Napkorong

Egyik éjjel Csani bepisilt. Nagyon szégyellte magát. Édesanyja nem haragudott rá, nem szólt semmit csak megfürdette őt is és átöltöztette. Úgy, mint régen. – De anya!- én már nagy vagyok. Egyedül is tudok öltözni.- De most kivételt teszek és átöltöztetlek úgy, mint a kistestvéred. Csani megnyugodott.

Hétvégén apával építettek egy kis kuckót Csani szobájába és a kertbe is. Nagyon örült neki, mert ide mindig elvonulhatott. Még párszor előfordultak véletlen balesetek, aztán egyszer csak megszűntek és minden olyan volt, mint régen. Aztán Csani azt vette észre, hogy ahogy nő a baba már nem igényelt olyan sok időt és gondozást az anyukától, mint az elején. Amikor a baba aludt, édesanya csak Csanival foglalkozott, úgy, mint annak előtte. Néha anyukája megkérdezte Csanitól, hogy mit főzzön, mit szeretne enni, sokat játszottak ölbeli, kétszemélyes játékokat, nagyon sokat beszélgettek, tartalmasan, mélyen. Mindig jutott idő arra, hogy az édesanya csak Csanival foglalkozzon. Édesapja is gyakran vonta be barkácsolásba, autószerelésbe, ácsmunkákba. Ő meg örömmel segített.

Egyik alkalommal csengettek. Nagypapa és nagymama állt az ajtóban. - Úgy hiányoztál nagymamám, nagypapám!- kiáltotta mosolyogva.- Nekünk is drága kisunokám! – mama milliószor megcsókolta, nagypapája ölbe kapta, így mentek be a nappaliba. Persze még az előszobában levették a csizmát, kabátot, sálat, kesztyűt és a sapkát. A hatalmas üdvözlések után alaposan kezet mostak. - Hol van a mi legkisebb unokánk?- gügyögtek a nagyszülők és máris odacsoszogtak a kiságyhoz. A baba már fent volt, nagyokat rugdalózott és gurgulázva nevetgélt. - Jaj, de aranyos!- kiáltották egyszerre. – Milyen csöppnyi a keze! És a lábacskái.. Csani pedig úgy állt a nappali közepén, mint akit leforráztak. Sétődötten ment a szobájába bekuckózni. Elő se jött. Egy darabig búsult, aztán játszani kezdett. Épített két kisembert, egy nagyobbat és egy kisebbet. Egyszer csak a kicsit elkezdte püfölni. De aztán elszégyellte magát. Hisz a pici semmiről se tehet, ahogy ő se. Eszébe jutott, hogy mit mondtak nem is oly régen a szülei:- Mire jön a húsvéti nyúl, már kicsit könnyebb, s jobb lesz minden!- nyugtatta magát bölcsen. Egyszer csak kopogtak az ajtón. - Be szabad jönni? – kérdezte egyszerre két hang: egy mélyebb és egy magasabb. - Igen!- felelte igen kurtán. A nagyszülők jöttek be. De aranyos kis szobád van Csani!- mondták a nagyszülők- és még kuckód is van- folytatták- - Igen, apával építettük!- felelte Csani büszkén és előbújt. Aztán beszélgetni kezdtek és csak beszéltek és beszéltek, kacarásztak és nevetgéltek. Mama még egy mesét is mondott Csaninak, egy olyan mesét, amit még neki mesélt kis korában az anyukája. Aztán besötétedett. Feljött az égre a hold és a csillagok. A nagyszülők elbúcsúztak. Először a csöppségtől aztán a szülőktől, végül Csanitól, aki már cseppet sem volt bánatos.