|
 Vendég: 46
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Nézzük a folytatást.
: Csodaország l. fejezet 2.rész
(2007-03-06)
Tamásék is próbálták levezetni idegességüket, így az autóban s?r? nehéz csend honolr, míg meg nem álltak a házuk el?tt.
- Menjetek fel - szólt az apa - én elviszem az utasunkat, és én is jövök.
- Vigyázz magadra apu - szólt Tomi, miközben kisegítette barátn?jét a kocsiból, majd elt?ntek a lépcs?házban.
- Hová vihetlek? Hol laksz? - fordult a lányhoz Károly, de mivel választ nem kapott, még egyszer megkérdezte - Hol laksz?
- Sehol! Nyugadtan hagyjon itt. Ne tör?djön velem! - Alig hallhatóan jött a válasz.
- Nincs hová menned? Szüleid?
- Meghaltak, már régen!
- Biztos van, akinek fontos vagy,aki izgul érted?
- Mindenki, aki számított, akit szerettem elhagyott, meghalt! - Ismét heves zokogás rázta meg a lány vállát. Hüppögve, fuldokolva sírt. - El?ször apu, aztán anyu, most meg Zoli. ? volt az egyetlen, akit szerettem. És ? is elment, meghalt, itt hagyott! Senkim sem maradt, akinek fontos lennék, aki nekem is fontos. Minek éljek? Semmi értelme ennek!
- Mindig van értelme. Most így érzed, de feladni sodem szabad! - Próbálta vigasztalni a lányt, de érezte reménytelen. Tudta hiába is tenné, nem fog sikerülni, hisz érezte fájdalmát, bánatát. Úgy gondolta talán, ha kibeszéli magából, megnyugszik.
- Mikor történt? Idáig hol laktál?
- Anyu halála után nagynénémhez kerültem. ? nevelt 8 éves korom óta. Egy vénlány, de jó fej, csak egy kicsit maradi.
- ? biztos izgul érted! -próbálkozott a férfi.
- Nem tudja, hogy eljöttem a kórházból. Senki sem tudja.
- Megszöktél?!
- Igen. Nem akarok visszamenni oda!
- Miért voltál kórházban?
- Megfigyelésen, mert ideg összeroppanásom volt. De most már jól vagyok.... azt hiszem.
- Ebben nem vagyok olyan biztos. Nem így viselkedik, aki jól van.
- Mindegy meddig vagyok bent, akkor sem lesz jobb! Zoli után akarok menni! Ebben nem változott semmi sem!
- Ezt megértem, biztosan szeretted.
- Igen, nagyon. És ? is, feleségül akart venni. De most máér ? sem lehet velem! - tört fel a lányból az elkeseredés, a fájdalom. Károly csak ült, s nézte a mellette zokogó gyereket. Érezte határtalan fájdalmát, elkeseredettségét. " mit tegyek?" - kérdezte magától, ahogy nézte könnyt?l ázott arcát. Látta a szomorú kék szemeket, amelyek bánatosan néztek rá. Hosszú sz?ke haja ziláltan hullott alá, egészen a derekáig. A farmernadrág feszesen símult hossú comjaihoz. Így összekuporodva is csinos volt A kék pólón keresztül látni lehetett formás melleit. Nézte és gondolatban próbált megoldást keresni. Azt tudta, itt nem maradhat.
- Akkor sem maradhatsz az utcán. Gyere, felmegyünk, s holnap majd kitalálunk valami okosat.
- Hagyjon csak itt, nekem már úgyis mindegy!
- Lehet, hogy neked mindegy, de nekem nem. Én is apa vagyok. Ma éjjel alhatsz nálunk, aztán majd meglátjuk.
Kisegítette a lányt a kocsiból, aki összetörten kapaszkodott belé. Most látta csak, hogy egy fejjel alacsonyabb, mint ?.
- Ma éjjel itt alszik - szólt fiához, aki értetlenül nézett rá - nincs hová mennie. Azért a neved megmondhatnád, - fordult a lányhoz - ha már így alakult. Valahogy szólítanom kell téged. ? a fiam Tamás, ? pedig a barátn?je Monique. Vele nehezen tudsz beszélgetni, mert francia.
- Baráth Kitti vagyok - nyújtott kezet a lány a két fiatal felé is, akik viszonozták az üdvözlést. -Tudok franciául - szólt halkan. - Kétnyelv? iskolába jártam, és a gimiben is franciát tanulok. - felelte, miután látta csodálkozásukat.
- Hányagikos vagy?
- 11-t végeztem.
Eleinte franciául beszélgettek, de késöbb magyarra váltottak.
- Itt töltitek a szünid?t?
- Igen. Csak a sulira megyünk vissza Párizsba. Úgy gondoltuk a nyáron bejárjuk Magyarországot, mert én már Franciaországot ismerem. Monoval sok fejen jártunk ott, mióta kinn tanulok. Most én mutatnám meg a hazámat.
- Az jó, ha sok közös emléketek van. Akkor igazán összetartoztok. Nekünk is sok volt Zolival. - Kitti hangja ismét elcsuklott, próbált er?t venni magán, de nem igazán sikerült, ezért felállt és kiment.
- Nem kellene magára hagynunk az éjjel. - jegyezte meg Monique.
- Igazad van, nagyon padlón van. Nem lehet könny? most neki. A kocsiban úgy vettem ki szavaiból, mintha most halt volna meg a barátja. - Szólt Károly.
- Nem mondod?? - Nézett döbbenten apjára Tamás - Hogy? Mikor?
- Azt nem tudom, de említette, s hogy megszökött a kórházból, mert utána akar menni.
- Az éjjel talán elmond valamit, ha vele leszek. - Vetette fel a francia lány.
