltani akartam, de befogta a szám és dolga végeztével otthagyott. A könnyeimmel küszködtem, s a feszített Jézustól kértem segítséget. - Segíts, hadd meneküljek! Hadd meneküljek!
Még kétszer ismétlõdött meg az eset és engem csak undorral töltött el, de senkinek nem mertem elmondani. Eltelt még egy év, megint tavasz, Ittlétem alatt a második.
Édesapámra gondoltam. Vajon hol, s merre jár, s vajon látom-e még valaha õt?
De még a fülemben csengenek a szavai.
- Visszajövök érted!
- Visszajövök

Lilien De La Cruise
20080703
Minden jog fenntartva!

Hozzászólások

reitinger jolan - július 05 2008 15:05:24
Ezek a papok és az apácák, bort isznak, vizet prédikálnak.
Várom a folytatást.
Szeretettel Joli

szuzus - július 05 2008 20:06:45
Egyszerre olvastam el a három részt, hogy egy kicsit többet tudjak meg a novella tartalmáról.
Egy tragédia a családban mindent tönkretesz. Nem kell ide háború, szegénység, mert nincs annál szörnyûbb, mint amikor a szép álommal teli, boldog békés idill véget ér a sors keze által. Sajnálom az apát, mert tudom mit jelent elveszíteni mindent, ami addig a legdrágább kincs volt. Általában a férfiak (ez nem törvényszerû) sokkal nehezebben bírkóznak meg ekkora fájdalommal, könnyebben esnek rabjává az alkoholnak, hogy bánatukat felejtsék. A kislány élete pokollá változott, gondolom egy életre elege lett a szépet, a jót, a bibliát hírdetõ Isten nevében hazugságban élõ papokból, az ilyen egyházól. Van hitem, ne érts félre, de elvetem az álszent, hazugságot hírdetõk, Isten nevében népbutító szentséget.
Érdeklõdve várom megható novellád folytatását.
Szeretettel:szuzus

LouisdelaCruise - július 05 2008 22:03:26
Köszönöm, kedves Szuzus!

Azért az elkövetkezendõ részekben lesz még bõven minden, jó és talán kevésbé jó. Kérlek, próbáld úgy olvasni, hogy a történetnek csak az én képzeletem adott valós alapot és, hogy jobban megértsd, a történet a tizenhetedik században zajlódik, s az írója, az én, akkor már özvegyül hagyott párom. - Hmm..., a Sors fintora!