Napkorong

(Ez talán a Jelen)
Kezeimben szorongatok egy mezei-virágcsokrot,
... - most szedtem, illata csiklandozza az orrom. ... Édes, oly édes!
- Csak ülök egy tó partján, kedves kis kutyám a lábaimnál hever, elmerengve gondolataim ostromolnak, (hol, mikor, meddig, miért és miért nem... , - és tényleg, - miért nem?)
Úgy repülnek, a percek, mint a sebes szél, s tûnnek el nyomtalanul a messzi határban.
Csak ülök némán, nézem a tájat, virágok, fák, illat, felhõk, az égen a napsugár, s még egy perc. Nem történik semmi!
- Már több mint két éve, - csak röpülnek a percek, mint ha sietnének valahová!
Nincs jelen, hisz azonnal a múlt részévé válik. A falánk Idõ behabzsol minden újabb percet!
- De ha nem történik semmi, talán a Múlt is megszakad?
Így, egy idõ után, se Múlt, se Jelen, se Jövõ nem marad!
- Talán, ez már a Halál? (nem is tudom, hogy mióta érzem ezt, talán ezért szûnt meg minden ember köröttem?)
Hisz csodás minden, csodás a nap, "Õ" is csodás és mégis szótlan várok valami megmagyarázhatatlan változásra! (egy hangra, egy érintésre, vagy csak egy pillantásra)
...Megint elszállt egy perc! (hallom, ahogy tovasuhan... , - "elraboltalak" - kiáltja messze!)
Lassan nyugszik a Nap, utolsókat kacsintja sugara, majd rám tör, valami "félsz", valami nyugtalanít! (sajgó lelkem könnyeket csal szemeimbõl)
Mint ha ezernyi jaj-kiáltást hallanék! (segítség, segítség!)
- Nézem a csokrot, ... - haldoklik!
Jaj, ne... óh, ne, óh..., hadd siessek, gyorsan
- de mire hazaértem, kedvesem kezeim közt halt!
- Mint az utolsó percbe fúlt remény!
Megint meghalt bennem valami.
De a percek csak repülnek tovább...
Még várok egy utolsó csodára!

20080513
Louis De La Cruise

Ugyanaz a hely és mégis másként!

Ezüst-tó

Megint a tóparton ülök, mint nem oly rég egy csokor virággal, de most csak úgy,
még múlik az Idõ, pergõ másodpercei kacagva suhannak tova, mintha engem nevetnének.
Amikor az éj lassan felkapaszkodik a keleti ég peremén s amott, nyugaton menekül tõle a remegõ alkony, lelkem háborúját látom félve, csak ülök magamba roskadva, hol sok-sok gondolatom tolong egymást taposva, saját vágyát remélve, így törve ki némelyik létem burkából, míg rám borul az éj sötétje.
Most a Hold is sötét, - nincs, elbújt még õ is erre az idõre, csak a sok kis csillaggyermek ragyog, pajkos csínyükkel borítva az est egét.
... - Ködpárát lehel az esti szellõ, mely arcomat, hûs kezével selyemként símogat, míg a víz fölé nem ér, s kitárt karjaival hívogat. - gyere, gyere, vágylak Én!
Most már csak egy dolog, mit lelkem hétpecsétes börtönbe zár, utolsó szörnyû gondolatom csobban a vízbe, s egy pillanatra szûnik minden, mi egykor tél volt, tavasz és nyár, - görcsösen sírok, s hol maradt az õsz?
- Hol maradt az õsz?
- Hát hol maradt az õsz?...

Nincsenek már a csillagok csak fejem fölött, ezüst-foncsora-vesztett, homályos víztükör s alatta kelõ Nappal egy délibáb.
Lelkem arca tenyerébe temetve pihen, s így mereng,
- egyszer úgy is meghalok!
... - Egyszer úgy is meghalok
Azt hiszem, már nem kell az Idõ elhasadt burkát néznem, s az ólompercei is hiába gyötrik a múltat feledésébe.
... - Nekem már nem telik az idõ!

20080820
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!

Hozzászólások

Torma Zsuzsanna - augusztus 26 2008 08:01:27
Kedves Louis De La Cruise!
Csodálatos kifejezésekkel alkottad meg ezt két rövid kis novellát.
Neked már nem telik az idõ?!
Mert nekem - úgy érzem - gyorsan telik.
Nekem a jelen mindig jobban tetszik mint a múlt, de a jövõre nem is merek gondolni!
Üdv.: Torma Zsuzsanna