|
 Vendég: 108
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Nos tulajdonképpen ez nem egy mû, hanem egy részlet a készülõ regényembõl. Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni. :)
Az egész terem zsúfolásig megtelt. Mindenhol emberek voltak. Sokan a táncparketten forogtak a zene ritmusára. A díszes sokaság kavargott, hömpölygött, mint ha saját akarat irányítaná, és önállóan táncolna.
A falak az esemény tiszteletére virágokkal, és szalagokkal volt beborítva. A liliomok, és rózsák ontották illatukat, és még jobban elnehezítették a helyiség parfümtõl terhes levegõjét.
Gabriel a táncolók sûrûjét pásztázta. Nem látott semmi szokatlant, de ez nem tetet könnyelmûvé. Nagyon jól tudta, hogy bármikor lecsaphat rá a Vadász. Nem akart felkészületlenül jönni, ezért a pisztolyát gondosan ruhájába rejtette, úgy hogy ha szükség lenne rá, minél hamarabb elõ tudja rántani.
Mindig utálta, ha nem õ irányította a dolgok menetét, és most úgy érezte, hogy nagyon ingoványos talajra tévedt. Elvégre is semmit sem tud a titokzatos rjóakarójárólr1; és nem is volt oka megbízni a szavában. Legutóbb is csak egy kellemetlen kis fruskát szabadított rá. Habár az is igaz, hogy az a találkozás több mint érdekesre sikerült.
Hanyagul állt a finomságokkal megrakott asztalok mellett, és az embereket figyelte. Kezében r11;látszólag unottan- egy borospoharat tartott. A bíborszín folyadék tökéletes kiegészítõjét adat sötét öltözékének.
Visszaemlékezett a tegnap estére, mikor az a titokzatos nõ megjelent a házában. Nem láthatta az arcát, de kétsége sem volt afelõl, hogy ugyanaz az a nõ volt, aki megszökött elõle a tengernagy partiján. Bosszantotta a gondolat, hogy már másodjára csúszott ki a kezébõl. Csak úgy meglépett, és a saját házában csinált belõle bolondot. Otthagyta a meghívót erre a ma esti bálra, majd úgy meglépett, hogy esélye sem lett volna elkapni. Rendkívül pimasz, és szemérmetlen teremtés volt!
Még is, volt benne valami izgató. Bár nem szívesen gondolt arra, hogy egy pisztollyal a saját szobájában tartotta sakkban, azt elismerte, hogy ügyes húzás volt. Roppant bosszantó, de ügyes!
Mély levegõt vett, és próbált kiszúrni valakit, aki õt figyeli, vagy felé tart, esetleg furcsán viselkedi, de semmi gyanúsat nem vett észre. Látszólag teljesen átlagos álarcosbál zajlott, minden sötét szándékot mellõzve. Mindenütt álarcot viselõ férfiak és nõk voltak, és úgy tûnt mindenki jól szórakozik. Egy-egy pillanatra feltûnt a házigazda, Mrs. Jonas, és számos vagyonos, befolyásos ember is megfordult a bálozók között, de semmi szokatlan nem történt.
Megpillantotta Lady Lawrenc magas alakját. A mindig elegáns özvegy gyakran idõzött nõs férfiak társaságában, és meglehetõsen nagy befolyással bírt London felsõbb köreiben. Gabriel eltûnõdött, hogy vajon hányadik szertõjét fogyasztja, miközben állhatatosan adakozik az egyház javára.
Hirtelen finoman megkocogtatták a vállát. Hátrafordult, és a világ legzöldebb szempárjával találta szemközt magát. Azzal a szempárral, aki kétszer is a bolondját járatta vele. Hirtelen nagyot dobbant a szíve, és nem tudta volna megmondani, hogy a melegtõl, vagy ettõl a két elképesztõen kacér szempártól.
A szépség az etikettnek megfelelõen álarcot viselt, így nem láthatta az arcát, de nem is kellett. Tudta, hogy csak egy ilyen szempár létezik, és ez az a nõ, aki napok óta kísérti. Haja elegánsan fel volt tûzve, de pár tincset szabadon hagyott. A ruhája egészen meggy bordó volt, és eléggé merész dekoltázs díszítette. A tollakkal díszített állarc csak a szeme körül takarta az arcát, így láthatta, hogy szája ravasz mosolyra görbül.
-Jó estét uram! Azt hiszem engem, keres.- mondta a szirén. A hangja lágy volt, és dallamos.
-Talán.- mondta Gabriel.
Bizalmatlanul végigmérte, és nem tudta eldönteni, hogy higgyen e a szemének. Õ lenne a Vadász segítõje. Most, hogy jól szemügyre vehette, el sem tudta képzelni, hogy egy ilyen nõ veszélyes bûnözõ legyen. Gyönyörû és eléggé provokatív, ha már itt tartunk.
A nõ, mint ha csak olvasott volna a gondolatatiba, hamiskásan rákacsintott, és kezével intett, hogy kövesse.
Tudta, hogy az egyetlen esélye a Vadász elfogására, ha pillanatnyilag az ismeretlen szépségre hagyatkozik, ezért engedelmesen követte, bár nagyon meg volt döbbenve. Ez a nõ nyilván a rabló bûntársa, talán a szertõje is. Ennek ellenére nem tudta leküzdeni az érzést, hogy csodálattal adózzon ennek a megkapó szépségnek.
De mindegy, hogy ismeri vagy sem, nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy egy veszélyes bûnözõ cinkosa. Ha elvezeti a Vadászhoz, õ is börtönbe fog jutni.
Jade hátat fordítva megengedett magának egy gyõztes mosolyt. Minden a tervei szerint alakult. Most szépen eljátszik vele egy kicsit. Beleborzongott a gondolatra. Tudta hogy veszélyes játékot ûz, hiszen ez a nyomozó nagyon intelligens, roppant jóképû, és tapasztalt is. Nem lesz könnyû dolga vele, és könnyedén elcsábítja, ha nem vigyáz.
Hátra pillantott. A férfi nyugodtan jött mögötte. Nem látszott rajta semmilyen érzelem. Jade nagyon megnyerõnek találta. Természetesen eléggé bölcs volt, hogy beismerje magának, vonzónak tartja.
