Napkorong

A Csalafinta csalitosban gyermeknapot tartottak. Így természetesen a Bummbele családnak is ott volt a helye. Gyönyörű idő volt. A nap magasan járt az égen, ontotta a fényt tündöklő sugaraival. Jókedvű volt, derűs, mosolygott minden élőre. Egy felhő se úszott odafönt. Kellemes, jóízű volt a levegő, finom illatú virágok csalogatták egyre beljebb őket. Amikor odaérkeztek a tisztásra már javában tartott a mulatság. Ropta a táncot a süni, a róka, a farkas, a medve, a hiúz, a sakál, a borz, a görény, a nyest, a mókus, a hiúz, az őz és a szarvas. A vurstliban kacarászott a vaddisznó család a dalos madarakkal. Vattacukrot evett a béka, a lepke és a katica. A Sosemvolt várban szórakozott a hernyó, a kukac, a szúnyog, a bolha és a szöcske. Hullámvasúton sikongatott a sáska, a tücsök, az orrszarvú- és a szarvasbogár. Az óriáskeréken ült a csiga, a kisegér, a cincér és a vakond. Fagyit nyalt a szúnyog és a légy. A körhintán ült Bogi és Pliccsplaccs, a céllövöldében szórakozott édesapjuk és Nyafi. Édesanyjuk, Bíborka és Szuszimuszi a kötéltáncosokat és a bűvészeket nézte. Aztán a gólyalábat is kipróbálták. Nagyon jól érezték magukat. Kellemesen elfáradtak. Az égen már gyülekeztek a borús fellegek. Aztán eleredt az eső. Először csak csepegett, szemerkélt, aztán zuhogott, sőt ömlött, mintha dézsából öntötték volna. Gyorsan behúzódtak egy fedett helyre. Onnan figyelték a záport, zivatart, s azt, hogy a lehullott esőcseppeket eleinte felitta a föld. Jó mélyen a talajba szivárgott. Aztán ott folydogált és gyűlt össze. Egyszer csak a földből bukkant ismét a felszínre. Már villámlott és dörgött. Egyszer csak elállt az eső. A fényes nap újból csillogni-, villogni kezdett és bársonyos sugaraival felszárította a földet. A felhők újból duzzadni, hízni kezdtek. Ők pedig elindultak hazafelé. Ahogy mentek- mendegéltek egy forrás tört elő a földből. A forrás pedig futott- futott szélsebesen keresztbe előttük.
- Hova futsz kis forrás? – kérdezték tőle a kisnyuszik.
- Sietek a bátyámhoz az érhez!
- Jó utat! – felelték a kisnyuszik. Egy darabig eltűnődve nézték, ahogy sietett tova. Aztán ittak a hideg, tiszta, friss vízből. Nagyon finom volt. Kulacsaikat jól teletöltötték, majd tovább mentek.
Odamentek a csermelyhez. Hova futsz csermely, édes kis patak?
- Sietek a bátyámhoz, az édes vízű folyóhoz.
- Ő vajon merre halad?
- Nézzétek, arra! A tömegvonzás, a gravitáció miatt a magasabb területről az alacsonyabb felé folyik. Ha a folyásirányba néztek bal kéz felől a bal partja, jobb kéz felől pedig a jobb partja van.
- Köszönjük! Jó utat! – felelték a kisnyuszik. Egy darabig eltűnődve nézték, ahogy sietett tova a patak, majd ők is tovább folytatták útjukat. Amikor hazaérkeztek először körül néztek a kiskertjükben. Beszélgettek egy kicsit a növekvő sárgarépával, a káposztával, a salátával, megdicsérték, hogy milyen szépen nő, majd bementek a lakásba.
Bogi elővette az egyik legkedvesebb képeskönyvét és olvasni kezdte. Mivel a köré gyűlt testvérei is hallani szerették volna, ezért hangosan mesélte.
Volt egyszer egy forrás, aki olyan mohó volt, hogy csak evett és evett, végül érré duzzadt. Mivel igen falánk volt, ezért csermellyé, patakká hízott. Egyszer csak összetalálkozott a folyóval.
