Napkorong

Az anya !

A háború még tartott,a város Pesti oldala szovjett fennhatóság alatt volt ahol orosz katonáknak
szabadrablás és mindenféle becstelenség volt engedélyezve. Idős asszony már nyugdíjba volt, akinek 17-éves fia volt minden reménye álma aki ha felnő segíteni fogja őtet idősebb korára. A városban szigorú statáriumot hirdettek ki,sötétedés után senki nem mehetett az utcára.
Történt egy nap, már kezdett sötétedni, szegény asszony várta a fiát aki nem jött. El sem
tudta képzelni mi történhetett. Már késő este volt,szegény sírt egyre rémisztőbb képeket látott maga előtt, míg elnyomta az álom.
A ház lakói összedugták fejüket, minden kis hír új volt amit egymás között terjesztettek.
Mondták az orosz katonák a városban szedik össze az embereket,valaki látta,hogy nagy
csoportokban valahová viszik őket. Többen látták,hogy Gödöllő irányába mennek, ahol
már egy nagy gyüjtő tábor van, ahonnan a szovjetbe viszik őket munkára.
Egyre több hírek szállingóztak,semmi nem volt hiteles.

A fogolytábor ami Gödöllőn volt közel negyven ezer fogoly közöttük a legtöbb német, magyar
katonák és civilek, kik állati körülmények között sínylődtek,Járvány pusztított emberek haltak
halomszámra akiket közös sírgödörben dobbtak mint ismeretlen holtestek, soha senki nem
fogja megtudni, kik voltak hová lettek.Embertelen körülmények között ez a tábor négy hónapig
volt fenntartva, míg a háborúnak vége lett.Mikor kiürítették a Gödöllői tábort a létszám harminc ezerre csökkent.
Egy nap összeállították a foglyokat nyolcas sorokba, gyalog meneteltek egy másik táborba.
Útközben sokan meghaltak nem birták az iramot. Az új tábor Cegléden volt ahol a vasúti
sineknek vége volt a táborba. Foglyok nézegették az üres vagonokat nem kellett sok fantázia
kitalálni miért vannak ottan. Minden amik történnek a legnagyobb bitonytalanságba, senki
nem értesülve, mint marhákat tereltek egyik helyröl a másik helyre.

Szegény asszony hallott a Ceglédi fogolytáborról gondolta elmegy, talán még egyszer láthatja a fiát mielőtt végleg elviszik azok a kegyetlenek.
Kis hátizsákba összepakolt minden jót amit csak tudott, könnyei hullottak, gondolta, hátha
megkapja.
Nem volt könnyű megközelíteni a tábort, sok asszony próbálkozott több-kevesebb reménnyel. Talált egy helyet úgy nézett ki nem látott őrt. Magas szöges drótkerítés ahol a
foglyoknak nem volt szabad a kerités közelébe menni.
szegény asszony csak nézte a nagy tömeget, fiát kereste, akit nem látott sírni kezdett míg az
őrök jöttek durva hangok, nem értette mit mondanak, próbálta mondani a fiát keresi akinek
ezt zsákot hozta. Ami őket nem érdekelte az asszony nem tágított pofon vágták ez egyik
bele is rúgott, elesett,míg jött egy tiszt aki látta a helyzetet elvette a zsákot mutatta,hogy ő
beviszi a táborba.
Szegény asszony hazáig sírt,gondolta nem fogja látni szeretett fiát soha.

Sok idő telt el, így,míg a fiú hazakerűlt, vánszorgott az utcán koldusnak nézték vagy talán még rosszabbnak.
Mikor elérte a házat ahol valamikor lakott,nagy nehezen felment a harmadik emeletre,nézte
a duplaszárnyú ajtót, aminek a felső részén mintás kovácsolt vas volt üveg mögötte amin nem lehetett keresztül látni, de mint ablakot kilehetett nyitni. Állt ott egy darabig míg megnyomta
a csengőt. Hallotta lépteket amíg egyre közelebb jöttek. A kis ablak nyílt gyorsan becsukódott. A fiú felismerte az anyját, az anya nem ismerte meg a fiát.
A fiú ott állt sokáig azon gondolkodott vajon hogy nézhet ki,nem látta magát elég régen.
Újbol megnyomta a csengőt,hallotta az ismert lépteket az ablak nyíllott a fiú mondta :
anyám.....Az asszony nézett, kulcs fordult a zárban az anya és fia boldogságát leírni nem
lehet.......Milliók pusztulnak háborúkba,viszik a félrevezetett népet akik a hazájukért halnak
hogy sokan meggazdagodjanak !
Ágoston Tibor