A széles, izmos vállai, és kidolgozott izmai megfeszültek a díszes öltözék alatt. Teljesen feketébe volt öltözve, ami illett a hajához. Most is összekötötte hátul. Nyilván azért, mert így elegánsabb, és nem zavarja semmiben. Sajnálta, hogy a fekete állarc takarja az arcát, mert így rejtve maradt jóképûsége. Viszont a maszk szeménél ízléses aranyszál volt varrva, ami nagyon kiemelte a szemei egészen különleges, kék árnyalatát. És a száját is fedetlenül hagyta. Így megcsodálhatta, feszes, szépívû de férfias ajkait.
Gabriel nem volt ideges. Nem tudta, hogy mi fog történni, de abban biztos volt, hogy ura a helyzetnek. A nõ egyenesen a táncolók felé vezette. A táncparkett szélén megállt, és felé fordult.
-Szeret táncolni?- kérdezte, és szemével forgó párok felé intett, jelezve, hogy a férfinak, hogy kérje fel.
Gabriel elegánsan meghajolt és a karját nyújtotta a nõnek. Az egy csábos mosollyal, kezével átkarolta, és hagyta, hogy a táncolók közzé vezesse.
Jade élvezettel érintette meg. Nem igazán tudta volna megmagyarázni, de telkesen a hatása alá került. Olyan érzése volt, mint mikor egy munka jól sikerül, és õ a kezében tartja a zsákmányt. Keze bizsergett, ahogy a férfikarjára tette. Érezte az izmok mozgását a tenyere alatt.
Gabriel óvatosan a nõ felé pillantott, miközben egyre beljebb vezette a bálozók sokaságába. Tekintete megpihent az arisztokratikus vonásokon, és kecses alakján. Igazán sajnálta, hogy egy ilyen gyönyörû teremtés a Vadász befolyása alatt áll. De azt is el ellett ismernie, hogy valami furcsa okból nagyon izgalmasnak találja a helyzetet. Valószínûleg alkalmi kísérõje egy jól megtervezett csapdához karja vezetni, de elõbb a biztonság tudatába karja ringatni, ezzel az értelmetlen tánccal.
Elérték a táncparkett közepét. Gabriel maga felé fordította a nõt, aki teljes higgadtsággal, már-már vidáman nézett fel rá.
Jade eléggé magas volt, de csodálkozással vette észre, hogy a férfi így is egy jó fejjel magasabb nála. Egészen kicsinek érezte magát, de valahogy ez nem zavarta. Sõt, mint ha ettõl csak kecsesebb, és nõiesebb lett volna.
Megvárták, míg a zenekar befejezi a vidám dalt, és felcsendül egy lassú keringõ. Gabriel meghajolt, majd egyik kezét a nõ kezébe, másikat a derekára tette.
Felcsendült a zene, õk, pedig táncolni kezdtek.
- Azt hiszem, már találkoztunk valahol. Nem így van?- kérdezte kissé gúnyosan Gabriel.
- Talán- hangzott a pimasz válasz.
- Nos mindenesetre a nevem Gabriel Corvin.
- Örvendek.- mondta a nõ, és titokzatosan mosolygott.- Engem hívjon egyszerûen Jade-nak.
-Szép név.
-Talán.- rántotta mag a vállát. A mozdulatra keblei a ruhakivágásnak feszültek. A férfi nem tudta megállni, hogy ne vessen egy pillantást ezekre, az ingerlõ domborulatokra. Bár buzgón hajtogatta magában, hogy Jade-, már ha így hívják-, csak egy bérenc, akit a Vadász küldött, még is kiszáradt szája, ahogy a dekoltázsára pillantott.
Jade azonnal észrevette, hogy jár a nyomozó tekintete. Gondolatban megdicsérte magát; ez a ruha valóban jó választás volt! Mivel õ is csak egy egyszerû férfi volt, nem volt meglepõ, hogy ráharapott a csalira. Valahogyan izgatónak találta, hogy a hatása alá tudta vonni ezt a talpig becsületes és elkötelezett embert. Bár nem akarta túlfeszíteni a húrt, úgy gondolta, egy kis incselkedésbõl nem lehet baj.
Kicsit közelebb húzódott, mint azt a tánc indokolttá tette volna, és mint egy véletlenül kebleivel hozzádörgölõzött a férfihoz.
A hatás nem mard el! A nyomozó átható tekintettel meredt rá, amitõl úgy érezte, teljesen meztelenül táncol. Az ujjai belesimultak a másik nagy és erõs kezébe.
Vigyázz vele! Kiáltott egy hang a lelke mélyén. Igazat adott neki, hiszen Corvin roppant veszélyes ember volt, és nem olyan félbolond, mint az elõdei. A férfi kifürkészhetetlen tekintettel pásztázta, amitõl hírtelen túl melegnek érezte a benti levegõt.
Gabriel nem tudta levenni a szemét errõl a csábító jelenségrõl. Ahogy közel hajolt hozzá, orrát jázminillat csapta meg. Ugyan az a jázminillat, amit tegnap érzett. Ugyan az a csábító aroma.
A keze karcsú derekán pihent, ami szinte égette az ujjait. Bár magában erõsen fogadkozott, hogy eltekint a körülményektõl, és csak a feladatra koncentrál, nem igazán tudat elszakítani a gondolatait a karjában tartott szépségrõl.
Jade váratlanul, botrányosan közel hajolt hozzá. Lehelete a nyakát csiklandozta.
- Szeret játszani? -kérdezet.
-Attól függ!
-Játsszuk azt, hogy maga kérdez, én válaszolok, de cserébe én is kérdezek valamit, amire maga fog felelni.
Gabriel kissé hátrébb tolta, hogy a szemébe nézhessen. Jade pajkos pillantása sokat sejtetõ volt. Tudta, hogy bele kell mennie ebbe az ostobaságba, ha bármit meg akar tudni.
-Rendben. Én kérdezek elõször. Ki a Vadász?
-Egy tolvaj, akinek maga a vérére szomjazik.
A nyomozó erre megpördítette, majd közelebb rántotta magához, és kezét lejjebb csúsztatta. Nem szerette, ha bolondját járatják vele, és nem is tûri el senkitõl. De azt be kellet ismernie, hogy izgatónak tarja a játszmát.
Jade egy pillanatra valóban megijedt. Ugyanakkor valami izgalom áradt szét benne a férfi közelségétõl.
