Napkorong

A Föld kincseinek ura

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy testvérpár, akinek nem akadt párja a nagyvilágban. Hogy miért is? Erről szól ez a mese, most jól figyeljetek! Egyszer régen, nagyon régen a Kerekerdőn túl, élt egy asszony az urával egy takaros kis házban. Volt nekik két gyermekük. Egy fiú és egy lány. Már kisgyermek korukban kitűntek társaik közül szorgalomban, ezért mindenki nagyon szerette őket. Tekintetükből őszinteség sugárzott, mosolyuk, kedvességük ártatlan volt. A fiúnak feltett szándéka az volt, hogy ő legyen a Föld kincseinek ura, ezért mindent elkövetett azért, hogy minden útjába kerülő akadályt legyőzzön erős akaratával a cél érdekében. Húga gyakran mondta is neki: - "Az őszinteség, a becsület a bátrak erénye"! - Segített is bátyjának, amiben csak tudott. Egyre jobban gyarapodtak, szépen gyűlt a pénzecske a háznál, örültek is, hogy szüleiket megsegíthették. Egyszer csak azt mondta Matyi: - Édes szüleim, kedves húgom, most nyakamba szedem a világot, hogy tapasztalatokat gyűjthessek! - Rendben van! - egyezett bele a családja. Testvérem, én itthon maradok-mondta Manna, hogy a szüleim segítségére lehessek! Csomagolt Matyinak egy kis útravalót a hosszú útra. Édesanyja átölelte, megcsókolta és édesapja pedig még ellátta őt néhány jó tanáccsal is. Ezt követően útnak indult. Ment, mendegélt országokon keresztül, hegyeken, völgyeken át, ment éjszaka és nappal, ment napkeltekor és napnyugtakor, ment jobbra és balra, hegyre fel és völgybe le. Sokat látott és tapasztalt. Dolgozott ácsként, majd vízhordóként egy gazdag családnál, keresett is becsületesen, majd dolgozott a szántón egy tehetős családnál. Aztán ment tovább melegben és ment hidegben. Addig ment, mendegélt, míg egy erdőhöz nem ért. Ott egyszer csak meglátott egy hajlott hátú öregasszonyt, aki botjára támaszkodva rőzsét cipelt, hisz már beállt az ősz, a fákról egyre jobban hullottak az elszáradt rőt színű levelek, szükség volt a tűzifára. Illedelmesen köszöntötte az asszonyt - Jó napot kívánok! Segíthetek? - kérdezte az ifjú. Igen! - válaszolta a néne. Becipelte a sok rőzsét a kandalló mellé, majd leültek beszélgetni. Elmondta az asszonynak, hogy mi célból kelt útra. No, te legény - mondta a néne -, jó tett helyébe jót várj! Nesze, adok neked három üveggolyót mind a három bűvös golyó, és a legcsodálatosabb dolgokat rejti magában. Matyi ezt követően megkérdezte tőle, hogy neki adná-e a három üveggolyót. A néne neki adta szívesen. Mi van benne? - kérdezte a fiú kíváncsian. - A Föld legfontosabb három kincse! - felelte a jósnő. - A Föld legfontosabb három kincse? - kérdezett vissza az ifjú. - Igen! - válaszolta az öregasszony. -De jól vigyázz rá! Adok mellé neked egy lovat is, egyetlen egyszer jó hasznodra lesz. - felelte. - Nagyon fogok rá vigyázni! - mosolyodott el Matyi, majd megköszönte, s elbúcsúzott a látnoktól. A fiú tovább indult a fényes szőrű, fekete lóval. Egyszer csak meglátott egy hatalmas parlagon heverő földterületet. Akkora volt, hogy nem látta a végét. - Na! - itt fogom megvalósítani az álmomat- gondolta és elővette az üveggolyókat. Nézte, nézte őket, közben hosszasan töprengett és egyre jobban elmosolyodott. Elkezdett ásni. Egyszer csak sok-sok ismerős ember jelent meg, akik egykor társai voltak a gazdag családnál, ahol ő vízhordóként dolgozott. Emlékeztek rá, hogy milyen pontos, becsületes, szerény ember volt. A kismadarak vitték a hírt szerte a világban, hogy Matyi kutat ás. Ezt hallva siettek a segítségére. Kiástak egy hatalmas gödröt, és ivókutat építettek. Matyi megköszönte a segítséget, társai elbúcsúztak tőle és visszamentek az uraság földjére. Elővette a második üveggolyót, nézte, nézte közben hosszasan töprengett és egyre jobban elmosolyodott. Aztán készített egy kocsit, amit a nemrégiben kapott lova után kötött és baltájával elindult a távoli erdőbe, ahonnan szép, egészséges szálfákat gyűjtött. Mire visszaért a sok- sok fával, meglepetten tapasztalta, hogy ott várták az ács korában megismert társai. Emlékeztek rá, hogy milyen pontos, becsületes, szerény ember volt. A bogarak, rovarok vitték a hírt szerte a világban, hogy Matyi házat épít. Ezt hallva siettek a segítségére. Közös erővel takaros és tág házikót építettek, a tető nádból készült, fala vályogból. Az ablakokba gyönyörű muskátlik