Napkorong

Bartókra emlékeztünk Göteborgban

Nagyszerû érzés volt a tanár, a népdalgyüjtõ, a zeneszerzõ és zongoramûvész: Bartók Béla születése 125. évfordulójáról éppen születése napján, március 25.-én megemlékezni. Magam részérõl kissé féltem, hogy az ünnepelt zenéje, amely nem kimondottan fülbemászó dallamosságával hat hallgatójára, letompítja majd az érdeklõdést. Akik azonban eljöttek hozzánk ezen az estén a göteborgi Kulturhuset Underjorden színháztermébe, tudták, hogy elsõsorban nem zene-hallgatni jönnek, hanem egy olyan hazánkfia életmûvét megköszönni, aki a magyar, román és szláv népek zenéjének többségét mentette meg úgy, hogy ezek még életében felkerültek a világ legrangosabb koncert-termeinek mûsorára, s nem csupán sorra elhangozhattak, hanem a mai napig is hozzá tartoznak a világ összes valamire való szimfonikus zenekarának, zenemûvészének repertoárjához.
A szervezõ, aki az elmúlt évben igen nagy sikerrel hívott össze sokunkat József Attilára emlékezni, most nagyobb feladatra vállalkozott. Bartók zenéje más, mint a Csárdáskirálynõ közismerten fülbemászó melódiái. Ezért volt egy rövid megtorpanás. Talán jobb is volt így. Nem volt szükség hatalmas sztereó beredezésre, sem képek, írások, szövegek kivetítésére. Kaptunk helyette egy bensõséges (szívesebben írnám: családi-) hangulatú estet, ahol, ha jelen lehetett volna, maga Bartók is meghatódott volna a fellépõk rendkívüli igyekezetén.
Eljött hozzánk és beszélt Bartók Béláról Magyarország kultúrális- és sajtóattaséja, Tábori György. Amellett, hogy ismertette Bartók életét, elmesélte a nagy mûvészhöz fûzõdõ kapcsolatának formálódását és kialakulását is. Ettõl éreztem annyira személyes hangvételûnek azt, amit elmondott. A svéd vendégeknek a házigazda, Nilsson Gyöngyvér olvasta föl a beszéd fordítását.
Én, aki e sorokat írom, Bartók Béla és Kodály Zoltán zenéjén nõttem föl, s az õ zeneoktatási módszerükön keresztül tanultam meg becsülni azt a hatalmas munkát, amit a magyar népi kultúra megmentése érdekében végeztek. Gyermekként (mint kórustag) saját otthonában találkozhattam az akkor 70 évesként ünnepelt Kodály Zoltánnal és elsõ feleségével (Emma asszonnyal), s mint felnõtt, bemutatkozhattam Bartók idõsebbik fiának (Béla, gépészmérnök), aki külsõre pontos mása volt apjának. Micsoda boldogság lett volna e két zene-óriásnak ott ülni ezen a Bartókra emlékezõ estén és hallgatni a Petõfi Sándor Magyar Klub kórusát (Ljungby), amint karnagyuk, Benczédi Zsuzsa intésére szerényen elkezdték énekelni a zeneileg képzett kórustagoknak is nehéz mûveket. Nem volt semmi baj! A legnagyobb hálával gondolok rájuk! Öröm volt hallgatni Benczédi Fruzsina zongorajátékát, Tóth Zsuzsanna és Péter versmondását, valamint Hilda Hamrin és Joel Berglund hegedû-kettõsét; a színpadi jelenetek, népdalok csak még kellemesebbé tették ezt az összejövetelt.
Bartók Béla születése 125. évfordulójának ünnepléséért köszönet illeti meg Magyarország stockholmi Nagykövetségét, a Petõfi Sándor Magyar Klubot, s a göteborgi Kõrösi Csoma Mûvelõdési Kör-t. József Attila születése 100. évfordulójának éjszakába nyúló ünneplése után írt cikkemben mintha említettem volna, hogy Sall Lacinak újabb ötlete van.
Ez volt az!
Biztosan most is közeledik az ideje, hogy egy másik nagy magyarra emlékezzünk.
Laci ezeket figyelemmel kiséri...

'Bartókunk zenéje mindvégig magyar volt.
Bármerre kalandolt, átgondolt és szép volt,
Átgondolt és népi; éjjel, ha harang szólt...'

Maróti László / Göteborg