-Ennél egy kicsit konkrétabb válaszra számítottam!- sziszegte a férfi. Lehelete Jade fülét csiklandozta, amitõl hirtelen borzongás futott végig rajta. De tudta, hogy a nyomozóval nagyon óvatosan kell bánnia és nem szabad hagynia sem azt, hogy megfélemlítse, sem azt h elcsábítsa. Bár az utóbbi sokkal valószínûbb volt, és nagyobb fenyegetést jelentett számára.
- Sajnos én sem tudom, kicsoda a Vadász, de azt tudom hol fog lecsapni legközelebb.
- Remek! És ha szabad megtudnom, hol és mikor?
Jade erre játékosan rámosolygott.
-Elfelejtette? Most az én kérdésem jön.
Kezét lecsúsztatta a férfi mellkasára. Egy pillanatra áthasított fején a gondolat, hogy milyen lehet úgy végigsimítani rajta, hogy nem takarja ing, de gyorsan visszazökkent a valóságba. Elvéger is az ellenséggel keringõzik, és szüksége van minden éberségére.
-Mondja csak nyomozó, mi a kedven itala?
Gabriel felhúzott szemöldökkel nézett rá.
-Mi köze a Vadásznak ehhez?- kérdezet.
-Nem kötötte ki, hogy milyen témában kérdezzek. Én erre vagyok kíváncsi, és nem érdekel a Vadász. Az a maga problémája!
A férfi kételkedve nézett rá. Miért akar ilyeneket, kérdez? Mi lehet ezzel a célja. Talán, hogy elaltassa az éberségét, vagy inkább össze akarja zavarni?
-Nos nyomozó? Várom a válaszát, és csak akkor teheti fel a következõ kérdést, ha válaszol.
-Rendben. A kedvenc italom a vörösbor.
Jade diadalmasan nézett rá, és rákacsintott.
-Most már kérdezhet.
Ám ekkor a zene véget ért, és az összegyûltek, megtapsolták a zenekart.
Jade a férfi felé fordult.
-Nem akarja máshol folytatni ezt a beszélgetést?- kérdezte.
-Ahogy óhajtja.- meghajolt, és már vezette is volna az erkély felé, de Jade megállt, és kezével végigsimította a karját.
-Kint hûvös van. Tudok egy csendes kis szobát, ahol kényelmesen elbeszélgethetünk.
Gabriel kifinomult ösztönei azonnal megérezték a csapdát, de nem ellenkezhetett, hiszen akkor elszalasztja az esélyt, hogy bármit is megtudjon. Igyekezett, hogy a gyanakvása ne látszódjon az arcán.
-Nem hiszem, hogy a házigazda örülne, ha elvonulnánk, de természetesen, ha ragaszkodik hozzá!
A nõ gyõzedelmes pillantása mindent elárult számára. Nem bízott meg benne, és tudta, hogy amint alkalma lesz rá, hátba fogja támadni. Ezért igyekezett éber maradni, és figyelni a legapróbb gyanús jelre is.
Ennek ellenére karját nyújtotta Jade-nak, aki elfogadta azt, majd határozott léptekkel a terem kijárata felé vezette.
Elegáns márványlépcsõn haladtak felfelé, amit az alkalomhoz illõen mélyvörös szalagokkal, és virágokkal díszítettek fel. A terem egyre melegebb levegõje fojtogatta Jadét. Az izgalomtól úgy érezte, összeszorul a gyomra. Már alig várta, hogy kettesben legyen a nyomozóval, és borsot törjön az orra alá.
Gyönyörû festmények, és akvarellek elõtt haladtak el, amik az eléggé ízléstelenül kifestett folyosóra voltak felakasztva. Változatosságuk, s mennyiségük alapján nem a mûvészi értékük miatt vették meg õket, hanem puszta felvágásból. Talán egy késõbbi alkalommal visszatér ide, és felszabadít néhány festményt ennek az ízléstelen bazárnak a fogságától. De nem most!
Hirtelen nevetés csapott fel az egyik szobából. Jade érezte, hogy a nyomozó keze megremeg, és tudta, hogy mennyire feszült. Nem olyan ostoba, mint az elõdei, és tudja, hogy csapda. Próbált nem mosolyogni, ahogy arra gondolt, hogyan fogja megkerülni az éberségét. Kezével észrevétlenül megsimította szoknyáját, ami alatt gondosan a combjához erõsített üvegcse lapult. Már csak egy kicsit kell várnia, és élvezheti az újabb diadalt.
Gabriel figyelmét nem kerülte el a nõ vidámsága. Olyan könnyedén lépdelt mellette, mint ha csak teázni indulna egy régi barátnõjével. Õ ezzel szemben ideges volt, bár igyekezett, ne, hogy ez meglátszódjon rajta. A maszk, amit viselt, hozzátapadt izzadt bõréhez, és roppant kellemetlen viseletnek bizonyult. Alig várta, hogy megszabaduljon tõle. De még jobban várta a pillanatot, amikor leleplezi a Vadászt, és végre elfoghatja.
Lepillantott a nõre. Még mindig nehezére esett elfogadni, hogy annak a gazembernek dolgozik, de tudta, hogy a látszat gyakran csalóka.
Évekkel ezelõtti épek villantak fel az agyában. Diana, ahogyan a mólónál áll, és rászegezi a pisztolyát. Majd a lövés, az éles fájdalom, a hidegvíz, hogyan hánykolódik a hullámok között.
Egy pillanatra behunyta a szemét. Ez már Nagyon régen volt, és most fontosabb dolgod is van, mint a múlton merengeni! Pirított rá magára.
Jade azonnal észrevette a férfi hangulatváltozását. Tudta, hogy valami kellemetlen dolog járhat a fejében, ami nem hagyja nyugodni. Ismerte ezt az érzést, jobban, mint bárki más.
Egy pillanatra megsajnálta a férfit. Ám ezt az érzést gyorsan felváltotta a harag. Õ sem különb, mint a többi férfi. Nem kell, hogy megszánja, mert amint megérezné, kihasználná, és ellene fordítaná. Nem akarta, hogy olyan gyengeségek, mint az együttérzés eltérítsék a szándékától. A nyomozónak is megvannak a maga démonai, mint neki. Ez most nem tartozik ide.
Megérkeztek. Jade egy kínai stílusban berendezett szobába vezette Gabriel-t. A falakat hatalmas, szövetbõl készült, festett díszlegyezõk borították. A sarkokban nagy kínai vázák állta, pávatollakkal telerakva. A szobát egy nagy, sárkányzöld selyemmel letakart ágy uralta. Mellette eltörpül a két kis faragott éjjeliszekrény, ami az ágy két oldalán volt. Az összképet egy vörösre lakkozott giccses szék tette teljessé, mely az ágy jobb oldalán volt.
