Napkorong

Életem fájó mulasztásai
Első és egyetlen nagy szerelmem tizenhatéves koromban éltem át. Gimnazista voltam, az ifjú, akibe első látásra beleszerettem, viszonozta érzéseimet. Nyolc évvel idősebb volt nálam, érett, szexre éhezett, szép volt, a nők rajongtak érte. Ő nem utasította vissza ajánlkozásaikat. Én megtagadtam tőle az intim kapcsolatot, hiába kérte.
Négy évig tartott a szerelem, elsodorta a történelem, a forraddalom után disszidált, az Usa fogadta be. Nem jött vissza többé, tőlem gyönyörű szerelmes versekből összeállított levélben búcsúzott. Nem mentem vele, most fáj,hogy nem lettem az övé, mert a szerelmi vágy elmúlt, soha többé nem éreztem hasonlót, mint őiránta. Ez az első fájó mulasztásom. Ma már tudom, hogy sokszor megcsalt volna, de ez már nem számít, nem ez fáj..
Második mulasztásom életpályámmal kapcsolatos.
Gyerekkoromtól éreztem,hogy tanárnak születtem.
Miután a szerelmi bánat enyhült, jelentkeztem egyetemre, felvételt nyertem. Életem legszebb öt éve telt el a bölcsészkaron, és középiskolai tanári diplomát kaptam. Minden meghirdetett szakmai tárgyat szívesen tanultam, de legjobban a magyar nyelv története,szerkezete és részterületeinek tanulmányozása érdekelt. A tanszéken remélték az oktatók, hogy szakdolgozati témát náluk választok és egykor a tanszék tagja, kolléga leszek náluk.
Egy másik tanszék tanára elcsábított és egyetemi állást ígért. Diplomamunkámat nála, történelemből írtam, holott a téma nem érdekelt és maga a történelem sem állt közel érdeklődésemhez. A tanári segítségnek megalázó ára volt. Szakdolgozatomat doktori disszertációvá fejlesztettem, nem voltam büszke rá, a címet nem használtam, külön pénzbeli elismerés sem járt érte.
Egyetlen haszna - későbbi években - az lett,hogy segített a középiskolából a főiskolai docensségig jutnom / feltétel volt a doktori / de anyagi juttatást nem jeletett ezután sem.
40. éves egyetemi találkozónkon értesültem róla, hogy a nyelvész tanszéken oktathattam volna. Ez a mulasztás most is fáj még. / Ezért szerettem nyelvtant tanítani és megszerettetni az irodalmat is a középiskolásokkal./ Ezért kezdtem nyugdíjas éveimben verseket írni, játszani a magyar nyelv szépségével, gazdagságával.
Harmadik mulasztásom egyetlen táncestély volt.
Évfolyamesteket rendeztünk, zenés táncos együttléteket. Kedveltük egymást, 3 csoportra voltunk osztva. Ebből kettő magyar-történelem, a harmadik magyar nyelvszakosok csoportja. Egy szombati téli estén egy másik csoportbeli fiúval táncoltam. Egyész este szótlanul simultunk egymáshoz és ez csodás boldogságot jelentett mindkettőnknek, de folytatása nem lett,mert mindketten úgy tudtuk, hogy van párja más, mindkettőnknek. Nem így volt, de később, a 40. éves találkozón erre is fény derült. Későn! Ez is fáj még, bár csak azóta,mióta megöregedtem. Talán ő lett volna az igazi nagy szerelem. Ez felcsillant azon a találkozón, amikor egymásra néztünk. Nem beszéltünk róla ott. akkor sem.