|
 Vendég: 20
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
Amulett
Nod ordítva rohant át a kis tisztás másik oldalára. A lovára támadó éhes vérmedvét kardja híján egy jókora husánggal próbálta elijeszteni. Lova Gent is ki akarta venni a részét a védelembõl, hiszen már egy perce két lábon állt, támadó pózban a medve felé fordulva. Mikor az állat észrevette gazdáját újra leereszkedett a fenyegetõ pozícióból és lassan, szemét a ragadozón tartva, Nod felé lépkedett. Hasznos stratégiának bizonyult, mert így a rohanó harcos két ugrás után ki tudta vonni kardját a ló hátára erõsített hüvelybõl. Innen már csak egy hatalmas csapásra volt a gyõzelem. Mikor a vérmedve már csak rossz emlék volt, Nod hálásan meglapogatta Gent nyakát és megígérte, hogy többé nem hagyja õrizetlenül. Gent gúnyosan felröhögött, és Nod karja felé bólogatott hatalmas fejével. Nod tudta, hogy a ló az elõzõ éjszakai kalandjukra gondolt mikor a fiú megszerezte a kezére erõsíthetõ furcsa ékszert attól a csapat Gereslitõl az elõzõ városban, és megint csak a ló került bajba az üldözés közben.
Különös kapcsolat volt az övék. Testvérekként nõttek fel a Karakorum pusztáiban, hiszen a törzsben nem volt másik fiúgyermek. Az egész eddig bejárt földön nem találkoztak fiatal hímnemû emberrel. Talán ez is annak a nagy robbanásnak a következménye, amit a regõsök beszélnek, és ami több évezreddel ezelõtt történt. Akkor még azok a hatalmas romok is virágzó városok voltak, amik szerte a nagyvilágban találhatóak. Most is egy ilyen rom közepén állt. Mikor bejöttek a közepén található ligetbe, érdekes feliratot látott, ami már a most beszélt Geo- nyelven volt írva: MOSZKVA METROPOLIS.
Metropolis, nagyon tetszett neki ez a szó, és elhatározta, hogy ha neki gyermeke születik, persze lány, akkor így fogják hívni. A törzs azért küldte el felderítõ útra, hogy toborozzon férfiakat a közösségbe, mert már húsz éve nem született fiúgyermek és kezdett kiöregedni az utánpótlás. Nod hatalmas erejû harcos volt, népe büszkesége. Nem is akarta elengedni a tanács elõször a legszebb férfi példányukat, de más nemigen akadt volna, aki kibírja a hosszú utat. Nod sem látott férfit a maga korából hosszú útja során, csak a Geresli hordák furcsa férfinõ rablóit, akiknek nem kellett másik egyed a szaporodáshoz. Kegyetlen rablók voltak ezek a különös férgek, de azontúl hasznos kereskedõk is, pontosan ez tûnt fel Nodnak, hogy ezek a rablók, akik a saját csemetéiket eladták egy jobb kardért, szinte dugdosták elõle ezt a karra csavarható ékszert. Így, mert nem adták szépszóval, lemészárolta az egész hordát. Õ sem tudta miért, csak azt érezte, hogy meg kell szereznie ezt a szépséget. Csak azt nem vette észre, hogy a városon kívül még két csapat várakozik akik üldözõbe vették õket amikor kivágtattak a sivatagi kapun. Ekkor kapott könnyû sebet Gent is egy utánuk röppenõ fémcsillag miatt, amit a Gereslik rHalálszúnyognak" neveznek. Nod úgy döntött elindulnak egy kis kitérõvel hazafelé, hiszen ha eddig nem találtak alkalmas egyedeket, akkor ezután sem fognak. Délkeletnek indult a Hatalmas hegyek felé, amit az õsök egykor Uralnak hívtak. Két holdnap is eltelt mire odaért. Ahogy a hatalmas hegylánc felé közeledett észrevette, hogy a karjára csavart ékszer furcsán világítani kezd. Nem volt meleg csak világított. Mikor beért a faluba, ami a hegy lábánál lapult, lánygyerekek hada szaladt elé és leplezetlenül bámulták az isteni jelenséget. A falu fõterén egy hibátlan testû, szõke hajú, világos szemû, szinte albínó lány volt egy karóhoz kikötözve. Mikor elhaladt elõtte, a karján lévõ ékszer vörösen kezdett izzani, mintegy figyelmeztetést adva a fiúnak. Nod leszállt a lováról és az odasietõ elöljárótól kérdezte, hogy mit követett el a lány.
- Ó ez egy boszorkány, uram. Már harmadik holdnapja próbáljuk férjez adni, de ez a megátalkodott szemmel veri az összes kérõjét, mert mindahány beteg lesz miután szembenéznek vele. Neked sem ajánlom uram, hogy belenézz azokba az igézõ szemekbe, mert azonnal beléd áll a nyavalya.
- Márpedig én hajlandó vagyok fizetni is ezért a rossz portékáért - mondta Nod, mivel érezte karján az ékszer izzását.
- Sajnálom, uram nem adhatom, mert az egyik kérõ apja azt mondta, hogy csak az õ testén keresztül vehetjük le a boszorkányt a cölöprõl vagy, ha már elrothadt.
- Hívd ki SUMITA-ra azt az embert a nevemben.
- Nem lehet, hiszen Te nem vagy falubeli, és az az ember amúgy is valóságos óriás.
- Nekem lehet - mondta némi fölénnyel Nod. - Én Karakorumi herceg vagyok
- Ahogy gondolod uram, megkérdezhetem - mondta az elöljáró és még hozzátette - De ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek.
