|
 Vendég: 19
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Faluhelyen a lakóházak mellett az udvarban,
Faluhelyen a lakóházak mellett az udvarban, a melléképületben helyezkedett el az úgynevezett kiskonyha (nyári konyha). Szüleim házánál is ugyan így volt, amely egy hosszú épületbõl állt, annak az épületnek is volt padlása, a kiskonyhából vezetett fel a lépcsõ.
Ebben az épületben helyezkedett el a disznóól, a fatároló fészer, a baromfi ólak, egy nagy pajta, aztán a végében a tehénistálló.
A kiskonyha akkora volt, hogy hátul a fal mellett elfért egy akkor kemence, amelyben édesanyám négy nagy kerek kenyeret meg tudott sütni. De ebben sütötte a kispompost, (buci) a langallót, melyet kenyérsütéskor szokott készíteni. Mire a család reggel felkelt, már kisültek a finom meleg langallók, melyet fokhagymával megkenve, tejfölösen, vagy a nélkül reggelire szoktunk megenni tejjel, tejeskávéval. Nagyon finom volt. Azóta olyan finomat nem ettem. Aztán ebben a kemencében sütötték meg a karácsonyi kalácsot, a húsvéti kalácsot, perecet (egy egész vékával) a finomabbnál finomabb réteseket, a pecsenye húsokat.
Akkoriban a falvakban, nem éttermekben szervezték meg a lakodalmakat, hanem vagy a võlegényes háznál, vagy a menyasszony házánál. Attól függött, hogy ki megy võnek, vagy menyecskének. Akkor az egybekelt fiatalok általában valamelyik szülõi háznál kezdtek el családot alapítani. A lényeg, hogy ebben a kemencében lakodalmas ételeket is sütöttek, olyan híre volt a faluban, hogy anyám milyen finomakat tud sütni kemencéjében. A kemence tetején el volt helyezve egy vasból készült tartály, melybõl füstölték a húsokat ilyenkor tél idején, amikor levágták a disznót, mert felette volt a füstölõ kémény.
Egyszer panaszkodott anyám, hogy füstöl a kemence, megrepedezett a fala, ki kell sározni a belsejét is. Sárgaföldet, pelyvát (búza cséplésekor a búzáról lejövõ héj) és vizet kevert össze, azzal szokta sározni a külsejét, ha javításra szorult, de idõközönként is le szokta kefével sikálni, hogy tiszta legyen, meg ne repedezzen össze. Én akkor még nagyon kislány voltam, nekem mondta: kislányom, Te beférsz a kemence ajtaján, bújj be a kemencébe, ügyes vagy már, ki tudod sározni mindenhol, hogy ne füstöljön, mert így nem tudok szép kenyeret sütni.
Nagyon büszke voltam, hogy nekem kell ilyen fontos munkát elvégeznem, mivel a család legfiatalabb tagja voltam, és hát a nagyok között mindig nekem volt a legkönnyebb dolgom, irigyeltem a nagyokat, hogy õk fontosabb munkát végeznek, mint Én.
Érdekes, hogy a mai napig meg maradt ez a tudat bennem. Amióta eszemet tudom, mindig bizonyítani akarom, hogy mindent meg tudok csinálni.
Persze ez nem így van, mert sok mindent nem tudok, és soha nem is fogok tudni, de mégis bennem van.
Visszatérve a kemence sározásához, elérkezett az idõ, hogy be kell bújnom a kemencébe. Anyám egy rossz edényben elkészítette az anyagot. Elmondta, hogyan csináljam, hogy ott maradjon a sár a kemence mennyezetén is és az oldalán is. Aztán bebújtam a kemencébe.
Hát megvallom most már vén fejjel, bizony féltem. Fekete volt a belseje, a sötéttõl mindig féltem, meg eszembe jutott a Jancsi és Juliska meséje is. Annál viszont büszkébb voltam, hogy bevalljam, hogy nem merek a kemencében maradni. Így nekiálltam sározni, kenni a kemence mennyezetét, hanyatt fekve. Mivel a kanállal nem tudtam fenntartani a sárt, csak a kezemre hagyatkozva nyomkodtam, sikáltam, hogy végre eltûnjön a repedés. Az oldalát már könnyebb volt sározni, mert oldalra fordulhattam. Aztán, mikor kézzel végeztem a sározással, fogtam a kefét, és szépen végig sikáltam minden egyes belsõ oldalát a kemencének. Mikor végeztem a munkával, nagy megkönnyebbüléssel bújtam ki a kemencébõl. Büszkén állok a kemence elõtt, várom a dicséretet, de velem szemben áll a nõvérem, a hasát fogja a nevetéstõl. Néztem, hogy mi a csudát nevet rajtam, amikor ilyen fontos munkát végeztem el. rNézz bele a tükörbe, majd megtudod mit nevetekr1; mondta nekem, és csúfolódva elkezdte a mondókát: r1;Volt egyszer egy kemence bele bújt a kis Bencer30;r1;
Hát volt mit nézni, tényleg úgy néztem ki, mint egy kéményseprõ, de nem csak kormos, hanem sáros is. Apámnak büszkén mutattam, milyen ügyesen kijavítottam a kemencét. Õ mindig megdicsért, hogy ügyes vagyok, de azért hozzátette: rvárjuk meg, milyen kenyeret süt édesanyád benne, akkor majd megtudjuk, hogy jól dolgoztál-e?r1; Mosolygós szemével anyámra nézett, aki tudta, hogy rajta múlik, milyen lesz a megsütött kenyér.
Szeretném érezni azt az illatot, szeretném nézni, amikor anyám teszi a kemencébe a megformált kerek tésztát, s aztán kiveszi a szép pirosra megsütött kenyereket. Szeretném érezni a karácsonyi diós-, mákos-, kakaós kalács illatát, a karácsonyi aranygyöngyös húsleves ízét, de azt már nem érezhetem, mert ilyet csak addig érezhettem, míg Anyám tette az ünnepi asztalra, de még a szürke hétköznapokon is finomabb, mint amit saját magam csinálok. Vígasztal viszont, hogy kalácsom, húslevesem valakinek, valakiknek nagyon ízlik.
|
|
|
- augusztus 29 2008 05:58:15
Ezek bizony régi,szép emlékek és milyen finom az abban sült kerek kenyér.(csak volt) |
- augusztus 29 2008 08:22:27
Kedves Szuzus!
Figyelemmel, örömmel olvastam ezt a kedves írást a kemecesározásról. Én is ugyanígy nõttem fel, s minekünk, gyerekeknek bizony sok mindenben segíteni kellett odahaza.
Az iskolából hazajövet nem a házifeladat és a játék volt az elsõ, hanem hogy segítségükre legyünk szüleinknek a házi- és a házon kívüli munkákban. Minden úgy volt, ahogy itt leírtad. Bizony, azok a régi szép idõk, azok a régi jó kenyerek ma már ritkán kerülnek ki a kemencébõl!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- augusztus 29 2008 18:06:52
Köszönöm kedves hozzászólásotokat. Nekem ezek az élmények jelentik a múltat, jelent, jövõt, hiszen erõt, bátorságot tudok meríteni a sokszor nehéz, mégis oly édes múltból.
Szeretettel:szuzus |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 22. péntek,
Cecília napja van.
Holnap Kelemen napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
