Napkorong

Nevem, Várkonyy Glória.

Jó családból származom, szüleim a legjobb iskolákban neveltettek, apám katonatiszt, ezredesi rangban.
Anyám vezette a háztartást,betegeskedet sokat dohányzott.
Mari néni a házvezető középkorú nő, aki mindenben segített, nagyon kedves volt mindenkihez.
Elértem a 18. évemet, apám igért nekem egy jóképű diplomatát akivel boldog lehetek.
Amiből nem lett semmi, a háború a végéhez közeledett.
Apámat minden reggel katonai autó vette fel pontosan 9 órakor, bizonytalan időbe hozta haza.
Anyám hirtelen nagyon beteg lett, kórházba került, ahonnan soha nem jött haza.
Nagy vesztesége volt a családnak, apám nagyon ideges lett, aggódtam miatta, magához hívott:
– Kedves Lányom! Soha nem gondoltam volna,hogy így fog alakulni a helyzet azt hiszen gondolhatod, hogy elvesztettük a háborút.
Jól figyelj amit most mondani fogok. Nem tudom mi lesz velem, lehet, hogy orosz fogságba kerülök, de még annál rosszabb is lehet.
Te itmaradhatsz Mari nénivel biztonságban. Itt egy papír amire ráírtam a páncél szekrénynek a számait, ott van elég pénz és ékszer, amikböl egyengedheted a jövőbeli életedet.
Okos lány vagy tudom megtalálod a helyes utat.
Nekem mennem kell és remélem, hogy fogjuk még egymást látni.
Azzal hosszan megölelt, az ajtóból még egyszer visszanézett és ment, az autó már várta.
Soha nem gondoltam volna hogy ilyen fiatalon magamra fogok maradni.
Az oroszok már nagyon közel voltak a városhoz. Nem akartam a házban maradni, gondoltam ezt a házat már vagy ismerik vagy figyelik.
Mari néninek megköszöntem mindent, adtam egy csomó pénzt neki, kértem hogy segítsen nekem összeszedni a legfontosabb dolgaimat elköltözök a barátnőmhöz.

Kecskeméti Klári barátnőm kivel egy intézetben nevelkedtünk, közel a Parlamenthez hat emeletes bérháznak a negyedik emeletén lakott, tágas lakásban az anyjával.
Ahová örömmel befogadtak. Ott ünnepeltük meg hármasban a karácsonyt, ami a legrosszabb volt életünkben.
Egy hétre rá az oroszok elérték a város belterületét. Részeg katonák fosztogattak, öltek, erőszakoltak nőket ahol csak találtak.
Nekünk szerencsénk volt, hogy a negyedik emeleten laktunk, ahová a katonák nem jöttek fel.
Az élet nehezebb volt mint gondoltuk volna, élelem amit még pénzért se lehetett könnyen megvenni.
Klárival tanakodtunk, hogy mitévők legyünk, soha nem dolgoztunk, de jól képzettek voltunk, az intézetben angolul és németül tanultunk.
A házban ahol laktunk, többen érdeklődtek, hogy ki vagyok, engem még soha ezelőtt nem láttak. Féltem, a nevem miatt, az újságban láttam apámat, mint háborús bűnöst keresik.
Sokat gondolkodtam, ha ott maradok Kláriéknál ők is bajban kerülhetnek.
Érdeklődtem sokfelé mik a lehetőségek. Elhatátoztam, hogy elköltözök.
Valaki ajánlott egy helyet, ahol egy kis szoba volt kiadó. A guttenberg téri négy emeletes háznak a harmadik emeletén.
Bán József és felesége Kéry Panni volt szinésznő akik valamikor, jobb életet éltek az új rendszer megfosztotta őket mindenüktől
József a Pick szalámi gyáros fia aki kénytelen volt egy szobát kiadni, hogy az életetüket tudják valami módon egyengetni.
Pár nap múlván beköltöztem, furcsa volt nekem, azon gondolkodtam hová fog sodorni az élet.
Apámra gondoltam mindég akinek semmi más bűne nem volt, a hazáját védte.
Szerettem volna tudni, hogy hol van.

Egyik nap elmentem a régi szülői házhoz amit megdöbbenve láttam, a földig bombáztak és valami tűz is lehetett, a romok korom feketék voltak.
Nem mertem közel menni, gondoltam ezt a helyet biztos figyelik.
Szomorú kép, és a családom miért kellett, hogy így végződjön. Könnyes lett a szemem, soha nem mentem vissza.

Történt, hogy Klári kapott egy állást a kórház adat épületében, ami unalmas foglalkozás.
Még kerestek valakit mert sok volt a munka és soha nem tudták befejezni a napi anyagot.
Klári rám gondolt, örömmel újságolta a lehetőséget, féltem de elfogadta mert tudtam, hogy a pénz ami van nekem nem tart örökké.
A munka unalmas, sok nő dolgozott ott és a hangulat jó volt, mégis félelemmel néztem mindenkire.
Az sem tartott sokáig, mert valaki felfigyelhetett rám, aki ajánlott egy kicsit jobb állást. Kevesebb munkával.
Abban a hatalmas épületben kellett egy útbaigazító rész ahol volt egy íróasztalom, nekem kellett útbaigazítani a bejövőket
Történt egy nap, figyeltem az ajtón bejövő fiatalembert akin esőkabát volt, galérja felhajtva, úgy nézett ki mint egy szinész.
Mikor odaért asztalomhoz,mintha megmerevedtünk volna, csak néztük egymást sokáig, mintha egy más világban jöttünk volna.
Én törtem meg a csendet:
– Miben segíthetek ?
A férfi még mindég engem nézett, míg hirtelem magához tért mondván:
– Bocsánat, elgondolkodtam.
Zsebéböl előszedett egy papírt, egy cím után érdeklődött.
– Drága uram, ez az iroda a másik épületben van. Leírom ide magának, hogy könnyen el tudjon jutni oda.
A férfi átvette, megköszönte az útbaigazítást, még mindíg engem nézett.
Hallkan kérdezte:
– Meddig dolgozik?
Egy kicsit zavarba jöttem, többen figyeltek bennünket, mondom:
– 4 óráig.
– Megvárhatom?
– Én – attol félek megint el fog tévedni.
Nevettek.
A férfi:
– Mi a neve?
Most már körülőttünk többen türelmetlenkedtek.
– Nevem Glória, a magáé?
Halkan súgta:
– Péter….

Folytatom