Nyilvánvaló volt, hogy nem használják minden nap. De a gyertyák mind égtek. Valaki elõre elrendezett itt mindent. Valószínûleg egy lehet a számtalan vendégszobának, ami ebben a házban található.
- Ön igen csak jól ismerheti a házigazdánkat, ha az ilyen kellemes szobát bocsátott a rendelkezésére.- jegyezte meg Gabriel.
- Ugyan kedves Gabriel!- nevetett Jade. Kezével játékosan megfenyegetet a férfit.- Csak nem gondol rosszat rólam?
- A világért sem.- felelte csipetnyi gúnnyal a hangjába.
Jade, ha észre is vette a válasz élét, nem mutatta, hogy megsértõdött volna.
Bevezette a szobába, és mutatta, hogy foglaljon helyet, majd az ággyal szemközti falhoz lépett és meghúzott egy piros zsinórt.
Gabriel döbbenetére a fal kinyílt, és egy italos szekrény bontakozott ki belõle. A nõ cinkosan rákacsintott, majd hátat fordítva neki, italt töltött.
Jade ismerte az egész kastély és az azt övezõ birtok minden négyzetcentiméterét. Nem hiába látgatott el ide több este is, és kémlelt körbe mindenütt. Tudta, hogy az épület szinte minden szobájában vannak rejtekajtók, melyek vagy egy másik szobába vezetnek, vagy ehhez hasonló szekrényeket rejtenek.
Igyekezett minél feltûnõbben elhelyezkedni, míg biztosra vette, hogy a nyomozó észrevette a furcsa viselkedését. Aztán negédes ábrázattal, kezében a két pohárral a szék felé fordult.
- Remélem szomjas. Az itteni vörösbor nagyon finom. r11; azzal már nyújtotta is az egyik poharat.
Gabriel tudta, hogy a nõ csinált valamit az italával. Nyilván kezdõ lehet a kicsike, mert eléggé nyilvánvaló volt, hogy mit akar. Ezért kételkedve nézett a pohárra, majd a nõre.
Aki mint, ha csak olvasna a gondolataiban, felnevetett.
- Csak nem attól fél, hogy megmérgezem?
- Be kell vallanom, hogy pontosan ezt gondolom.- olyan kutató tekintettel nézett rá, hogy jade úgy érezte, belelát a gondolataiba.
Majdnem felnevetett erre a képtelenségre. Elvégre is, ha most látná, mit tervez, oda lenne a szórakozás.
- Ettõl ne tartson nyomozó!- azzal belekortyolt elõbb a saját, majd a férfi italába is. Majd a másikra függesztette tekintetét, mintegy jelezve, hogy nincs a poharakban méreg.
Gabriel vonakodva elfogadta az italt. Kissé még gyanakodva szimatolta a bort, ami békésen, ártalmatlanul lötyögött kristálypoharában. Végül, miután semmi gyanúsat nem talált, óvatosan megízlelte.
Egy pillanatra majdnem felsóhajtott. Nem tudta, ki ez a nõ, de az ízlése nagyon jó volt. A bor valószínûleg már régóta érlelõdhet, mert kellemesen, testes volt. Érezte rajta a lehelletnyi fûszeres ízt, ami Itália borvidékeinek sajátja volt. Ha nem ebben a helyzetben inná, biztosan komótosan kortyolgatná el a kellemes nedût.
Jade örömmel nyugtázta, hogy elérte a célját. Ivás közben, félig lehunyt pillái alól nézte a zsákmányát. A biztonság hamis illúziójába ringatta a férfit. Terve elsõ fázisa készen volt. Most jöhet a második.
Letett a poharát a szekrényre, és egy lendületes mozdulattal leült az ágyra, a nyomozóval szemben.
- Renden kedves nyomozó úr. Most már kérdezhet egész nyugodtan. Itt senki sem fog megzavarni miket.
- Azt mondta, hogy tudja, hol fog lecsapni legközelebb a Vadász. Árulja el, kérem.
Jade rámosolygott a nyomozóra.
- Elmondhatom, de nem biztos, hogy elégedett lesz a válasszal.
A férfi dühösen felmordult.
-Azt ne maga döntse el, hogy én mit fogok gondolni!
- Jól van, nem kell ilyen gorombának lennie.- rákacsintott.- Különben is, ha úgy döntök, akár itt is hagyhatom válaszadás nélkül.
Gabriel erre lassan közelebb hajolt. Ajkai hideg mosolyra húzódtak, amitõl a lány hátán futkosott a hideg. Szeme kékes villámokat szórt.
-Azt nem ajánlanám.- mondta.
Halkan beszélt, szavai még is fenyegetõek voltak.
Jade érezte, hogy a nyomozó nem tréfál. Jobbnak látta, ha kicsit old a feszültségen. Ezért legmacskásabb mosolyát villantotta a vele szemben ülõre.
- Ugyan kedves Gabriel! Nem kell ilyen erõszakosnak lennie. Természetesen elmondom, a mit tudok, de azt nem garantálhatom, hogy tetszeni fog, amit hall.
- Csak mondja, amit tud, mással nem kell foglakoznia.
Jade elérkezettnek látta az idõt, hogy kivesse a csalit. Közelebb hajolt a férfihoz, mint aki nagy titkot oszt meg vele.
- A Vadász legközelebb a Lokser & Burnet ékszerüzletbe fog betörni.
Gabriel értetlenül húzta fel a szemöldökét. Ezt persze a nõ nem láthatta, hiszen az állarc eltakarta, de érezte a másik döbbenetét.
- Hiszen az egy jelentéktelen kis üzlet. Mit akarhat ott a Vadász?
Jade megrázta a fejét.
- Most az én kérdésem jön. Elfelejtette?
Gabriel kezdett kijönni a béketûrésbõl. Nem szerette, ha a dolgok nem az õ irányítása alatt folynak. Nem akarta, hogy egy szeszélyes nõ mondja meg, mit és hogyan csináljon. De ugyanakkor élvezet ezt a beszélgetést. Valahogyan izgalmasnak találta ezt a játékot.
Úgy döntött, taktikát változtat. Ha nem megy szép szóval, beveti a mindig hatásos megfélemlítést. Ezzel mindig eléri, amit akar.
