Napkorong

A nõ csak állt a megbeszélt helyen.
Figyelte a hulló leveleket, nézte a vizet, a hullámzót, a zöldet, látta a távolban a tajtékokat, mintha saját hullámzó lelkét figyelné.
Izgatott volt. Feszült. A tenyere izzadt. Az ajka felett is megjelentek az elsõ izzadság gyöngyöcskék, épp papír zsebkendõért nyúlt, hogy óvatosan, a felkent krémre vigyázva, a halvány rúzst kikerülve, leitassa azt.
Fájt a mozdulat, mert tegnap még kozmetikushoz is elment, s miután a kozmetikus feltette a forró gyantát a szája fölé, s az elsõt lehúzta, már akkor érezte, hogy valamirõl megfeledkezett. Nem szólt a lánynak, hogy a széltõl kifújt ajka, épp most gyógyult, s a gyantával együtt lejött a felsõ hámréteg is, s most ott éktelenkedik vörösre gyulladva.
Zavarta a vörös kis bajuszkája. Zavarta nagyon. Talán máskorra kéne megbeszélni, szólni, hogy valami közbejött. De csak elmosolyodott, hogy mi lenne az indok!
Maga sem hitte el, hogy itt van, de a lelkében dübörgött a megerõsítés, hogy: csak várj!
Várj, s meglásd eljön!
Tavasszal már negyven lesz.
Három lánykája van, apa nélkül nõttek fel, a volt férjét több mint egy évtizede temették, s temette vele együtt saját felhõtlen fiatalságát.
Hirtelen szakadt rá az ég. Az építkezés elején, három apró gyerekkelr30;
Két szoptatás között tolta a talicskát a betonnal, a nagyobbacska gyerekek szaladgáltak, homokoztak körülötte, a kicsi a babakocsiba pihent, a jó, a balatoni levegõn, s õ már tudta álmában is, hogy mennyi sóderhez hány lapát cement kell, s a vizet meddig merítse a vödörrel.
Azóta már egy másik házat is épített, építtetett. Az idén õsszel úgy döntött, elég volt!
Élni kell! Élni minden lehetõséggel! Megragadni a pillanatot, mert elillan felette az élet.
Õ még fiatal! Erõs! Tettre kész! Most már erõs, ölelõ férfikarra vágyik!
Eddig elvitték a hétköznapok, a nyarak, a nyaraltatások, a lányok körüli teendõk, a lecke kikérdezések, a fegyelem fenntartása. Neki apának is kellett lennie.
Csak az éjszakák tûntek hosszúnak, amikor nem a munkától ájultam esett az ágyba, mikor gondolkodni is volt ideje. Na, akkor zuhant rá a magány. Nem volt kivel megbeszélni Réka továbbtanulását, vagy Gitta csínytetteit, egyedül kellett döntenie mindenben.
De már beletanult. Azonnal tudta mi a helyes, merre fele kell indulni, dönteni szinte azonnal kellett. Mindig! S õ döntött! Mindig!
De most idegesen járt fel s alá.
Elnézte a hulló faleveleket. Egy férfit várt.
- Késõbb kellett volna lejönnöm! Neki kéne várnia rám! Hülye vagyok! Mint egy kis csitri! Nem mindegy, hogy ki érkezik elõbb? Persze, hogy nem! A fiúnak kell a lányra várnia!
Fiúnak? Hisz már 45 éves! Okos dolog ez? Vakrandizni csak a fiatalok szoktak! Én még fiatalnak számítok? Viszonyítás kérdése! Úristen hogy nézhetek ki ezzel a vörös sebbel a szám felett! Kiábrándító! De talán nem ez számít! Már nem vagyunk fiatalok! De az elõbb azt gondoltam, hogy még az vagyok! Jaj, csak legyek már túl rajta!
Ezek a gondolatok cikáztak a fejében.
A neten regisztrált egy társkeresõ portálon, ott akadt rá, vagy inkább akadtak Õ rá.
Már beszéltek telefonon. Órákat beszéltek. Elolvadt a férfi hangjától! Egy ideig még érdekelte, hogy hogy néz ki, de a telefonbeszélgetések után már mindegy is volt. Egy hullámhosszon voltak szinte azonnal. Eltelt már egy hónap, és õk minden este beszéltek.
S most Õt várta!
Az ismeretlen ismerõst!
Mint a tini lányok!
A tét egyforma, akármennyi idõs az ember! A tét a boldogság, a szenvedély, a melegség.
A szerelem kortalan.
De csak a levelek hullnak a fáról.
- Talán el sem jön! Meggondolta magát! Csak szavak voltak a telefonban. Talán, mégsem tetszem neki!
Már megtanult éhezni! Éhezni egy kapcsolat után! Már néha nem is érezte, hogy éhes!
De mára már nem tudta elnyomni tovább! Dübörgött benne a vágy! Vágy, egy férfi után!
És most itt áll, feszülten, kíváncsian, izzadt tenyérrel, mint lány korában.
S akkor befordult egy nagy, fekete autó.
Biztos volt benne, hogy Õ az, mert a Balaton partja õszbe fordulva kihalt, csak a sirályok visítanak a szélben.
Az õ 39 éves szíve a torkában dobogott. Újra fiatal lány volt, csillogó, fürkészõ szemmel, fényes ajkakkal, remegõ lábakkal, a várakozás minden örömével és fájdalmával.
Az ajtó azonnal kinyílt, s ott állt egy férfiisten, az õ istenségének minden tudatával.
Elindult felé!
- Enikõ? Ugye te vagy az!? r11; és átölelte.
Átölelte azzal az erõs karjával!
A nõnek majd szétszakadt a mellkasa a sok mondanivalótól, de minden szó benn maradt.
Átadta magát az ölelõ karoknak, s lesöpörte a férfi vállára hullott, égõvörös faleveletr30;.

Hozzászólások

Torma Zsuzsanna - november 14 2008 13:07:14
A szerelem bármikor (bármilyen korban) utolérhet valakit. A 40 év egyáltalán nem akadály!
Csak szabad legyen szeretni!

Üdv.: Torma Zsuzsanna