Napkorong

A Csalafinta csalitosban szirmait bontogatta a kikelet. Pattantak a rügyek, virágba borultak a fák. Ontotta magából a finom illatot a lila és a fehér orgona. Nőtt a sárga nárcisz, a rózsás jácint. Fészkükben vidáman csicsergett a rigó, a cinege, a seregély, a pacsirta, a tengelice, a zöldike, a sármány és a bíbic. Virágzott a barack és a cseresznyefa. Kopácsolt Ferók, a fakopáncs. Szelíden cirógatta a földet, s rajta minden élőt a napsugár. Éjjelente Bagoly Béla huhogott.

Hétvége volt. A Bummbele család a kertben piknikezett. Amíg a családfő sütötte a grillrácson a paprikát, répát és minden más finomságot, édesanya rendezgette a veteményest, a csemeték önfeledten ugra- bugráltak, fogócskáztak, lepkét kergettek a réten. Méhecskék versenyeztek, ki gyűjti össze hamarabb a kaptárba a mézet: Szuszimuszi és Bíborka kíváncsian nézte a szorgos kis csapatot. Egyszer csak azt hallják, hogy hozzájuk beszélnek a méhek. Még a tapsi füleiket is jól kihegyezték a kicsi nyuszik.

Nézd, serényen, sebbel-, lobbal dolgozok,
sitty- sutty. Gyűjtöm-, gyűjtöm a potrohomon.
Egy cseppel, két cseppel is izgek- mozgok,
nyami nektár, ó de finom: kóstolod?
Jaj, ne bánts, mert készítem a lépeket,
zümi- züm, neked adom a mézemet.

Egy idő után otthagyták őket és elugrabugráltak a kedvenc orgonafájukhoz. Épp bús dallamot játszott. - Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezték.
- Azért, mert éppen most érkezett meg a szellő. Üzenetet hozott szerte a világból, a rokonaimtól.
- Azért vagy szomorú? Mi történt? Meséld el! – Az orgonafa belekezdett.

- Egyik unokatestvérem a fenyő, szél szárnyán szállt, s pici magként került a földbe igen- igen régen. Mindig azt mondogatta:
- Ó, ha akkora lehetnék én is, mint a társaim! – Aztán ahogy telt, múlt az idő, megnőtt, gyönyörű fa lett belőle. Nem volt a környéken nála szebb. Nagyon boldog volt. De az öröme nem tartott sokáig. Egyik reggel emberek jöttek és kivágták. A szellő mesélte, hogy mennyire fájt neki, ahogy az éles balta belehasított a kérgébe. Úgy sírt, jajgatott. Aztán kivitték a piacra, ahol egy család megvette és hazavitte. Karácsonyfa lett belőle. Kivágott törzsét belenyomták egy acél talpba. Nagyon fájt neki. De aztán csili- vili díszeket aggattak rá, majd még egy égősort is. Pár napig csodálták, beszéltek hozzá, s róla, majd mezítelenre vetkőztették és kidobták az udvarra. Lassan elhullajtotta tüskéit és elszáradt. Egyik nap elszállították és komposztot készítettek belőle, amit a földekre szórtak, hogy termő legyen.

Másik unokatestvérem, még mag korában utazott az esőerdőbe, ahol felnőtt, társra lelt, gyermekei születtek. Egyre többen és többen lettek. Gyönyörűek, üdék, finom illatúak voltak. Gondtalan ölelték át őket a liánok. Közöttük állatok, növények éltek. Ágaik fészkeket, azokon színpompás madarakat ringattak. Boldogan csivitelték: Csivitt, csivitt! Aztán az emberek őket is elkezdték pusztítani, kivágni. Madarak, vadak zokogtak otthonukat elvesztve. Egyre nagyobb területet vetetettek be, szennyezett lett a levegő a gyáraktól, kipufogó gázoktól, szemetekkel lett teli a megmaradt erdő.

Volt ahol a tűz pusztított. Veszélybe kerültek, kipusztulás szélére kerültek állatok, madarak, rovarok. Testvéremet a hegyekben savas eső pusztította el. Szinte hallottam jajgatásukat, éreztem fájdalmukat. A többi fának is lassan ez lesz a sorsa. Nem fognak nekünk friss, jó levegőt adni. Madaraknak se lesz lakóhely.
- Ez nagyon szomorú történet volt – mondták, majd megcirógatták az orgonafát. Most már tudjuk miért ilyen bús a dalod. De vajon mit kéne tennünk, hogy visszacsináljunk mindent?
- Az nagyon sok idő, nagyon nagy munka. De nem lehetetlen. Ehhez minden emberre szükség van.
- Mondd el kérlek, hogy segíthessünk! - kérlelték.
- Hát jó! Csökkentsék le az emberek a húsfogyasztást. Egyenek sok gyümölcsöt, zöldséget. Takarékoskodjanak a vízzel, energiával, ne pazaroljanak. Használjanak olyan tisztítószereket, amik kímélik a környezetet. Ne szemeteljenek! Minél többet sétáljanak, vagy kerékpározzanak, buszozás, autózás helyett. Még egy nagyon fontos. Ne siessenek! Néha álljanak meg, pihenjenek. Vigyázzanak a környezetükre, a természetre. Bánjanak jól az állatokkal.
- Ha ezeket mind- mind megteszik, minden újra a régi lesz? - Igen, de sok- sok idő múlva.

A Bummbele nyuszik bánatosan búcsúztak el és készülődtek a lefekvéshez. Hamarosan álomba szenderültek. Boglárka édeset álmodott. Az égen ragyogott a nap. Milliónyi kismadár ült az ágon, és énekelt. Arról szólt a daluk, hogy nekik az erdő az otthonuk. Mindenüvé elvitte a szárnyuk, ahova csak vágytak, de mindig hazatértek a rengeteg erdőbe.