- Hova futsz folyó? – kérdezte tőle.
- Sietek a sós tengerhez!
- Jó utat! – felelte. Egy darabig eltűnődve nézte, ahogy sietett tova. Nézte a benne önfeledten fickándozó keszeget, a balint, a compót, a márnát, a küllőt, a kárászt, a busát és még sorolhatnám, majd tovább ment. Egyszer csak találkozott a tengerrel. Fehér, selymes homok hömpölygött a part mentén. Az öböl közepén aranysárga strand vonzotta a kicsiket, nagyokat. Élénk kék vize olyan tiszta volt, hogy úszás közben még a fenekére is le lehetett látni. A sekély homokos, iszapos mélyben apró virágos növények, és különböző hínárfélék ringatóztak. A tenger alján virágállatok és tengeri csillagok szundikáltak. Az „élet bölcsőjében” színpompás halak úszkáltak. Delfinek versenyeztek egymással, hogy ki a gyorsabb. Felszínén utasszállító hajók, vitorlások, szörfözők szelték a hullámokat. Fölöttük sirályok szálltak.
- Hova futsz hatalmas sós tenger? – kérdezte.
- Sietek a sós óceánhoz!
- Jó utat! – felelte. Egy darabig eltűnődve nézte, ahogy sietett tova, majd tovább ment. Egyszer csak találkozott a hűvös vízű óceánnal. Vég nélküli, gigászi volt, szinte félelmetes. Ijesztő volt a nagysága és a mélysége is. Ám gyönyörű volt, csodaszép türkiz színe, csillámló fodrai. Benne mennyi, de mennyi élet! Cápák, kardszárnyú delfinek, hosszúszárnyú bálnák, szilás cetek szelték a vizeket. Ott élt a szépséges korall, a tonhal és még sorolhatnám. A víz mélyében is voltak hegyek, völgyek, akárcsak a föld felszínén. Rajta égig érő, hatalmas, büszkén feszítő óceánjáró hajók tettek kirándulásokat. Az utasok gyönyörködtek a szigetek látványának panorámájában, a ragyogó, kék ég alatt a napsütésben. Volt rajta játszóház, étterem, bár, ahol koktélokat és csokifagyis banánkelyheket kínáltak, üzletek, csúszdával felszerelt vízipark, élménymedence és ráadásul nem is egy! Éjszakára hálófülkék álltak az utasok rendelkezésére. Álmodni se lehetne ennél szebbet! Boglárka mesélt és mesélt, amíg el nem álmosodtak a testvérei. A kicsik szépen megköszönték a mesét majd lefeküdtek az ágyukba. Boglárka még egy darabig elmerengett az olvasottakon.
- Milyen jó is lenne egy ilyen utazás! Kár, hogy nekünk erre nem telik. Naomi, az osztálytársam volt tavasszal és annyi mindent mesélt. De sebaj! Van nekünk is tenger, a magyar tenger, a Balaton, ami igazából tó, de nekünk a kedves, szeretett melegvízű tavunk. Megkérem a szüleimet, hátha sikerül eljutnunk a nyáron, legalább egy napra. Az ő hullámait is szelik kompok, hajók. Ugyan sokkal kisebb hajó, de nekem ez is tökéletesen megfelel. De az is lehet, hogy a Dunához megyünk le és a kikötőből elmegyünk sétahajóval, vagy szárnyashajóval Visegrádra. Az is csodálatos lenne! Hmmm… szép álom, legalábbis egyelőre. Ám a mai nap se volt semmi! Olyan jól éreztem magam és egy fillérbe se került. – Boglárka széles mosollyal, jól eső fáradtsággal szenderült édes álomra. Éjszaka volt, álmában a vurstliból jó hangulat áradt, hangos zene szűrődött ki, zaj zsivaj, lárma. Olyan volt, mintha legyek zümmögtek volna a fülébe, ami megzavarta Bogi álmát. Egy pillanatra csukott szemmel felült aztán aludt tovább egészen kakaskukorékolásig.