Kezével a nõ egyik szabadon lógó hajtincsével kezdett játszani. Olyan sötét és gonosz tekintettel nézett, ahogyan csak tudott.
- Nézze kedvesem! Vagy most azonnal elmondja nekem, amit tudni akarok, vagy bevitetem az õrsre, és egy szûk kis lyukba záratom.
Jade felnevetett. Tudta, hogy elérkezett az idõ a terv harmadik fázisához. Kezével végigsimította a férfi kezét. Legcsábosabb pillantását vette elõ. Nem félt a férfitól de nem akarta lebecsülni. Tudta, hogy erõs ellenféllel került szembe, és jó, ha nem veszíti el a fejét.
- Ne féljen nyomozó. Mindent meg fog tudni. Eltekintek a játéktól, bár nagyobb élvezetre számítottam.
Felállt, és egy kis tükröt vett fel az egyik szekrényrõl. Szakavatott mozdulatokkal kezdte kirúzsozni a száját.
Közbe az egyre idegesebbnek tûnõ nyomozóra pillantott.
-Azt akarja tudni, hogy miért oda fog betörni a Vadász, nos azért, mert nemsokára kiállítás lesz a városban. Egy nagy csiszolatlan gyémánt kollekció fog megérkezni a British Múzeumban, ahol csak pár napig lehet megtekinteni.
Kis hatásszünetet tartott, hogy lássa, milyen reakciót váltott ki a története. Örömmel nyugtázta, hogy elérte, amit akart, és hallgatósága érdeklõdéssel figyelte.
- Folytassa!- mondta a férfi.
A nõ mondanivalója igen csak érdekelte. Tudta, hogy igazat mond, mert hallott a kiállításról. De nem tudta, mi köze lehet az ékszerüzlethez.
- Nos a Vadász az egyik gyémántot akarja.
Gabriel felnevetett. Vidáman nézett a nõre.
-Még a Vadász sem lehet olyan ostoba, hogy megpróbálja kirabolni a múzeumot, az még neki is nagy falat lenne.
Jade majdnem a fejéhez vágta, hogy ennél a múzeumnál sokkal nagyobbakba is bejutott már, de lenyelte csípõs válaszát. Ez a kis bugris nem sejtheti, milyen lehetetlennek tûnõ épületekbe tört már be.
Megõrizte higgadtságát. Letette a rúzst, és a tükröt, majd visszaült az ágyra. De most sokkal közelebb a férfihez.
- A vadász nem is a múzeumból akarja elvinni a gyémántot!
Kicsit közelebb hajolt, és ujjával hívogatóan intett a nyomozónak.
Gabriel közelebb hajolt, és maga sem tudta megmondani, hogy miért élvezi annyira a nõ illatát. Így közelebbrõl még zöldebbnek tûnt a szeme.
- A gyémántokat a múzeumba szállítás elõtt elrejtik, kicsi és jelentéktelen üzletekbe, mert így akarják álcázni õket.
Ahogy beszélt mutatóujjával a férfi nyakát cirógatta, amitõl Gabriellnek egyre nehezebb volt odafigyelni a beszélgetésre. De még sem taszította el a nõ kezét. Egy része nagyon is élvezte a kényeztetést.
Jade folytatta.
- Az egyik ilyen bolt a Lokser & Burnet. Itt is van, vagy is lesz egy gyémánt. Két nap múlva fogják odaszállítani, a lehetõ legtitkosabb módon. Egy nappal késõbb a múzeumba viszik. Így a Vadásznak egy estéje marad, hogy elemelje. Nincsenek felkészülve a betörésre, így könnyû dolga lesz.
Jade érezte, hogy elérte a célját. A férfi elhitte, a mit mond. És részben igazat is mondott. Tényleg ott lesz a gyémánt, az ékszerüzletben. Csak, hogy õ nem oda fog betörni. De ezt a nyomozónak nem kell tudnia.
Elérkezett a terv utolsó fázisa.
Az eddigieknél is közelebb fészkelõdött, így már majdnem a férfi ölében ült.
- De ezeknek az információknak ára van.- búgta.
- Igen?- kérdezte halkan férfi- És még is mi,
- Az legyen meglepetés.- mondta majd lassan közelebb hajolt, és Gabriel nem kis döbbenetére megcsókolta.
Jade érzékei fellángoltak, ahogyan a férfi szája az övére tapadt. Érzéki, férfias illat teljesen hatalmába kerítette. Azon ritka pillanatok egyike volt, amikor nem kellett aggódnia a következmények miatt. Csak elmerült az érzésben amint a másik keze gyengéden csupasz vállát becézi, miközben nyelvével vad ritmust kavar.
Gabriel nem tudta, miért hagyta, hogy a nõ így levegye a lábáról, de a nyers vágy, ami belülrõl égette, elfeledtette minden aggodalmát. Elvégre is mi baj származhat abból, ha szórakozik egy kicsit.
Hirtelen valami furcsát érzett. Mint ha a szék, amiben ült, megbillent volna. És túl meleg is volt a szobában. Valami nem volt rendben!
Eltolta magától a nõt, aki láthatóan nem lepõdött meg a reakcióján. Csak sejtelmesen mosolygott.
- Csak nincs rosszul nyomozó?
- Maga tett valamit az italomba!- mondta, de olyan gyengeség vett rajta erõt, hogy alig tudta kimondani balsejtelmét.
Jade felvette a poharat, és elgondolkodva forgatni kezdte.
- Nem hiszem, hogy ezen a kellemes boron kívül lenne benne valami. Csak képzelõdik.
Letette a poharat, és úgy gondolta, ideje szórakozni egy kicsit. Nem törõdve a nyomozó szikrákat vetõ tekintetével egyenesen az ölébe ült. Egyik kezével átkarolta a nyakát, másikkal a mellkasát simogatta.
- Mindazonáltal, valóban beadtam önnek egy bódítószert. Ne aggódjon! Nem halálos, de még csak nem is fog tõle elaludni. Nekem ébren van szükségem magára. Gondolom most ara kíváncsi, hogy hogyan adtam be magának a szert. Nos, manapság a szépségiparban nagyon találékony dolgok születnek!
Egy cinkos mosoly kíséretében elõvette azt a rúzst, amivel pár perce kifestette magát. Meglengette a tehetetlen Gabriel elõtt.