- Jó, aztán kitalálunk valamit, hogy mit tegyünk. Hogyan segíthetünk.- egyezett bele Károly.
Amikor az ajtóü becsukódott mögöttük egy ideig nehéz csend ült a szobára. Egyik sem szólt. Kitti az ablak el?tt állt, s kifelé bámult, gondolataiba merülve. Monique el?ször hátulról figyelte a sz?ke lányt, majd mellé lépett.
- Nagyon szeretted Zolit? - kezdte bátortalanul.
- Igen. Tulajdonképpen együtt n?ttünk fel, hisz 8 éves korom óta ismerem. Amikor édesanyám meghalt, anyai nagynénémhez kerültem, de neki nincs gyermeke, így nem tudott velem mit kezdeni. Csak lézengtem, míg ráébredtem, hogy egy suliba járok a szomszéd sráccal. Ett?l kezdve többet voltam ott, mint ahol laktam. Nagyon szeretem ?ket.
- Most hol vannak?
- Ott laknak most is, de nem tudok a szemükbe nézni, mert én élek, Zoli pedig nem. Azóta sem tudom feldolgozni ezt az egészet.
- Mi történt? Elmondod?- Próbálkozott a fekete lány.
- Nem tudok róla beszélni, ne haragudj. Nagyon nehéz.
- Elhiszem. Én is szeretem Tomit, nem is tudom, mi lenne, ha elveszíteném.Biztos én is kibuknék.
- Ne tör?dj velem, csak feküdj le nyugodtan. Elfáradhattál az utazásban.
- Igaz, de azért beszélgessünk. Gyere, feküdjünk le és dumcsizzunk még. Szeretnék kérdezni t?led valamit, azt hiszem, tudsz nekem segíteni. De ne haragudj a kérdésem miatt, ha nem akarsz, nem válaszolsz. Különben is csak most találkoztunk, megértem, ha nem, de tudnál tanácsot adni.
- Mondd" - d?lt végig Kitti is az ágyon.
- Te voltál "úgy" Zolival? Tudod hogy értem?
- Azt kérdezed lefeküdtem-e vele? Igen, a 15. születésnapomon. Kaptam t?le egy fehérnemü garníturát, s azt kérte, próbáljam fel. Életem legszebb éjszakája volt. Nem bántam meg, s nem is fogom, pedig most nem tudom mi lesz, mert...
- Mi lenne? Biztosan találsz majd magadnak mást, s boldog leszel. Ma már ez nem számít annyira nagy b?nnek. Én is megtenném, csak az a baj, hogy félek egyx kicsit. Te nem féltél?
- Nem, akkor nem gondolkoztam azon, mi lesz aztán. Csak azt tettem, amit a sívem diktált. Ne gondolkozz, ha akarod tedd meg. Ha szeret téged, akkor óvatos lesz, és arra törekszik, hogy neked is szép emlék maradjon. Nekem is az marad mindig. Csak tudnám, hogy most mi lesz.Sokat gondolkodtam a baleset óta azon, hogy tudom felnevelni a babámat.
- Babádat? - kapta fel a fejét Monique.
- Igen, 4 hónapos vagyok.
- Tudta, hogy úgy vagy?
- Igen, és nagyon örült neki. Össze akartunk házasodni, de hát... - Kitti hangja elakadt, s nem tudta fojtatni, mert sírva fakadt. - Nagyopn szerettem ?t. Mindennél, és mindenkinél jobban. És most már nem lesz velem soha! Érted?! Soha!!
Monique nézte az ágyon zokogó lányt, s határtalanul sajnálta. Szíve minden melegével, szeretetével ölelte át, símogatta a hátát. Próbálta vigasztalni. Belegondolt milyen fájdalom lehet most szívében, lelkében. Szorosan magához szorította, hogy érezze vele van, átérzi bánatát. Behunyt szemmel feküdt mellette, majd lassan álomba zuhant.
Reggel, amikor felébredt Kitti még aludt mellette. Óvatosan felkelt, és kiment.
Tamásék már asztalnál ültek, reggeliztek.
- Jó reggelt! - köszönt, miközben ? is leült. Elmesélte amit az este hallott.
- Atyavilág!! - Szakadt ki Károlyból a döbbenet, miközben megállt a keze a leveg?ben. - Szegény léány. Hogy történt, arról megtudtál valamit? - kérdezte pár másodperc nehéz csend után.
- Nem, arról nem beszélt, csak azt tudom, hogy az esküv?t tervezték. - felelt halkan a lány. - Nagyon sajnálom ?t. Biztosan én is kilennék, ha veled történne valami - simult Tomihoz, aki átölelte.
- Tudom, de erre ne is gondolj. - szólt az, szelíden.
Egy darabig egyik sem szólt, próbálták megemészteni a hallottakat, majd Tomi törte meg a csendet.
- Lemehetnénk a Balcsira most pár napra. Mit szólsz Mono? Van egy kis nyaralónk Lellén. Mindig oda menekültünk, ha el akartunk bujni. Ugye apu?
- Igen, persze - riadt fel Károly
- Mire gondolsz?
-Kitti jár a fejemben. Az, hogy mit lehet tenni, hogy segíthetnénk neki. Nem tudom jó lenne-e, ha szólnék Zoli szüleinek, vagy mit tegyek.
- Vigyük el magunkkal. Neki sem árt, ha kikapcsolódik. Talán, ha nincs egyedül, és más környezetben van, megnyugszik egy kicsit. - vetette fel Tamás.
- Jó ötlet, csak kérdés, eljön-e velünk? Mindenesetre id?t kell nyrnünk,amíg kitaláljuk a megoldást. - Helyeselt apja.
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
