Napkorong

A szamaritánus ( 2 )
Zuhogott az eső,kinézve az ablakon,már nagy tócsákban állt a víz. Gondoltam,ha ez még
sokáig így fog esni a lefolyó csatornák nem képesek befogadni a nem várt csapadékot.
Arra lettem figyelmes, túloldalon egy zárt üzlet bejárata előtt fiatal asszony két apró gyerekkel,át ázva simúltak a falhoz.
Egy darabig néztem őket,közben a szél egyre erősebben fújt,úgy nézett ki ,valami komoly vihar közeledik.

Bob Baker 27 éves fitalember korán házasodott,amiből két éves házasság után felesége
kilépett,.Bob egyedül kínlódott gondolataival,szerette feleségét,nem értette mi történt
velük.Tudta az élet kiszámíthatatlan embereket igazán megismerni hoszabb idő kell. Ez a
viharos idő mindíg mély hatást gyakorólt rá,szinte szenvedett tőle.

Gondoltam ezt már nem nézhetem tovább,fogtam egy esernyőt átszaladtam a túloldalra a
szél majdnem kikapta kezemböl az ernyőt mire odaértem.
Mondtam az asszonynak jöjjön velem,száraz meleg helyre viszem a túloldalon.Annyira át votak ázva csúrgott a víz róluk
Első emeleti lakásban laktam egyedül,gondoltam miért ne segítenék ezeken a szerencsétlen
neken. Lakásban az asszony hálásan zézett rám,mondtam a fürdőszobában vannak
trülközők hozzák rendbe magukat.Amit meg is tettek kis idő múlván kijövet egészen máskép
néztek ki. Az asszony lehetett vagy harmincöt éves a két gyerek,öt-hat éveseknek néztek ki.
Beszédbe eredtünk,kérdeztem hol laknak ? Az asszony elkezdett könnyezni mondván az
utcán.Két hete hogy ki lettek lakoltatva alamizsnákból élnek,sokáig beszélt az asszony.
amiken gondolkodtam.
Mondtam ha akarnak megfürödhetnek a fürdőszobába tudok adni törülközőket és ha kész
lesznek ennivalót is adhatok.A nő hálálkodott a két apró maszatos képű gyerek félve
mosolyogtak rám.
Miután megfürödtek mind a hárman adtam nekik valami pongyolaszerúséget,míg a ruhájuk
megszárad.Összeszedtem élelmet amit csak találtam,láttam rajtuk nagyon éhesek.
Az eső még mindíg ömlött, mondtam maradjanak itt egy éjszakára,holnapra biztos ki fog
derűlni az égbólt.
Paplanokat,pokrócokat,adtam nekik a nappali szobában az asszony csinált helyet a padlón
lefektette a két gyereket akik hamarosan elaludtak.
Gyerekek már mély álomba voltak mikor az asszonnyal szóba eredtem. Mondta : A nevem
Lídia a két kislányom nevei : Szuzi és Lenke. Nem tudom szavakkal kifejezni mennyire hálás
vagyok a szeretett segítségért. Férjem négy évi házasságunk után eltünt azóta nem láttam
őt.Elhagyott bennünket egy évvel ezelőtt,nem tudok munkát kapni a gyerekeimmel,nem tudom mit fogunk csinálni.
Másnap levettem egy napot a munkámból,elmentem a városházára előadtam a helyzetet,
ami szerencsére jól végződött. Lídia kapott bizonytalan időre egy havi összeget a kórházban
egy állást,a két gyereket egy intézet befogadta amiért a város fizetett.
Lídia megtarthatta a lakását ahonnan kilakoltatták, és egyenlőre minden úgy nézett ki,hogy
a szerencse rájuk köszöntött.
Bob boldog vólt ,hogy segíthetett,megszerette őket és gyakran találkoztak.Lídia később
talált egy rendes embert, aki megszerette Lídiát és a két gyereket,megházasodtak és
boldogan éltek.

Ágoston Tibor