Napkorong

Egyszer volt, hol nem volt,még a Fábiánházi végeken is túl, arra Mérk felé, született egy csepp fiúcska. Amíg cseperedett, sok helyen lakott ez a fiú. Sodorta a háború, vitte magával a menekülés. Hogy, hogynem egyszercsak egy nagyvárosban megálltak. A fiúcska, aki már fiúvá cseperedett elhatározta, hogy nem él bele tovább csak úgy a nagyvilágba, mint a mezítlábasok vezetõje, hanem kitanulja a maga által választott kézmûves szakmát. Úgy is lett. Ezután már nagy segítségére volt öreganyjának és testvéreinek. Történt egyszer, hogy meglátott egy égi csodát. Barna hajú kék szemû csoda volt. Hatalmas erõk védelmezték, de a kézmûveslegény elhatározta, hogy egy életre megszerzi magának ezt az égi tüneményt. Elhatározását tett követte. Átvágott a sárkányok földjén, amit éppeszû ember akkoriban messzire elkerült, hiszen ott lakott szíve választottja. Útján csak egy hatalmas fából készült táska volt minden fegyvere, és gyors, technikás lába, amit a helyi gömbkergetõk között edzett izmosra. Ki is menekítette immár az asszonyává lett égi csodát. Laktak itt, laktak ott, mígnem a király hadba szólította hõsünket. Asszonya remegve várta hazatértét és keményen gyûjtött, közös életük kezdésére. A király egy idõ után elbocsátotta hadban megfáradt fiúnkat, aki boldogan vágott bele egy másfajta harcba, aminek neve a család. Mindketten dolgoztak bomlásig, mígnem kicsiny váruk nem lett, amibe már utódokat is hozhat a gólya. S jöttek is sorban, kettõig meg sem állva. Megvolt hát az áhított család és a boldogság, amire annyira vágytak. Ekkor döbbent rá a becsületes kézmûves, hogy ha két fiát fel akarja nevelni, akkor nem maradhat örökre kézmûves. Elment hát a varázslóhoz és munkája mellett tanulni kezdte a titkos tanokat. Meglett a gyümölcse kitartásának, hiszen hamarosan fõember lett a hercegek mellett. Sok embernek parancsolt, de becsülete páncélját soha nem engedte átszakítani. Nagyobbik fiát egybõl a fõvarázslónak szánta, de bár tehetsége volt, az asszonyi szemek ármánya miatt nem fejezte be a varázsképzést. Sokáig bolyongott heted hét határon, kipróbálva sok sok mesterséget, elfeledni próbálva a hûtlen asszonyt. Késõbb társra talált és megtalálta életének értelmét is. Kalmár lett. Nem portékával kereskedik, magát adja el. Tudását megvásárolják gazdag királyok, hercegek. Élete jól alakult, csemetéi születtek, felcseperedtek, és nem ismerték a nélkülözést. A másik fiú is sokáig kereste útját, de õt elkerülték a hûtlen szemek, elsõ társa mellette van még most is. Hogy miért azt õ sem érti. Két szép gyermeke született, s cseperednek õk is, kisebb nélkülözések közepette. A becsületes kézmûves és vezérlõ csillaga ezt a második fiút próbálja segíteni. Katonája volt õ is a királynak, de fejére gonosz átkot szórtak, amitõl hatalmas pocakot eresztett és már nem kellett a hadba. Sehová sem. Regös lett belõle, írja régi korok krónikáit és várja, hogy munkáját egyszer elismeri a nép és nem fog többé nélkülözni két csemetéje. Reméli, hamarosan õ segítheti a becsületes kézmûvest és annak drága kincsét. Úgy látja, hogy e világ nem igényli a regös énekét és a régi korok krónikáit, de mint minden mesefigura, õ is vár a csodára. És addig is jegyzi szorgosan a történeteket. Vége? Még korántsemr30;

Hozzászólások

Torma Zsuzsanna - október 20 2008 13:42:05
Kedves Csaba!
Csak nem Te vagy ez a regõs?
"Úgy látja, hogy e világ nem igényli a regös énekét és a régi korok krónikáit, de mint minden mesefigura, õ is vár a csodára. És addig is jegyzi szorgosan a történeteket."

Mert ha igen, akkor szerintem a csoda elérkezett számodra.
A világ igenis, igényli a regös énekét és a régi korok króniáit, de a jelent is meg kell énekelnie, mert a jelen történéseibõl lesznek majd a jövõ regéi!!!
Üdv.: Torma Zsuzsanna