Napkorong

Ismertlen távlat

Kalifornia kis városában ahol majdnem mindenki ismerte egymást, élt egy kis család.
Az apa egy nagy vállalat beszerző ügynöke volt, sokat volt távol a családtól. Felesége soha nem dolgozott, az otthoni munkáján kívül, ahol nagy kertjükben tevékenykedett.
Szép nagy házuk volt két garázzsal, két autóval, amiből az egyiket lányuknak szánták ha majd felnő. Lybi már elérte a tizenhatodik évét és nagyon türelmetlen volt.
Már abban a korban volt, hogy megkaphatta volna a hajtási engedélyt, de mindíg valami közbejött és el lett halasztva.
Lybi egy nap beült a neki szánt autóba, szép csendesen kigurult a garázsból.
Ő már tudott vezetni, de tudta, hogy engedély nélkül nem tanácsos. Kihajtott a kis városból a főútra ahol szabadnak érezte magát, mint a madár, rálépett a pedálra, uccu neki nem is nézte a sebességmérőt csak repülni akart, mert a lámpa már sárgát mutatott.
A kereszteződés másik irányából egy kisebb autó indult nem számítva a másik iránybol jövő autóra. A két autó hatalmas csattanással ütközött össze, az egyik kigyulladt abban a pillanatban.
A forgalom leált, a forgalmat el kellett irányítani más irányba, míg illetékesek elbírálják a helyzetet.
A kisebb autóban fiatal hölgy öt éves kislányával, az autójukban a halál érte a végzetüket.
Lybit eszméletlen állapotban húzták ki a kocsijából, a mentők kórházba szállították.

Joe Tailer 38-éves zongorista, aki későn házasodott míg rátalált örök szerelmére akit imádott.
Felesége Mária fiatal, gyönyörű nő volt. Öt éves kislányuk volt minden kincsük akit jobban szerettek mindennél. Balettiskolába vitték hetente egyszer és álmodoztak, hogy eljön a nap mikor nagy primadonna lesz belőle.
Csengett a telefon.
- Joe Tailer? - Igen.
- Szomorú hírt kell közöljek önnel, felesége és kislánya meghaltak az autószerencsétlenségben.
Joe elejtette a telefont, összerogyott.
A hír úgy érte, hogy szeretett volna nem élni ebben a percben.
- Halló, halló, halló!
Joe nagysokára felvette a telefon kagylót:
- Itt a rendörség kérem, hogy jöjjön el a főkapitányságra azonosítani az áldozatokat, hogy tovább tudjuk folytatni az ügyet.
Joe rövidesen megjelent s amit látott, rosszul lett. Az élete foszlott szét.
Közölték vele, hogy kis idő kell amíg minden adatott megkapnak mindkét féltől, közben sajnálatunkat fejezzük ki a történtekért és idővel értesíteni fogjuk.
Még csak annyit, hogy a másik fél kómában van a kórházban, akitől nem tudunk információt kapni.
Joe hazament, letörve életének a legméllyebb pontja, mindent elveszített, nem látott semmi értelmét az életének. Kínlódott magával, gondolta ő soha nem akar egy másik nőt az életébe.
Szerelmét senki nem tudja kitörölni az életéböl, és az az aranyos kislánya aki a legnagyobb boldogság volt az életében, nehéz átélni a történteket.
Joe megutálta a környéket, nem akart tovább ott élni. Egy nap kapott egy jobb ajánlatott.
Elkölrözött oda ahol minden új volt neki ahol kevesebb emlék köti a helyhez.

Lybi felébredt a kómából a megrázkódtatáson kívül nem sok sérülés volt rajta, az a pár nap amíg kómában volt, valami furcsa változáson ment keresztül, valami mindig rémlett a fejében.
Valmit látott, a nagy távolságban, amit szeretett volna elérni.
Miután hazakerült a szülei örültek, hogy életben maradt de észrevették, hogy Lybi már nem az aki volt, valami történt vele.
Kis idő után kezdődtek a szemrehányások, veszekedések, tudatták vele, hogy nem várt, hatalmas per vár rájuk ahol elveszíthetnek mindenüket, amit Lybi fájón tudomásul vett.
Az a táj ami mindig tökröződött a fejében úgy érezte mintha valaki hívogatná őt.
Egy nap szép csendesen összepakolta a legszükségesebb dolgait, kora hajnalban elhagyta a házat. Nem tudta hová megy, de valamit látott, amit el kell, hogy érjen.

Lybi barangolt a bizonytalanságban, sokat szenvedett, az időjárás, eső, hideg, megvisetre őt.
Ismerkedett külömböző emberekkel. Sokszor úgy érezte hajszol valamit amiről nem tudja mi az. Vissza kellene mennie a kórházba, elmondani, hogy mit érez, talán tudnának segíteni rajta.

Szeptember volt, hideg szél fújt, szakadt az eső egész nap, Lybi át volt ázva. Behúzodott egy kapu szögletébe, egyszer csak érezte, valaki megérintette:
Az idegen:
- Magárol csöpög a víz, nem maradhat itt éjjelre, jöjjön velem, elviszem egy helyre ahol megszáradhat reggelig.
Lybi nem szólt, csak ment az ember után.

