Napkorong

Az es? kopogása hallatszott a szélvéd?n, amit az ablaktörl? gondosan félresöpört. Az égen a s?r? fekete felh? már oszlani kezdett, de az es?t mintha dézsából öntenék, úgy esett. Az id?járás alapján nem tudtam megállapítani a pontos id?t, de az autó kijelz?jén láttam: hajnali kett?t mutatott.
Normál esetben ilyenkor otthon aludtam volna, de az én életem közel sem volt normális. Árnyéka voltam korábbi énemnek: szemeim beesettek, folyamatosan idegeltem a munkatársaimat. Rajtuk töltöttem ki a kétségbeesettségem által szült dühöt, pedig ezért én voltam a hibás. Bennem él, én vagyok, de mégsemr30;
Éjjeleimet igyekszem ébren tölteni, de ez egyre nehezebb volt. A kávé már mit sem ért, akárcsak a nyugtatók. Életem szétesett, és ezt magamnak köszönhettem.
Az es?cseppek zaja lassan megsz?nt, az égen a felh?k lassan eloszlottak, majd megjelent a hold, s fényével bevilágította a végeláthatatlan sztrádát min mentem. Kétoldalt fák, néhol a messzeségben egy-egy település házainak tetei csillogtak.
Éreztem, hogy szemeim lecsukódnak, de hirtelen feleszméltem, s újra az utat kémleltem. A rádióban is csak olyan számok mentek, amik altatóként hatottak rám, ezért inkább lekapcsoltam, majd hangosan elkezdtem beszélni magamhoz.
-Tudom, hogy hallasz, hát jól figyelj. Én életemben nem vétettem ellened semmit. Nem érdemlem meg, hogy kínozz. Mit akarsz t?lem? Az Életem? Hisz akkor te is meghalnál! Hatalmat? Biztos. Mi mást akarnál- mondtam, de éreztem, hogy szemeim újra és újra lecsukódnak, most már nem tudtam kinyitni. Beléptem az ? világának kapuján, álmaimba. ? most már ott ült mellettem és rám mosolygott. Tudtam mi vár rám.
- Végre. Már hiányoztál.- mondatait halvány mosoly kísérte.
-Kár, hogy ez én nem mondhatom el.- válaszoltam. Tudtam, hogy ez csupán álom, de számára ez a valóság, ahol ? van fölényben, ? irányít.
-Hát igen. Mondjuk nappal rengeteget, gondolsz rám. Egész nap az éjjeledt?l rettegsz. Érzem. Az el?bb feltettél pár kérdést igaz? Hallottam ám! Érdekelnek a válaszok?- kérdezte halkan, bár nem várta, meg míg én válaszolok.- Tudom, hogy érdekel, hisz akkor nem tetted volna fel. Igazad van, nem kell az életed. Mit kezdenék vele?
-Akkor mi kell?- kérdeztem. Hatalom?
-Azt itt megkapom. Az történik, amit és ahogy akarom.- majd az útra mutatott. Én alig mentem százzal, mégis hirtelen a semmib?l el?ttem termett egy alig 12 éves kislány.

A fékre tapostam, de az autó nem reagált. Szélsebesen haladtam a lány felé, aki csak ott állt az út közepén. Én folyamatosan nyomtam a féket, mire az utolsó pillanatban mégis fogott. A lány el?tt álltam meg pár centivel. ? csak rám nézett, majd hirtelen tükörképemmé változott és gúnyosan kacagva elveszett a ködben.
- Látod?- szólalt meg mellettem.- Van hatalmam. Én te vagyok. Te éled az életed nappal, én éjjel. Itt, álmaidban sokkal jobb élni, mint a való életbenr30;Ténylegr30;szerinted most mit csinálsz?
Eszembe jutott, hogy valójában hol is vagyok. A kocsimat vezetem valahol az éjszakában, pontosabban alszok a volánnál.
-Eressz!- kiáltottam fel kétségbeesetten.- Te azt mondtad, hogy nem akarod a halálom!
-Ez igaz.- mondta megadóan, de aztán hirtelen elmosolyodott.- De ha balesetet szenvedsz, és kómába esel hosszú, hosszú id?re- mondta, hangsúlyozva a rhosszúr1;-t.
Én most már végleg kétségbeestem. Nem találtam kiutat saját álmomból. ? uralkodott itt, én csupán egy játékszer voltam, egy áldozat, egy senki.
-Mit szólnál ehhez? Ha ez történne most a valóságban?- kérdezte halvány mosollyal arcán.
A kocsi hirtelen megállt. El?ttem és mögöttem lecsukódott a sorompó, a kocsi kerekei a síneken álltak. A távolban vonatzakatolás hallatszott, majd fülsüketít? kürtszó szelte át a h?vös éjszakai leveg?t, majd megjelentek a fények, két hófehér fény, mely egyre csak n?tt, jelezve, hogy a szerelvény rohamosan közelgett. Az autó motorja leállt. Nem tudtam újraindítani. ? csak kárörvend?en nevetett. Élvezte szemmel láthatóan a m?sort. Mikor láttam, hogy úgysem fog beindulni, a biztonsági övet próbáltam kinyitni, de nem engedett. ? megint megragadta a karomat ott, ahol a múltkor a mély sebeket okozta. A szemébe néztem, és csak elégedettséget láttam.
-Hiába nem alszol éjszakánként. Ha azt akarom, hogy szenvedj akkor szenvedsz. Ha azt , hogy rettegj, akkor rettegsz. Nézd végig ezt a pár hónapot. Mit csináltál? Azt amit akartam. Rettegtél és szenvedtél. Nem kell ahhoz feltétlen találkoznunk, így szemt?l szembe.- mondta mosolyogva, majd folytatta.- De, hogy lásd, mégis ragadt rám valami bel?led, megkapod a további éjszakára azt a nyugalmat amire vágysz. De ne félj, holnap kezdjük el?röl.- kacagott fel, majd a közelg? vonat irányába mutatott. A fény már szinte elvakított, majd hirtelen minden el is sötétedett.
Alig bírtam mozdulni. Karomba és fejembe éles fájdalom hasított. Nagy nehezen felemeltem fejem a kormányról és a homályos tekintettel körbe néztem. Az autó egy fának csapódott, csoda, hogy élek. Vagy még sem, az ? keze van ebben is. ? mentett meg, de csak azért, hogy tovább játszhassa játékait, hogy tovább kínozhasson.
Éreztem, hogy lassan végigfolyt valami a homlokamon. Fájós kezemmel letöröltem, vérem volt.
Fáradt voltam, fájt mindenem, nem bírtam, meg most már nem is akartam ébren maradni. Lassan végleg elhomályosodott minden, fejem visszahanyatlott a kormányra, én meg zuhantam az édes semmibe. Sehol nem volt ?, ígéretéhez híven.