Nod mosolyogva gondolt vissza a SUMITA barbár szertartására. Az emberek így döntötték el a vitás ügyeiket és végeredmény kötelezõ érvényû volt. A résztvevõk egy faketrecbe mentek egy szál baltával, meztelenül és a falu többi tagja kíméletlenül szurkált a réseken befelé hegyes karókkal. Az gyõzött, aki saját lábán kijött a ketrecbõl. Benn az egymás elleni csapások elkerülése is szinte lehetetlen volt a szûk hely miatt, de még figyelni kellett az alattomos szurkálókra is. Nod mosolya hamar elenyészett, amikor meglátta azt a hatalmas óriást, aki egy borotvaéles baltával közeledett az elöljáró nyomában.
- Stua vagyok, Te akarsz SUMITA-t a lány miatt?
- Igen Stua kihívlak. - Mondta Nod, miközben hatalmasat nyelt. A háttérben még Gent is figyelmeztetõen nyeherészett.
- De miért akarsz egy ismeretlen boszorkány miatt meghalni? - Kérdezte jóindulattal Stua
- Azt hogy ki hal meg, majd meglátjuk - mondta Nod. - Kijelentem, hogy a SUMITA törvénye szerint mindenem a Tiéd, ha gyõzni tudsz ellenem.
- Emlékedet ápolni fogom s jószágodat jól tartom majd- Felelte Stua a rituálé szerint.
Nod odament Gent háta mögé és készülõdni kezdett. Mikor levette a karjáról az ékszert még odasúgta, de inkább csak magának:
- Remélem tudod, mit csinálsz! - válaszul az ékszer háromszor felvillant. Ezt vehette észre a kikötözött lány, mert odaszólt Nodnak.
- Ha Te vagy az Amulett birtokosa akkor rád vártam eddig. Vigyázz Stua bal karjára, mert míg jobbal támad addig ballal a torkodat ragadja meg.
- Köszönöm, de mi a neved? Legalább azt tudjam, kiért halok meg - mondta Nod a lány fedetlen kebleiben gyönyörködve.
- Nem halsz meg, ha a harcra koncentrálsz - mondta a lány a lehetõségekhez mértem elfordulva. - A nevem Gea.
Nod a ketrechez lépett immár meztelenül, kezében csak harci szekercéje volt. Stua már a ketrecben tüzelte magát és a közönséget. Ennek az adrenalin löketnek szemmel látható hatása is volt, mert a jövendõ gyilkolás izgalmában hatalmas férfiassága dárdaként meredt elõre. Mikor Nod a ketrecbe lépett észrevette, hogy a karókkal felszerelkezett falusiak inkább az õ oldalán gyülekeznek. Ahogy becsattant a ketrec ajtaja az óriás meglepõ gyorsasággal azonnal támadott. Nod elegánsan ellépett a támadás elõl és a vadászó párduc puha hatékonyságával lecsapott az óriás hátára. Stua fel sem fogta a kapott csapást, csak mint a bika fujtatott és újabb támadásra indult. Nod ekkor két döfést is kapott a ketrecen kívülrõl és ezzel egy idõben hallotta meg Gea figyelmeztetõ kiáltását és Gent mérges horkantását is, amit a ló csak harcban, jelzésként használt. Gondolkodás nélkül hasra vágta magát és így elkerülte a tarkójának szánt szúrást. Szerencsés hasalás volt, mert az óriás Stua már nem tudta fékezni a rohanás erejét és átesett a felkászálódó fiún. Nod egy ugrással a földre omló óriás mellett termett és szekercéje élét a torkára tette.
- Nem akarom megfosztani ezt a falut egy ilyen hatalmas harcostól Stua csak ismerd el, hogy gyõztem. Még méltányos árat is fizetek neked a lányért, hogy pótolni tudd a fiad betegsége miatt kiesett munkát. Ne légy forrófejû, ember!
- Az idegen herceg gyõzött- mondta fennhangon Stua a falusiak nagy csalódottságára.
Mikor már mesze jártak a falutól akkor kérdezte meg a fiú Geát, hogy mit tud az ékszerrõl.
A lány azt felelte, hogy õ egy különös törzsbõl származik az õsi Bajkonurból a nevük a Csillagjárók és õ azért kapta a föld régi nevét mert azt jövendölték a vének, hogy õ menti meg az emberiséget a kihalástól egy nagy harcossal az oldalán, akinek fénylõ amulett van a karján. Azért nem ment õ eddig férjhez, mert erre a harcosra várt. A betegségeket pedig egy kis szelence segítségével hozta létre, amit csak ki kellett nyitnia, ha bántani akarták. Ez a kis szelence egy Uranium feliratú dobozka volt, amit most közösen eltemettek a sivatagban. Mivel a tajgán most jött a téli idõszak, ezért nem utaztak tovább, hanem egy hatalmas folyó mellett letáboroztak. Ez a különös folyó a többiekkel ellentétben visszafelé folyt. Nyáron hazatértek Nod törzséhez és a szabadítástól számított kilencedik hónapban Nod büszkén mutatta be a törzsnek Polis-t újszülött FIÁT...
Az amulett a fiú születésekor gyémántszínben felizzott és többé nem villant fel. A Földön ettõl kezdve minden kontinensen születtek fiúgyermekek.
|
|
|
- október 09 2008 12:29:04
Kedves Csaba!
Legendaszerû szép történeted nagyon tetszett!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- október 09 2008 13:30:12
Nagyon köszönöm, hogy elolvasod az írásaimat. |
- október 09 2008 14:37:07
Nagyon szép történeteket varázsolsz elénk, Köszönjük.
Szeretettel Joli |
- október 09 2008 16:24:07
Ilyen remek olvasóknak boldogan írok. Köszönöm |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