- El sem hiszi, milyen egyszerû megolvasztani egy ilyen kis rúzst, és a masszához hozzákeverni a bódítót.
Felnevetett, és ujját végighúzta a férfi festéktõl maszatos ajkain.
- De maga.- mondta vontatottan Gabriel.
- Én nem kábultam el ez igaz. De természetesen ennek is megvan a trükkje. Remélem, nem várja el, hogy elmeséljem, hogyan csináltam. Legyen ez az én titkom, ha nem haragszik.
- Maga boszorkány. r11;nyögte a férfi.
Dühe határtalan volt. Nem tudta mozdítani sem a kezét, sem a lábát, sem más testrészét. Legszívesebben megfojtotta volna a nõt. De nem tehette. Ez a kis bérenc rászedte, és ezt neki is be kellett látnia, hogy zseniálisan csinálta. De ezért még megfizet. Fogadkozott magában. Csak azt kell kitalálnia, hogy hogyan. Mert jelenleg megmozdulni sem tud, ami eléggé megnehezíti a helyzetet.
Jade nagyon elégedett volt magával. A híres-neves Gabriel Corvin itt ül, és teljesen az irányításában tartja. Már csak egy apró mozzanat, és mindent elmond, amire õ kíváncsi. Beleborzongott a gondolatba hogy ez a pompás férfi itt ül, és õ azt tehet vele, amit csak akar. És nemsokára a legféltettebb titkait is kész lesz felfedni elõtte. Csak egy kis rábeszélés szükséges.
De elõbb azt akarta, hogy a nyomozó lássa, kivel van, dolga. Igaz, hogy így kockázatosabb lesz, mivel esetleg rájöhet, hogy õ a Vadász, de hát mire való az élet, ha nincs benne kockázat.
- Mit szólna hozzá, ha levenném a maszkját. Bizonyára nagyon kényelmetlen lehet, ebben a melegben.- csicseregte-, De ne aggódjon, én is leveszem az enyémet, mert nem szeretném, hogy rosszul érezze magát.
Gabriel nem tudta, mire megy ki a játék. Ha meg akarná ölni, már megtehette volna. Mire jó ez a színjáték.
Jade nem bírt tovább várni, és levette a férfi maszkját. Egy nagyon dühös ábrázattal találta szemközt magát. De mint ha valami mást is látott volna a haragos szürke szemekben. Mint ha vágyakozást látott volna megcsillanni bennük. De talán csak õ képzelte oda.
- Mit akar tõlem?- kérdezte Gabriel. Azért is kemény harcot folytatott, hogy a fejét megtartsa.
- Csak válaszokat.- mondta egyszerûen a másik.- És megvan a módszerem, hogy elérjem, amit akarok.
Gabriel megfeszült a székben. Nem tudta, hogy mi vár. Nem szerette volna, ha ez az álnok kígyó megkínozza, és megöli.
De amint felmerült benne a gondolta, rögtön el is vetette. A nõ megölhette volna, az elsõ adandó alkalommal de nem tette. Már ott az üvegházban is megtehette volna, de nem bántotta.
Jade látva ellenfele bizonytalanságát, úgy döntött, felpezsdíti egy kicsit a dolgokat.
Különleges izgalom lett úrrá rajta. Élvezte, hogy uralkodhat a másikon, és azt tehet, amit csak akar. Ez az érzés volt, ami éltette, és feltöltötte energiával. Egyre jobban érezte a forróságot, ami átjárta.
Közel hajolt a férfihez. Egész közel.
- Szeretné látni annak az arcát, aki így elbánt magával?- kérdezte.
Nem várt választ, helyette lassan lecsúsztatta a maszkot.
A férfi száját felismerhetetlen nyögés hagyta el. Jade tudta, hogy felismerte õt, és nagyon elégedett volt magával. Szemtelenül nevetett a tehetetlen nyomozóra.
Gabriel hitetlenkedve meredt a nõre. Azonnal felismerte benne a múltkor látott szépséges nõt. Nem tudta elhinni, hogy tényleg a Vadász egyik bérence lenne. Ugyan az a nõ volt, aki a múltkori rabláson ott volt a múzeumban. Aki annyira elbûvölte. Ezek szerint a Vadász ellopta a kiszemelt zsákmányt, õ pedig kicsempészte a drágakövet, ráadásul úgy, hogy egyszerûen kicselezte. Ha ezt tudja, nem sétált volna ilyen könnyen ebbe a csapdába.
- Látom felismert.- mondta.- De azt ne gondolja, hogy elkaphat, mert látta az arcomat!
A nyomozó legnagyobb döbbenetére az egyik lábát a szék karfájára tette. Elõvillantva gyönyörû, alabástrom színû combját.
Elõször nem tudta, mit akar, de, aztán ahogy a tekintete feljebb haladt az érzéki lábszár mentén, meglátta, hogy a harisnyakötõ oldalához egy kis fiolát erõsített.
Meg akar mérgezni! Villant át benne a gyanú.
De Jade, mint ha olvasna a gondolataiban, felnevetett.
- Nem kell félnie nyomozó! Nem akarom megmérgezni. Ígérem, hogy amint megkapom, amit akarok, elengedem magát. Egy haja szála sem fog meggörbülni.
Kioldotta az üvegcsét. Óvatosan lecsavarta a tetejét, majd a férfi felé fordította.
Gabriel erõtlen mozdulatot tette, hogy elfordítsa a fejét, de túlságosan gyenge volt hozzá.
Ki akarta köpni, de Jade, nagy szakértelemmel öntötte le a folyadék a torkán. Befogta az orrát, és úgy mozgatta a fejét, hogy kénytelen legyen lenyelni.
Az italnak nem volt rossz íze. Leginkábba a mentolos cukorkára emlékeztette. Már szinte finom, és hûsítõ volt, ahogy lecsorgott a torkán.
Csodálkozva vette észre, hogy amint a folyadék leért a torkán, sokkal jobban érezte magát. Már nem szédült, és a látása is kitisztul. Valamiféle könnyedség vett erõt rajta. De testét továbbra sem tudta irányítani.
- Jobb már?- kérdezet a nõ. Úgy látszik, tudta, milyen hatása van ennek a szernek.
- Igen.- mondta Gabriel, és meglepetésére már nem esett nehezére a beszéd. Bár nem rajongott a gondolatért, de be kellett ismernie, hogy így sokkal kellemesebben érzi magát. Csupán az nyugtalanította, hogy nem tudta, mit is ivott meg.