Kis idő után egy magányos házhoz értek, bementek.
Meleg volt a házban, a kandallóban égett a tűz, nagy hasáb fák lángoltak mint fáklyák.
Az idegen jobban megnézte a lányt.
- Hiszen maga egészen fiatal, mit keres itt ezen a kietlen vidéken egyedül. Szabad kérdeznem, hogy mi a neve? -
- Lybi... Eltévedtem, már nem tudom hol járok, és ez az eső, amire nem számítottam nagyon megviselt engem, köszönöm a segítséget. Kicsit megszáradok és mehetek tovább.
- Az én nevem Joe, Joe Tailer. Maradhat itt nyugodtan, én egyedül vagyok, semmi bántódása nem lesz, és ha éhes, tudok adni enni, inni valót, érezze magát kényelemben, keríthetek valami száraz ruhát, gondolom nagyon át lehet ázva.
Lybi meg volt lepődve az ember kedvességén. Joe megmutatta a fürdőszobát ahol Lybi lezuhanyozott, felvette a kapott száraz ruhákat, jól esett neki, már szüksége volt a tisztálkodásra. Kapott enni, inni, utánna leültek a tűz mellé és beszélgettek.

Lybi soha nem mondta senkinek mi történt vele, az az ő titka amit magában tartott.
Kiváncsian nézegette a férfit aki talán tíz évvel lehetett idősebb nála, vagy ki tudja, ő soha nem tudta jól bírálni az emberek éveit.
Joe kérte, hogy maradjon ott éjjelre, van üres szoba részére, és másnap folytathatja az útját.
Lybi ott aludt, nagyon hálás volt ennek az embernek, aki még csak nem is próbálta kihasználni az adott alkalmat.

Másnap reggel Joe készített reggelit, közben beszélgettek. Tetszett a lány neki de gondolta, túl fiatal ő hozzá.
Azért még is megkérte:
- Kedves Lybi, tudom beszédéböl kivéve, hogy nem biztos benne, hová tart, miért nem marad itt addig amíg elrendeződnek a gondolatai. Ne értsen fére, nem azért kérem, hogy talán ki akarom használni a lehetőséget ami távol áll tőlem, csak sajnálnám ha tovább barangolna az ismeretlen láthatatlanban.-
Lybi gondolkodott egy kis ideig míg megszólalt:
- Kedves Joe, én nagyon hálás vagyok azért amit értem tett és ha nem lennék az útjában szivesen elfogadom az ajánlatát.

Lybi és Joe boldogok voltak, jó barátok lettek, sok mindent a ház körül együtt csináltak, sok sétát tettek a közeli parkban, és úgy nézett ki, hogy el sem tudnának válni egymástól.
Mikor egy este Joe bevallotta:
- Lybi, én nagyon megszerettelek, el sem tudnám képzelni az életem nélküled.
Összeölelkeztek, végtelen csókolódzások után a hálószobába kerülétek, ahol majd csak egész éjjel szeretkeztek.

Egy este a tűz mellet Lybi megszólalt:
- Joe, én elmondok neked valamit, amit még nem mondtam el senkinek, amitől az életem megváltozott ami az én hibám volt, amit soha nem fogok magamnak megbocsájtani.-
És Lybi elkezdet beszélni szóról szóra, ami történt akkor mikor az a fiatal nő a kis gyerekével elégett az autójukban.
Joe hirtelen felugrott, tűzpiros lett a méregtől, átszaladt egy másik szobába fejét verte a falba számtalanszor. Ilyen szerencsétlen helyzetbe került, beleszeretett egy lányba aki megölte szeretteit akiket halálosan szeretett. Meg kell, hogy öljem ezt a lányt, addig nem fogok nyugodni, mert ha nem, a lelkemen fog száradni.

Lybi el nem tudta képzelni mi történik, míg lassan minden kezdett rémleni elötte, gondolta a legjobb ha összekapja holmiait és kirohan a házból.
Joe megjelent az ajtóban a méregtöl felduzzadva:
- Te átkozott! Te vagy aki megölte a szeretteimet, kicsi lányomat.
Neki rohat elkapta a lányt, leteperte a földre torkánál fogva folytogatta. Már úgy nézett ki, hogya lány kiadja az utolsó leheletét, mikor Joe abbahagyta a folytogatást, lerogyott mellé és erősen zokogni kezdett.
Joe hirtelen elveszítette az eszét, de nem akart gyilkos lenni.

Órák teltek mire magához tért.
Kérte Lybit szedje össze holmijait és távozzon.
Lybi nagyon sírt, tudta, hogy ez a történet vele lesz egy életen át, neki vágott a képzeletbeli ismeretlen útnak, ahol talán senki nem fogja ismerni őt, bárcsak minnél előbb odaérnék megnyugodhatnék végképp.
És Lybi ment a hosszú, ismeretlen úton, aminek soha nem találta meg a végét.