|
 Vendég: 20
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
" A sors üvegpohárként csap minket a földre,
senki szilánkjainkat nem szedi már össze."
Elmentél. Én balga módon ott ültem azon a padon és vártalak. Órákat ültem ott. Este hazamentem, reggel már megint ott voltam. Vártalak. De te nem jöttél...
Emlékszem. Azok a csókok, az érintések, az éjszakák... De te elmentél. Mindenki azt mondja, hogy felejtselek el. Én, téged? Nevetséges. Az osztályteremben a fiúktól kérdezgetem hol vagy, de azok szóra se méltatnak. Ennek már lassan öt hete. A barátnõim azt mondták nekem:
- Ha ennyit jelentettél neki, hogy itt hagy egyedül, akkor felejtsd el õt. Nem szeretett. Kihasznált.
Hazudnak. Te nem tetted volna meg velem. Szerettél. Tudom.
A legjobb barátod ezt mondta nekem, amikor felkerestem:
- Te olyan vagy, mint egy kölyökkutya, kislány. A legelsõ emberhez hûségesen kötõdsz, akirõl azt hiszed, hogy szeret. A legkisebb zajra megijedsz, menedéket keresel gazdád karjaiban. Aztán ha elment, napokig kutatod, és várod, hogy visszajöjjön érted, mert egyedül semmire sem mész. Õ nem fog visszajönni érted, ha már egyszer elment. Mindent okkal tesz. Én nem vagyok õ, de ha szükséged van valakire, aki menedéket nyújt neked a zajtól, akkor itt maradhatsz nálam.
Lesokkolva hallgattam minden szavát. Miért mondja ezt? Elmentél, de hozzá mehetek? Kölyökkutya? Hûség? Menedék? Nála? Emésztem a szavait. De történik valami, ami még jobban összekuszálja az életem. Egy lopott csók. Egy csók nekem, a legjobb barátodtól.
Megdöbbentve meredtem magam elé. Most már semmit sem értettem. Szerettem volna kérdezni, válaszokat akartam, de inkább megfordulva elfutottam. Gyáva vagyok. Mérhetetlenül gyáva és gyerekes. Mikor jössz már vissza hozzám? Nélküled félek...
A gondolatokkal teli aggodalmak miatt teljesen elvesztettem az irányérzékemet. Nem tudtam hol vagyok. Egy elhagyott városrészre kerültem. Ilyenkor átkozom magam figyelmetlenségem miatt. Eltévedtem.
Tehetetlenségemben csak álltam és megpróbáltam jobban felmérni a terepet. Egy kisebb élelmiszerbolt, családi házak. A bolt felé vettem az irányt, hátha ott meg tudják mondani, hogy pontosan hol vagyok, és melyik utcában fordulhattam rossz irányba. Na igen. Én meg a tájékozódás...
A bolt szinte teljesen üres volt, csupán egy-két alkalmazott lézengett benne. Ittlétemre hamar felfigyeltek, de nem foglalkoztak vele. A pénztárhoz sétáltam, ahol szembetaláltam magam az eladóval. Szívem kihagyott néhány dobbanást. Fekete haj, egy csokoládébarna szempár, az a levakarhatatlan vigyor...
- David? - kérdeztem remegõ hangon. Annyi kérdésem lett volna. Hol voltál? Miért nem hívtál? Miért hagytál el? Jelentettem én számodra valamit is? De nem jött ki hang a torkomon.
- Josie? Te hogy kerülsz ide? Nem errefelé laksz. - Nem válaszoltam. Nem tudtam.
- Miért mentél el? - csak ezt a három szót voltam képes akkor kimondani. Tudni akartam.
Nem mondtál semmit. Szemeidet rám emelted, mintha abból ki tudnám olvasni a választ. Tévedtél!
- Miért hagytál ott? Miért nem üzentél? Öt hét, David! Öt hétig nem hallottam felõled! Majdnem öt hétig! - Miért nem mondod, hogy nem volt alkalmad rá? Hogy akartad? Miért nem nyugtatsz? Talán tényleg szándékosan nem kerestél?
- Én... Megmutatom merre találsz haza. Bizonyára megint eltévedtél.
Elkezdtél az ajtó felé sétálni.
- Miért nem figyelsz rám? Hallod?! Miért mentél el? - Vádló szavaimra megfordult, majd mindennemû sajnálat nélkül belekezdett.
- Nem kell mindenrõl tudnod. Új életem van egy új suliban, új ismeretségi körben. Felejteni akarok Josie... Téged is...
Azt hiszem, abban a pillanatban érzelmi sokkot kaptam. A fiú, akit mindennél jobban szerettem, azt mondja, hogy el akar felejteni. Könnyeim megállíthatatlanul a felszínre törtek.
- Szeretlek, David... Nem akarlak elveszíteni.
- Te egy rendes lány vagy, Josie. Ne vedd magadra. Bizonyára ismered Rockyt. Megkértem õt, hogy tartson szemmel, nehogy valami butaságot csinálj, amikor már nem vagyok veled.