- Rendben nyomozó. Most, hogy mindketten kényelembe helyeztük magunkat, meséljen kicsit magáról.
Gabriel egy csípõs feleletre nyitotta a száját, de legnagyobb döbbenetére ezt kérdezte.
- Mit akar tudni?
Hallotta a saját hangját, és tudta, hogy õ beszél, még is nem õ irányította magát. Valami arra késztette, hogy azt mondja, amit a másik akar.
Jade látta az ijedséget, és a zavart a férfi szemében. Jól tudta, hogy a szer hatni kezdett.
Még ennyi év távlatából is áldotta mesterét, hogy megtanította a mérgek, bódítók, és egyéb rcsodaszerekr1; használatára. Ezek nélkül az ismeretek nélkül sokkal nehezebb dolga lenne.
- Csak nem meglepõdött nyomozó?- kérdezte hamiskásan. Továbbra is a férfi ölébe ült, lábát a karfára téve. Keze szabadon kalandozott a keménykötésû mellkason, és a sziklaszilárd vállakon. Nem érdekelte, hogy a másik mit gondol. Jól érezte magát, és más nem számított.
- Lehet, hogy már hallott olyan szerekrõl, amik befolyásolják az ember viselkedését. Nem akarom a részletekkel untatni, vagy kiselõadást tartani, de azt tudnia kell, hogy többféle ilyen szert elõ lehet állítani. Mindnek más a hatása, és nagyon változatos formában fordulnak elõ.
Gabriel figyelmesen hallgatta. Tényleg érdekelte, amit mond. Valóban hallott már ilyen szerekrõl, de úgy tudta, ezek fõként a Keleti országokban található meg, és nagy szakértelem kell az elõállításukhoz. De úgy látszik, ez a nõ igazi mestere ezeknek, a technikáknak. Nem gondolta volna, hogy ilyen haszna származik ebbõl a kis randevúból.
- Ezek hatása is merõben eltérõ lehet. Van olyan, amitõl a legjámborabb ember is dühöngõ õrülté válik, és fordítva, a legbrutálisabb vadállat is kezes báránnyá szelídül. De önnek egy teljesen más hatásút adtam be.
Ujjaival ismét a férfi rúzstól vöröslõ száját kezdte cirógatni.
- Egy úgynevezett igazságszérumot kapott. Ennek az a lényege, hogy bármit is kérdezet magától, kénytelen lesz igazat mondani. Nem tud hazudni, és a válaszadást sem tagadja majd meg.
A másik felháborodott tekintetét látva bíztatóan megveregette a vállát.
- Ne féljen, nem vagyok kíváncsi sem a volt szerelmei listájára, sem pedig a Schotland -Jard szigorúan titkos ügyleteire. Azokról úgy is tudok.- tette hozzá nevetve.
És Gabriel szinte biztos volt benne, hogy nem túlzott ezzel az állítással. Elvégre ilyen ravaszsággal, ilyen eszközökkel, és ilyen barátokkal, mint a Vadász, bárki elérheti, amit akar. A kérdés csak az volt hogy õ mit akar.
- Rendben. Nincs sok idõnk, mert a szer csak rövid ideig hat. Legyen hát jó kisfiú, és válaszoljon nekem. Ki a maga közvetlen felettese, akinek jelent?
Bár Gabriel nem akart válaszolni, de nem tehetett semmit. A szavak úgy törtek fel belõle, hogy észre sem vette, és nem is állhatott ellen. Valami megfoghatatlan erõ arra késztette, hogy nehézkesen bár, de szavakat formáljon.
- Frank Gordon a közvetlen felettesem.
- Remek!- lelkendezett Jade. Kicsit tartott tõle, hogy a nyomozó túl erõs, és ellenáll majd a szernek, de úgy látszik, emiatt nem kell aggódnia. Olyan, mint egy engedelmes kiskutya. Azt teszi, amit mond.
- Folytassuk. Mit tud a Vadászról?
- Szinte semmit.- felelte, és érzet, hogy a dühe elborítja az agyát.- Csak annyit, amit az elõdeim is tudtak. Õ egy tolvaj, aki valószínûleg fiatal, és rugalmas. A legnehezebb helyekre is bejut. Mindig otthagy egy fekete selyemszalagot. A többit maga mondta el nekem.
Bár legszívesebben felugrott volna, és megfojtotta volna, még sem tehetett semmit, mert a szer teljesen a hatalmába kerítette.
Jade viszont roppantul élvezte a helyzetet, és nem akarta, hogy ennek a kellemes játéknak vége szakadjon.
- Nagyon ügyes fiú! Látja, nem is nehéz õszintén beszélgetni egy baráttal.
- Maga nem a barátom.- vágott vissza hevesen.
Jade csak mosolygott, és olyan furcsa tekintettel nézett rá, ami elgondolkodtatta. Egy pillanatra, mint ha fájdalom, és elhagyatottság villant volna a gyönyörû szempár mélyén.
- Ha az ellensége lennék, miután beszéltünk, megölném magát. De nem fogom bántani, ezt egyszer már megígértem, és be is fogom tartani.
A nyomozó hitt neki, mert bár nem szívlelte ezt a kis köpönyegforgatót, ösztönei azt súgták, bízhat benne.
Ám azt is tudta, hogy el kell innen szabadulnia. Küzdött a bénultsággal, és úgy tûnt, sikerül. Addig-addig igyekezett és koncentrált, míg a kezei bizseregni kezdtek. Kezdte úgy érezni, hogy visszatér tagjaiba az élet. Apró mozdulatokra már képes volt, de vigyáznia kellett, hogy a nõnek ne tûnjön fel, mert akkor elmenekül.
De Jade semmit sem vett észre. Túlságosan lekötötte a másik felett aratott diadalérzete. Megtudta, amit igazán akart. A férfi nem sejti, hogy ki a Vadász, és így nagyban növeli az õ esélyeit.
Úgy döntött, most már rátérhet a kevésbé fontos, viszont annál szórakoztatóbb részletekre is.
- Mondja kedves nyomozó, miért maga állt rá a Vadászra?
- A feletteseim tudják, hogy teljesen hûséges vagyok a hívatásomhoz, és nem lehet megvesztegetni. Ugyanakkor a módszereim nem mondhatóak tisztességesnek. Sõt valójában jobban szeretek a magam módján intézkedni. Nem igazán érdekelnek a szabályok.
