Napkorong

Szuszimuszi, Nyafi és Bíborka ahogy mentek az óvodába, arra lettek figyelmesek, hogy nemzeti színű lobogók vannak a hidakon, tereken, az Országházon, egyre több épületen. Kérdőn néztek édesapjukra. - Nemsokára egy nagy ünnep lesz hazánkban a Nemzeti ünnep- kezdte mesélni az édesapjuk. Szuszimuszi, Nyafi és Bíborka érdeklődéssel hallgatta. - A piros, fehér, zöld színű zászlókat a márciusi szabadságharc és forradalom kitörésének évfordulója alkalmából helyezik ki különböző helyekre. A szívünk fölé kokárdát tűzünk ki, ezzel is kifejezve, hogy szeretjük Magyarországot, a mi hazánkat. Hisz itt születtünk, akárcsak szüleink és nagyszüleink is. Ezen a szép napon meghallgatjuk a himnuszunkat, és arra emlékezünk, hogy országunk fővárosa Budapest lett, hivatalos nyelve pedig a magyar. Büszkének kell lennünk tehát erre a napra. Budapesten a Parlament előtti Kossuth téren a nemzeti lobogó felvonásával kezdődik az ünnepség. Később lovashuszárok vonulnak fel ünnepi díszben. A gyerekeknek tánctanítás és kézműves foglalkozások lesznek. A felnőtteknek pedig több népzenei hangverseny, valamint a vásári forgatagban finomságokat is lehet kóstolni. – mesélte apukájuk. – Ha szeretnétek, megnézhetjük az ünnepséget, a huszárfelvonulást. Még kézműveskedhettek is és megnézhetitek a vásárt is. – Juj, de jó! Szeretnénk! – rendben, akkor ezt megbeszéltük. – Ekkor értek be az óvodába. Szuszimuszi, Nyafi és Bíborka meglepetten látta, hogy az óvoda is méltón van feldíszítve. Az óvónéni kedvesen fogadta őket. Kézműveskedéssel kezdődött a reggel. Nemzeti színű zászlókat készíthetett, aki kedvet érzett hozzá. Persze mindenki lelkesen dolgozott. Utána az óvó néni elmesélte a nemzeti ünnep történetét. – Egyszer régen, nagyon régen, nagy szegénységben éltek az emberek. Rongyos gúnyában, mezítláb jártak, ennivaló is alig akadt. Reggeltől estig dolgoztak a földeken. Gyerekek se játhattak óvodába, iskolába, ők is dolgozni kényszerültek. Hiába panaszkodtak fűnek, fának, senki se hallotta meg segélykiáltásukat. Ekkor az értelmiségiek, a tanult emberek így szóltak: Ebből elég! Tennünk kell valamit, hogy a szegényeknek jobb életük legyen. Legyen nekik elegendő étel és ital is…- Mindenki tátott szájjal, csöndben hallgatta a történetet. Az előadás után milliónyi kérdést tettek fel az óvónéninek, aki mindet türelmesen megválaszolgatta. Ezután várépítős játék következett, majd jött a szabadságharc és a forradalom is, persze csak játékból. Az volt még csak a délelőtt csúcspontja, amikor az óvónéni elővette a lányoknak a pártákat, fiúknak a lovacskákat, huszársapkákat, néhány papírcsákót és a fakardokat. Nagyon élvezték a gyerekek a játékot. Persze közben nagyon vigyáztak egymásra, nehogy megsérüljön valaki. Ebben a játékban most mindenki nyert. Miután vége lett a csatának az óvónéni bekapcsolta a cd lejátszót és felhangzott a himnusz. Szépen, csöndben vigyázba álltak a gyerekek és aki ismerte a dalt az énekelte. Ebéd után édesanya jött Szuszimusziért és Bíborkáért, hisz apukájuk még dolgozott. Miután illendően köszöntötték egymást elmesélték a délelőtti élményüket. Közben csatlakozott hozzájuk Plicsplacs és Bogi is, akik az iskolában ünnepeltek. Édesanyjuk türelmesen hallgatta meg élményeiket. Miután hazaértek, levetkőztek, megmosakodtak, ebédeltek, Szuszimuszi, Nyafi és Bíborka lefeküdtek pihenni. Hamarosan álomba szenderültek. Egy hatalmas zöld színű mezőn találták magukat. Épp akkor sorakozott fel egy hófehér magyar nyuszikból álló huszársereg. Szuszimuszi, Nyafi és Bíborka egy fa mögé húzódva nézte, hogy mi történik. Egyszer csak a szélrózsa minden irányából jöttek a ruszinok, szlovénok, bunyevácok, németek, szlovákok és még sorolhatnám, hogy mennyien segíteni nekik. Ó, de örültek a hófehér nyuszik! A szemük tündökölt, szájuk csillogott a mosolyuktól. Velük szemben, a rét túloldalán a barna nyuszisereg, és a hozzájuk csatlakozó horvát, szerb és román sereg állt az osztrák császári oldalon. Később még az orosz sereg is csatlakozott hozzájuk. Annyian voltak, mint fűszál a réten! Bátran, hősiesen küzdöttek a hófehér nyuszik és segítőik. Csapkodták egymást ahol érték: csihi- puhi. Nesze, neked egy a fejedre! Nesze, neked egy a hátadra! Nesze, neked egy a fenekedre! – Jajveszékeltek: hol a hófehér, hol a barna nyuszik: jaj- jaj-, jaj, ne bántsatok!- kiáltozták. De tovább csapkodták egymást ahol érték: csihi- puhi. Nesze, neked egy a fejedre! Nesze, neked egy a hátadra! Nesze, neked egy a fenekedre! – Jajveszékeltek, de azért tovább folyt a forradalom. A hős kis hófehér nyuszik küzdöttek, amennyire csak bírtak, de hiába, a túlerő győzött, kénytelenek voltak a hófehér nyuszik letenni a fegyvert. Sírtak, patakokban folyt a könnyük. A könnyükből aztán folyó, folyam, tenger, majd óceán lett. A patakban domolykók és márnák úszkáltak. Nekik is hullottak a könnyeik. A folyóban ponty és keszeg úszkált. Nekik is záporoztak a könnyeik. A folyamban szilvaorrú keszeg, a márna, víza és ingola félék úszkáltak. Nekik is mintha dézsából öntenék volna, úgy hullottak a könnyeik. A könnyeikből igazgyöngyök lettek. Egyre nagyobb és nagyobb kupac halmozódott föl. A napsugár is lassan, óvatosan előbújt a komor felhők mögül, és szelíd sugaraival megcsillogtatta a drága kincseket. A halak aztán mosolyogva búcsút intettek, és eltűntek a víz alatt. Az igazgyöngyöket pedig a bátor, hős hófehér huszárnyuszik egymás között szétosztották, robosztus zsákban hazavitték. Takaros kis házat építettek földjeiken maguknak és csendesen élték tovább életüket szerető családjuk körében. Az üde, zöld réten virágok nyíltak: mályva, zsálya és vasvirág és még sorolhatnám, hogy mennyi szépség pompázott. Köröttük pillangók, lepkék, katókák perdültek- fordultak, méhek nyüzsögtek, dolgoztak serényen. A napsugár pedig óvón átkarolta őket. Ekkor ébredt fel Szuszimuszi, Nyafi és Bíborka.