Automatikusan eszembe jutott, amit Rocky mondott:"Te olyan vagy, mint egy kölyökkutya, kislány. A legelsõ emberhez hûségesen kötõdsz, akirõl azt hiszed, hogy szeret. A legkisebb zajra megijedsz, menedéket keresel gazdád karjaiban. Aztán ha elment, napokig kutatod, és várod, hogy visszajöjjön érted, mert egyedül semmire sem mész... Én nem vagyok õ, de ha szükséged van valakire, aki menedéket nyújt neked a zajtól, akkor itt maradhatsz nálam."
- Szerettél te egyáltalán vagy csak egy játékszer voltam? Szerettél te engem David Stempson?
- Nem tudom, Jos. Jól éreztem magam veled, de nem. A szívemet nem tudtam neked adni, míg én a tiedet elbitoroltam. Visszaadom neked amit elvettem, kislány.
- Ez nem így mûködik! - kifakadtam - Szeretlek, te hülye barom! Ezt nem lehet egy nap után elfelejteni! Szeretlek! Szeretlek, David...
- Menj haza, Josie, és próbálj meg elfelejteni. Néhány ok miatt én is azt teszem. Majd találsz magadnak valakit, aki jobban értékel, mint én.
- Gyûlöllek, David. Gyüllöllek, mert lemondasz rólam. Gyûlöllek, mert felejteni akarsz. Gyûlölöm, hogy hiába akarlak gyûlölni, szeretlek. Ne akarj itt hagyni! Csendben leszek! Nem hátráltatlak! Segítelek! - könyörögtem.
- Olyan vagy, mint egy kiskutya, Josie. Vége. Amikor kilépsz, fordulj jobbra, majd a harmadik utcánál balra és egyenesen. Így eljutsz a parkba. Onnan már hazatalálsz. Szia, Jos.
- Dav...
- Josie! Menjél már! Ne nehezítsd meg a helyzetet! Kérlek.
Sarkon fordultam és kirohantam. Arra, amerre kell. Hamar hazaértem. Felmentem a szobámba, majd az ágyra vetettem magam. Sírtam. Nekem szükségem van rá.
Az óra csörgésére ébredtem. Iskola van. Nem akartam suliba menni, de muszáj.
A suliban minden rendben volt. Nem kérdezte senki mi bajom, vagy hogy mi történt velem. Néha éreztem magamon egy tekintetet, de nem tudtam, kié. Hazafelé menet észrevettem. Az egyik tanterem ablakából figyelt valaki. Pontosabban Rocky. Csak egy fanyar mosolyra futotta, majd azt mondtam neki:
- Hiányzik...
Nem tudom mennyit értett belõle, de elfordította a fejét. Én elindultam. Így teltek a mindennapjaim. Napról napra könnyebb lett elengednem õt, de mintha ezzel én is elveszttettem volna valamit magamból. Szörnyen hiányzik. Mindenki egy kölyökkutyához hasonlított, de azt senki sem mondta meg, hogy amikor a kutyust elhagyja a gazdája, és nem akar újat, akkor kóbor kutya létére milyen élet vár rá.
- Jössz már, Josie? - Megfordultam. Most már tudtam mosolyogni. Egyre többet lógtam Rockyval, ez is segített David elfelejtésében. De még mindig szúr egy tövis, mely örökre elhelyezkedett a szívemhez közeli helyen, hogyha az elsõ szerelmem arcára gondolok, akkor szembejutassa az elsõ zokogással teli éjszakáimat, amit az õ elvesztése okozott.
"Én tudom milyen elhagyva, megalázva állni.
Fájdalmasan a semmibe nézni, és a halált várni.
Félni a holnaptól és keresni az életet,
Hallgatni, sírni csendesen, üvöltés helyett,
Szenvedni és haldokolni valamiért, ami nem éri meg
Megtudni, hogy akit szerettél tán sohasem szeretett.
Összetörni, mint porcelán,
reménykedni valami jobb és szebb után.
Idõk elteltével többet mosolyogni,
Nem csak a régi szerelem után vágyakozni.
Megtanulni, hogy mert csalódtál, még mindig szerethetsz,
És nem elengedni egy olyan embert, aki örökre veled lehet."
"Én nem vagyok õ, de ha szükséged van valakire, aki menedéket nyújt neked a zajtól, akkor itt maradhatsz nálam.""Én nem vagyok õ, de ha szükséged van valakire, aki menedéket nyújt neked a zajtól, akkor itt maradhatsz nálam." |
|
|
- október 30 2008 12:19:37
Kedves Alexa!
Volt szerelmed tudhatta, amit Te nem, hogy nem fog tudni melletted örökremegmaradni, és valójában nem is akart neked rosszat ezzel elhagyással. Mivel így döntött, és mint egy kicsi kutyust azért nem hagyott magadra, egy másik gazdát jelölt ki neked azért, hogy ne maradt "gazda" nélkül. S ez talán még a mentségére is szolgál.
És lám, megtanultál közben nem elengedni egy olyan embert, aki örökre veled lehet. Azokat kell megbecsülnünk és megtartanunk mindenáron!
Szép a novellád, érdemes volt leírnod, tanulságul szolgál!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- október 30 2008 13:10:25
Köszönöm, de amit leírtam a novellában nem történt meg velem. Még barátom sem volt.Köszönöm, hogy elolvastad és véleményt is írtál! |
- október 30 2008 14:46:36
csodás..elsírtam magam.. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
