Napkorong

Amikor rámtalál az Isten 2.

Előző bejegyzésemben arról írtam, hogy a természetben sétálva, belemeülve a csodákba, bizony kapunk olyan gondolatokat, érzéseket, elméleteket és tényfelismeréseket, melyben rátalálunk Istenre. Vagy Ő talál Ránk.
Ezek a találkozások nem hely és külső csendfüggők.
Megtörténhetnek a konyhában, főzés közben, ahogy kavarognak az ízek, illatok, serceg az olaj, és a fakanál táncol a fazékban, kettőt jobbra, kettőt balra. Megtörténhetnek egy monoton zsibongó balatoni kikötőben, kis fehér padon ücsorögve, miközben beszélgetsz egy barátnőddel a lóbálva a mezítlábas lábadat. Szóval bárhol, bármikor.
Egyszer csak megnyílik egy csatorna és bejelentkezik rajta Isten. Honnan tudom, hogy Ő az? Onnan, hogy nem tanult sémákat próbálok ráhúzni adott szituációkra, (ez hasznos a tanulási folyamatban, a megismerésben) nem olvasott, látott, hallott, fiókokba elcsomagolt dolgokat adok tovább magomból, hanem csak áramoltatom a leérkező felismeréseket, üzeneteket erőlködés nélkül. Na jó, mikor ezt most szavakba próbálom önteni, és leírni, picit erőlködöm, hogy érthető legyen a megfogalmazás.
Tehát rám talált az Isten, vagy én találtam rá azon a bizonyos fehérre festett kis padon, miközben beszélgettem a barátnőmmel. Kapcsolatokról, nem csak szerelmi, hanem baráti kapcsolatokról is.
Három féle szerep lehet egy kapcsolatban.
-társ
-mankó
-sérült (aki mankóra támaszkodik)
Egyik szerep sem ítélkező, hanem abból adódik, hogy az életünkben éppen mit élünk, mit tapasztalunk és ezáltal mit hiszünk önmagunkról és a másikról.
Sohasem a másik felet terheli a felelősség egy kapcsolatbeli szerepért. Mindig az önmagunkhoz való viszonyulásból születik.
Társad:aki motivál, aki éppen úgy hisz benned miként önmagában. Aki nem megoldani akarja a problémáidat, hanem abban segít, támogat, hogy megerősödj a feladathoz. Aki vígasztal a kudarcban és nem minősít, aki együttérez és minden cselekvése az irányodba ebből fakad. Aki a legjobbat hozza ki belőled, feltétel nélkül . Természetesen ez oda-vissza ható folyamat, mely megerősíti mind a két embert, de ez az erő mégis független a másiktól ????
Mankód, aki mindig a gyengeségedet erősíti és azt sugallja, hogy ő csakis érted és miattad és önzetlenül nyújtja a szükséges támaszt, segítséget, vigaszt. Aki ráerősít arra, hogy bizony nélküle felborulsz lelkileg, testileg, anyagilag. Aki azt érzi, hogy szükséged van rá, mert segít, megtámaszt, de te mégsem erősödsz, hanem gyenge maradsz, hiszen ő ebben hisz. Igazából nem benned, és nem is önmagában.
Ez is oda-vissza ható folyamat, mely elgyengíti mindkét felet, még akkor is ha a látszat az, hogy a mankó erős, hiszen mindent elbír. Mások gyengeségéből születő erő csak illúzió. Függőségbe tesz.
Sérülted, aki rád hagyatkozik mindenben. Aki nélküled elesett és gyenge. Akinek te vagy levegője, az étele, az itala, napfénye,a biztonsága. Aki botorkál az élet útján, hol testileg, hol lelkileg, hol anyagilag keresi a mankót. Aki semmilyen szinten nem biztos önmagában és így nem is tud hinni önmagában, csakis állítólag benned.
Ez is oda-vissza ható folyamat, még akkor is ha a látszat az, hogy csak a sérült gyenge. Hiszen a gyengesége egy bizonyos erővel, lelki kényszerként hat. Függőségbe tesz, saját felelősségét áttestálja rád.
Melyik vagy? Milyen kapcslatban vagy? Milyen kapcsolatot alakítasz, vagy milyen típust vonzol be? Vagy benne maradsz-e abban, ami már nem, vagy még nem a te szereped? Csakis az önmagadba és ezáltal a másokba vetett hiteden múlik.
Mit hiszel, ki vagy?