Napkorong

A múlt század elején születtem. Apám születésem előtt meghalt, özvegy anyám a fővárosba ment dolgozni, engem szüleire bízott.
Nagyanyám boldogtalan, mosolytalan asszony volt,
nem szerette családját, anyámat, az első szülöttjét különösen nem. Engem kezdettől cselédnek használt, háztartási munkákban, bevárlásban. Nem engedett játszani, nem voltak pajtásaim, sem játékaim. Nem lázadtam, megverni nem szokott, csak egyéb gorombaságokat talált.
Anyám hat évi özvegység után férjet talált egy korban, műveltségben hozzá illő agglegényt, aki dolgos, józan, kedves apám és férj lett. A háború után született húgom az ő gyermeke volt. Nem nevelték a szülők, mert idősek és fáradtak voltak.
Ő alaposan visszélt ezzel: hazudozott, kimaradt a középiskolából és férjhez ment egy őt szerető, de szertetét húgom nem viszonzó férfihoz. Jét fiúk születése után elváltak, a fiúkat is elosztották. Húgom igényes volt: gazdag, diplomás férjet szeretett volna, de ez nem sikerült, csak kalandokig jutott el. A férfiak elhagyták, a fiai felnőttek, elmentek, a saját életüket élni. Ő magára maradt idős korára és mély depresszióba esett. Barátai is lassan elpárologtak. Családjával sem tartott kapcsolatot.
Szegények voltunk kezdettől fogva. Szüleimnek soha nem volt saját lakása: egyre rosszabb albérletekbe költöztünk. egy szoba, konyha nélkül, főzés a gazda konyhájában, mosakodás lavorban.Nagyapám nyugdíjazása után pénzhez jutott, házához építtetett egy szobát nekünk, oda költöztünk. Nem volt sem villany, sem víz a házban. Vödörrel hordtuk egy ásott kútról a vizet, fel a dombra, ahol a rozoga ház állt.
Ünnepek a csalátagok számára nem voltak, sem születésnap, sem névnap. Karácsonyt és húsvétot ismertünk csupán. Az iskolában kiválótanuló voltam, gyakran szerepeltem iskolai ünnepségeken, de anyám soha nem jött el megnézni, szülői értekezletekre sem járt. Nem nézték meg bizonyítványomat sem. Nem jöttek el ballagásomra, sem esküvőmre. Nem volt más az esküvőncsak mi a szetartást végző és a két tanu.
Esküvőm előtt két évig dolgoztan, hogy pénzt gyűjtsek az egyetemi évekre. Akkor kaptam ott szociális segélyt, ingyen ebédet és később ingyen vacsorát és jó eredményeimért ösztöndíjat.Jól megéltem ebből, otthonról nem kaptam támogatást, nem is kellett. Másodéves korom után nyári szünetben sem tértem haza, munkát vállaltam helyben. Dolgoztam szerkesztőségben és az egyetemi könyvtárban, Az egyetemi diploma idején is ballagtunk, és később itt doktoráltam, erre az ünnepre sem jött el senki. Fájt egy kicsit, de nem is reméltem. Diploma után szülővárosomban kezdtem tanítani. Két lányom született, okos, szép, engedelmes gyermekek voltak. Mindkettőnek van diplomája, jó házassága és két gyermeke. Szeretnek minket, és minden személyes ünnepünket megtartják köszöntéssel és ajándékkal. Így kárpótolt az élet mire megöregedtem, de idegeimet megviselte az utam, a sorsom. Autoimmun betegséggel születtem, ez gyógyíthatatlan, de - szerencsémre - csak idős koromban jöttek a jelek, és egyre több, nagy fájdalmakkal és halálvággyal. Csa az tart vissza , hogy erős akaratom van, és nem akarok megválni magam keze által nyomorult öregségemtől. Szertnék még dédunokáimban - van már három - gyönyörködni.Igyekszem titkolni szenvedésemet, ezért nem is veszik komolyan lányaim és unokáim / már ők is felnőttek saját családdal /.
Ünnepem a csalái látogatás, és tanári emlékeim.Sikeres, jó tanár voltam, többféle iskolában tanítottam. gimnáziumban, szakközépiskolában, majd meghívtak a főiskolára és onnan mentem nyugdíjba mint docens titenöt év után. Előadásaimon mindig megtelt az eőadó terem. Sok kedves emléket őrzök pályámról, noha a fizetésem nekem sem, akkor seem volt sok a tanároknak. 1990 -ben az első nyuddíjam nem volt tízezer Ft. Nem a pénzért, hivatásból tanítottam.
Kárpótolt az élet, hogy a munkámat szerettem, gyermekeim sikeres és szerető emberekké lettek. Ünnepek személy szerint már nem érdekelnek, de gyermekeimet, unokáimat mindigmegköszöntöm.