- Szóval ezért kapta maga a megtisztelõ feladatot.
- Igen.
Jade elgondolkodott a hallottakon. Hallott róla pletykákat, hogy Corvin nem bánik finoman a bûnözõkkel, és megvannak a maga szabályai, amik gyakran nem egyeznek a rendõrségével. Egyszóval eléggé öntörvényû.
Ezt talán a maga hasznára fordíthatja, de most nem akart ezzel foglalkozni.
Gabriel viszont az idõt akarta húzni. Már elég erõsnek érezte magát ahhoz, hogy talán felkeljen, de ez még nem lesz elég. Koncentrált, és igyekezett a másik szer ellen is védekezni.
- Már nincs sok hátra. De most egy kicsit személyesebbet kérdeznék, ha nem bánja. Mondja, van kedvese, vagy valaki, aki hazavárja?
- Nincs.
Jade nem tudta, miért örül ennek a hírnek, de nagyon jó kedve lett ettõl a kijelentéstõl. De hirtelen valami furcsát is érzett. Nem hiába élt sokáig az utcán, meg tanult a legapróbb gyanús jelre is figyelni.
Észrevette, ahogyan a férfi egyre élénkebben fészkelõdik. Bár nem túl feltûnõen, de érezte, hogy a foglya egyre határozottabban kezd el mozogni. Azonnal tudta, hogy még pár perc, és újra mozgatni tudja majd a végtagjait, és akkor neki vége. El kell mennie, még pedig most rögtön.
A változást a nõ viselkedésén Gabriel szinte rögtön felismerte. Elég volt a szemébe néznie, hogy lássa a gyanakvást.
Jade nem habozott. Úgy pattant fel, mint akit leforráztak. Gyorsan felkapta az állarcát, és a táskáját.
A nyomozó eközben próbált megmozdulni, de még túl gyenge volt, és csak idegesen fészkelõdött a székben. Attól ugyan már nem tartott, hogy a nõ megöli, de nem is akarta elengedni, hiszen a Vadász bûntársa. Tudta, hogy fel kell kelnie, és a nõre vetnie magát, de még a legkisebb mozgás is lehetetlennek tûnt.
Ráadásul Jade gyorsabb volt nála. Egy lépéssel az ajtónál termett, de megtorpant. Visszafordult, és mint aki az esélyeket latolgatja, végignézett a férfin.
Végül ismét elõtte termett, és lehajolt hozzák. Egészen közel volt. Kellemes parfümillata újra megcsapta, és elbûvölte. Hirtelen mindent elsöprõ vágyat érzett, hogy felkapja, és az ágyba hurcolja a nõt. De nem tette. Csak ült ott, és meredten, vágyakozva nézte a huncutul csillogó szempárt.
Jade rámosolygott, és ebben a mosolyban benne volt minden ígéret, ami a viszontlátásra vonatozott.
Utoljára felkínálta ajkát a férfinak, aki gondolkodás nélkül elfogadta. Hevesen vette birtokba a lány száját, miközben minden épkézláb gondolata úgy gurult szét, mint elszakadt nyakláncról a fénylõ gyöngyök.
De a nõ megszakította a csókot, és megtörte a varázst.
- Legyen jó. Hamarosan találkozunk!- ezzel búcsút intett, és kilépett a szobából.
De Gabriel nem hagyhatta futni. Szinte emberfeletti erõ késztette ara, hogy felálljon. Nem hagyhatta megszökni! Bár még nehezen tudta megtartani magát, amilyen gyorsan csak tudta, elindult a folyosón a kijárat felé.
Keservesen megküzdött minden megtett méterért. Igyekezett minden a keze ügyébe akadó tárgyban megkapaszkodni, mert az egyensúlya még mindig eléggé ingatag volt. Szerencsére a szer hatása kezdett elmúlni, és így õ egyre gyorsabban haladhatott. De a folyosó így is végtelen hosszúnak tûnt.
Végre elérte a báltermet. Eléggé késõre járt, és sokan, fõleg a hajadon lányok, és kísérõik szálingóztak hazafelé. Szétnézett, de nem látta a nõt.
Látta, hogy a vendéglátója a távozók között forgolódik, de úgy döntött, hogy õt majd késõbb kikérdezi, mi köze van ehhez, most a lánnyal kellett foglakoznia.
A szer hatása szinte teljesen eltûnt. Így gyorsan átverekedte magát az embereke, és az egyetlen lehetséges menekülési útvonal fel indult; az udvarra. Eközben nem zavarta, hogy többen is értetlenül, és csodálkozva néztek rá. Elvégre is õk nem érthetnek semmit a történtekbõl.
Mikor kiért, körülnézett, és a távozók tömegében a lányt keresve, de sehol sem látta. A kocsikhoz rohant, és sorban benézett mindegyikbe, de nem találta. Tudta, hogy a körülötte állók teljesen bolondnak nézik, de ez egy cseppet sem érdekelte. Egyre elkeseredettebben kereste, míg végül felvillant elõtte egy bordó ruha. Rögtön abba az irányba vetette magát, és az embereket arrébb tolva igyekezet utolérni. Csak az a lány viselt ilyen színû ruhát. Ebben biztos volt. És valami, amit talán megérzésnek lehet nevezni, azt súgta, hogy csak õ lehet az.
Olyan gyorsan haladt elõre, ahogyan csak tudott. Már látta is a fekete haját, karcsú alakját, csak pár méter választotta el õket egymástól. Hirtelen kiáltás harsant nem messze tõle. Egy szívdobbanásnyi ideig azt hitte, elgázolják.
Egy kocsi állt meg éppen elõtte, hatalmas port csapva. A kocsis kiabált a lovak felágaskodva nyerítettek. Csak a szerencséjén múlott, hogy nem ütötték el. De ez most nem volt fontos. Szemét szúrta a por, és lélegzete is egyre zihálóbbá vált. Gyorsan megkerülte a hintót, de elkésette. A lány éppen akkor szállt fel egy nyitott tetejû fogatra.
- Várjon!- kiáltotta, de a kocsis a lova közzé csapott, és a fogat megindult.
Még utoljára látta, ahogy Jade hátranéz, egyenesen rá, miközben mindent tudóan mosolyog.
De aztán elvágtattak, és csak a por, és egy gyõztes nevetés maradt utánuk.
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