kerültek. Többen magukkal hoztak virágmagokat, magoncokat, amiket a ház köré ültettek. A fiú nagyon boldog volt, érezte az önzetlen segítséget. Matyi ezt megköszönte, társai elbúcsúztak tőle és visszamentek az uraság földjére. Elővette a harmadik üveggolyót, nézte, nézte közben hosszasan töprengett és egyre jobban elmosolyodott. Lovaskocsijával elment az igen távoli Tülkös tehén nevű gazdaságba, ahonnan tehéntrágyát hozott azzal jó vastagon megtrágyázta a földet. Mire befejezte, meglepetten tapasztalta, hogy ott várták társai, akiket már korábban megismert, akkor amikor a szántón dolgozott egy tehetős családnál. Emlékeztek rá, hogy milyen pontos, becsületes, szerény ember volt. A szél vitte a hírt szerte a világban, hogy Matyi búzát ültet. Ezt hallva siettek a segítségére. Matyi megköszönte a segítséget, társai elbúcsúztak tőle és visszamentek az uraság földjére. A fiú ekkor leült egy korhadt farönkre és nézte a három üveggolyót. Közben az eső csendben eleredt. Esett és esett, de ő nem mozdult, pedig az esőcseppek gurgulázva peregtek le arcán, ruháján. Jól esett neki. Majd, amikor elállt szivárvány jelent meg az égen. Hirtelen felsütött a Nap, de már csak egy kis időre. Hamarosan a fák közt bukott le, megpihent a széllel együtt. Az égbolt már narancs- vörös ruhát öltött. Már a levelek sem bólogattak, szótlanul édes álomba szenderültek a trillázó madarakkal együtt, ahogy Matyi is. Mikor felébredt, már magasan járt a Nap, s gyengéden szórta a sugarakat. Aztán arany-okker lett a rét, a mező, egy fényes napsugár még átfurakodott a fák ágai között, s kicsalogatta a mámoros pacsirtát. Lám, lám arany színben úsztak a fellegek, tölgyfa mögül egy agancs kandikált, zörgött, zizzent, ahogy a szarvas előbújt, avar alól sündisznó kukucskált. Matyi még látott szállni egy dalos rigót, szél szárnyán röppent, suhant sebesen, s vele mozdult a mező, a rét, a kert, levelek peregnek ütemesen. Ekkor nyakába szedte a világot és elment a szüleiért, és Mannáért. Az ottani kis házukat eladták, majd visszatért családjával együtt birtokára. Hej, Istenem, hogy örültek az öreg szülei! - Lám, lám - mondta az édesapja -, mégis megtaláltad a legdrágább kincset, édes fiam! Elmúlt az ősz, zord, kegyetlen, fogcsikorgató tél lett, tűhegyes fogakkal vicsorgott a fákon a zúzmara, hosszú jégszakáll nőtt az ereszeken. Aztán előbújt az első napsugár, kicsalogatta a hóvirágot, az ibolyát, a tulipánt, pattantak a rügyek, virágba borultak a fák, csicseregtek a madarak. Matyi birtoka a kétkezi szorgos munkától és húga segítségétől egyre szebb és szebb lett. Messziről jöttek csodálni csodás birtokát. Aztán jött a nyár, a hatalmas mezőn lengedezett a kalász. Nagy forróság volt abban az időben, lángra is kapott a hatalmas búzatábla. Mire észrevették jócskán leégett a termés pedig épp a tűz előtt akarta learatni a gabonát. Ekkor jutott eszébe a fiúnak a jós öregasszony szava: "Egyetlen egyszer jó hasznodra lesz" - a lóra értette. A fiú gyorsan odament a lóhoz- bár nem tudta miben is tudna az neki segíteni, de nem talált hirtelen más megoldást, vödörrel ekkora tüzet eloltani bajos dolog lett volna. Legnagyobb meglepetésére a ló emberi hangon a fülébe súgta: - A földeden túl levő szomszédod nagyon megirigyelte azt, amit te a két kezi munkáddal elértél és ezért gyújtotta meg egy apró szikrával a búzaföldedet. Gyorsan segítek neked ellentüzet csinálni, hogy nehogy még nagyobb legyen a kár. Azzal kitátotta a száját, s azon nyomban tüzet okádott a másik irányból a lángokkal szemben. Matyi tátott szájjal bámulta. Szerencsére hamar megszűntek a kicsapódó lángnyelvek, a lángfal. A fiú megköszönte a táltos, - mert igen, az volt! - segítségét, elbúcsúztak egymástól, majd a táltos nekiereszkedett a levegőnek, felszállt, mint a madár, aztán repült, ébenfekete szárnyait szétterjesztve szinte hasította a levegőt, szállt a szélnél is sebesebben, s egy jó szempillantás nem telt bele, már el is tűnt az égről. A szomszéd bocsánatot kért Matyitól, - szánta- bánta bűnét, - aki természetesen megbocsájtott neki. Az idő közben repült, mint a gondolat. Hamarosan ugyanúgy nézett ki a birtok, mint annak előtte, ahol Matyi volt a Föld kincseinek az ura. Övé volt a búza, a víz és az éltető Nap. Így volt mese volt. Ha nem hiszed, járj utána és Matyi még ma is él, ha meg nem halt.