|
 Vendég: 20
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,218
|
|
_Az elvarázsolt vár...
Egyszer volt, hol nem volt - mondhatnám hogy az Óperenciás tengeren is túl volt, de nem kell annyira messze menni-, volt egyszer egy elvarázsolt vár. Ezen ma már senki sem csodálkozik, sok ilyen történetet hallhattunk már. Azonban ennek minden eddigi várétól különb története van. Ebben a várban nem rémségek laktak, nem szellemek szálltak és nem boszorkák háltak. Itt az élet egyik legfontosabb eleme hiányzott, ami nem más, mint a szeretet. Aki ide belépett, elfelejtette, mi az a szeretet, elfelejtette a jóságot és ennek eredményeként a boldogságot is.
A várnak nem volt lakója, de történt egyszer, hogy a közeli faluból egy szegény leányt elraboltak. A falucskában egy öreg boszorka ólálkodott, és éppen vacsorának valót keresett, mikor meglátta a lányt. Már régóta nézegette magának azt a várat, ezért mikor végre sikerült elkapnia a lányt, odahurcolta. Csakhogy arra nem számított, hogy amikor belépnek a lány is ugyanolyan gonosszá fog válni, mint õ, még akkor is, ha elõtte nagyon szeretõ, gondos lány volt. Ahogy átlépték a kastély kapuját, a lány rögtön nagyon nagy ellenállást mutatott.
Hét nap hét éjjel üldözték egymást a kastély falain belül, vetélkedtek, hogy vajon ki tud elõbb végezni a másikkal, és hogy melyikük bizonyul erõsebbnek. Már nem volt különbség köztük, mindkettõben ugyanúgy élt a gonoszság, a hatalomvágy.
Hanem amikor a leány udvarlója megtudta, hogy mi történt szerelmével, azonnal keresésére sietett. Hosszú utat tett meg, míg elért a vár épületéig, de nem érezte fáradtnak magát. Szívében égett a szerelem lángja, ami egyre csak hajtotta és hajtotta. A lány mindennél fontosabb volt számára. Minden családtagját elvesztette, és úgy döntött, hogy a lányt nem engedi.
Mikor belépett a vár kapuján, hirtelen gonosz gondolatok fogták el elméjét. Küzdött ellenünk, de bármennyire is próbálta, nem sikerült neki legyõznie. Mégis ment, körülnézett a falak között, vajon miféle helyre csöppent õ.
Rengeteget bolyongott a kastély öreg falai között. Lába dobogása visszhangként futott végig a folyosó üregeiben. Éjféltájban egy furcsa teremben találta magát, ahol nem volt sem ablak, sem világítás. Mindenhol pókháló lógott a mennyezetrõl, ezzel is jelét adva annak, hogy már régóta használaton kívül van a helyiség. Alig látott, csak hunyorgott, de sikerült kivennie, hogy a falak mentén lovagi páncélok állnak, magukon a falakon pedig szõnyegek és festmények lógtak. Ezeket hatalmas porréteg fedte, és a páncélok is igen kopottak voltak már. Hiába, az idõ szárnyai rájuk is ráhintették az elmúlás jeleit.
Ekkor hirtelen mocorogás hallatszott a föld felõl, és valami hirtelen megcsillant abban az irányban. A fiú rögtön felismerte benne kedvesének aranyló haját, és szívében újra fellobbantak a régi érzések. Azonnal a lányhoz rohant, eloldozta a köteleket, amik megbéklyózták karjait és lábait, majd csókot lehelt ajkára. Az átok azon nyomban megszûnt, így a lány is visszakapta szeretõ, gondoskodó önmagát.
Megkönnyebbülten, kézen fogva siettek ki a terembõl a bejáratot keresve, mikor meghallották a boszorkány félelmetes kacaját. Áradt belõle a gonoszág és az utálat, ami már nem az átok miatt volt. Az átok ugyanis csak felszínre hozta az emberben rejlõ gonosz gondolatokat, de akik elõtte gonoszak voltak, azok nem is változtak meg attól, hogy az átok megszakadt. Futásnak eredtek, de hamarosan zsákutcába kerültek, ahol hamarosan meg is pillantották a sötét lidércet. Hosszú fekete csimbókos haja földig ért, és a boszorka állandóan azt fogta. A fiú jól megfigyelte ezt, és támadt egy ötlete. Hatalmas lendülettel megfogta a boszi haját és elkezdte tépni, ráncigálni, míg az egész ki nem hullott. Az árny csak jajveszékelt, és könyörgött, hogy hagyják békén, de nem szánták meg. Elveszítette összes hatalmát, és nem maradt más belõle, mint egy nyivákoló roncs. Pár szempillantás múlva pedig egyre csak halványodott és halványodott, míg meg nem szûnt létezni. Olyan látványt nyújtott, mint a Hold, mikor a felhõk egyre és egyre a háttérbe szorítják. A különbség csak annyi, hogy õt a gonoszsága tüntette el.
A pár most már veszélyektõl mentesen kereshette meg a kiutat, amit sikerült is megtalálniuk háromnapi járás után. Sikeresen visszajutottak a falujukba ahol hetedhét országra szóló lakodalmat tartottak, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
Azóta mindenki tudja, hogy az igazi szeretet olyan, mint egy varázslatos vár, melynek erõs bástyái a legrosszabb átkokat is legyõzik. Ha nem hiszed, járj utána! |
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2025. december 22. hétfő,
Zéno napja van.
Holnap Viktória napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
