|
 Vendég: 45
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Egy furcsa pár
Sétáltam az utcán. Szokatlanul hideg, késõ õszi délután volt, és északi szél fújt, miközben arcom s kezeim dermedten tûrték az idõjárás csapásait.
Minden annyira rideg és csendes. A kihalt utcák, a sok néma, parkoló autó. Vajon hol vannak az emberek? Biztos a munkahelyükön dolgoznak, vagy otthon, a fûtött lakásukban pihennek. Ugyan már, ki az az õrült, akinek ilyen idõben van kedve sétálni?
Csak én vagyok ilyen õrült, csak nekem van kedvem ehhez. Bár nem is igazán kedvtelésbõl teszem. Céltalanul én sem merészkednék ki. Csak ülnék otthon, olvasnék, tévéznék, vagy aludnék.
De nekem célom volt, mikor elindultam otthonról. A hideg másokra sincs tekintettel, és ezt nagyon jól tudtam. Éjjelente egyre lejjebb csúszott a hõmérõ higanyszála. Napok óta dideregtem, szenvedtem a csontig hatoló hidegtõl. Pedig nekem vannak meleg ruháim. De mi lehet azokkal, akiknek nincs fedél a fejük fölött? Akiknek nincsenek vastag ruháik?
Meg kellett õt találnom. Szükségem volt rá, és neki is rám. Olyan sok idõt töltöttünk együtt az elmúlt hónapokban. Mindig a közeli parkban találkoztunk. Igaz, nem volt könnyû megtalálnom, mert õ nagyon félénk, és sokszor elrejtõzött elõlem. De mikor elõkerült, mindig nagyon örült nekem. Õ hozzám bújt, én cirógattam, és így ültünk az avarban. A járókelõk mosolyogva megbámultak minket, de engem nem zavart. Arra a kis idõre nem kellett mással foglalkoznom, csak vele.
Ám a percek hamar elrepültek, s nekem indulnom kellett. Hiába meresztette rám szomorú, zöld szemeit, nem maradhattam, mert nekem megvolt a saját életem. Nem hívhattam el hozzánk, mert a kis panellakás nem neki való. Õ egy szabad lélek, aki nem bírja a bezártságot, a zsúfoltságot, a szabályokat. De én így is szerettem õt, és elfogadtam az életformáját. Bár ne tettem volna. Bár jobban ragaszkodtam volna a közös élethez...
Meg kellett õt találnom. Õ volt az egyetlen, akirõl tudtam, hogy sosem fog becsapni, nem kellett attól félnem, hogy hátba támad, és azt is tudtam, hogy az irántam érzett szeretete sem múlik el egyik napról a másikra. Õ egy hû társ, és nem akartam elveszíteni. De a szívemben egy rossz érzés érlelõdött. Talán már túl késõ... Túl hideg volt.
Sietõs léptekkel haladtam a park felé, s mikor odaértem, megdermedtem. Sehol egy ember, semmi madárcsicsergés, csak a falevelek susogása hallatszott, miközben kergette õket a szél. Ilyen kihaltnak se láttam még ezt a helyet. Ennyire szomorúnak. Elszorult a szívem, egy rossz érzés lett úrrá rajtam. Elindultam az ösvényen, s szemeimmel õt kerestem. Biztos csak elbújt, és majd hirtelen elõ fog bukkanni valamelyik fa vagy bokor mögül. Biztosan csak errõl van szó...
De akárhogy kerestem, nem találtam. Már egy hete nem láttam õt, mert vidéken voltam a családomnál. Mikor ma visszajöttem, elsõ gondolatom az volt, vajon mi lehet vele? Olyan hideg volt a héten... Nagyon féltettem. S ahogy teltek-múltak a hosszú percek, ez az érzés egyre jobban felerõsödött bennem. Hiába hívtam, õ nem jött. Belestem szinte mindenhová, megtettem néhány kört a parkban, de sehol senki.
Az a bizonyos rossz érzés teljesen a hatalmába kerített. Egy apró sejtés befészkelte magát a gondolataimba. Talán megtörténtr30; De nem tudtam, nem akartam elfogadni. Nekiálltam a bokrok közt is keresgélni. Rettegtem a rám váró pillanattól, zakatolt a szívem. Nem lehet, hogy ez igaz... Szükségem van egy ilyen társra, nem érdekel, mit gondolnak mások, én is tudom, hogy sokak számára felfoghatatlan, miért kötõdöm ennyire hozzá. A válasz: azért, mert õ megérdemli. Nem taszít el, nem használ ki, nem bánt meg, mint az összes többi ember, aki körülvesz.
Miközben ezen gondolkoztam, tovább keresgéltem. Mindenhová benéztem, de csak nem akadtam a nyomára. Már csak a park hátsó része maradt hátra, így elindultam abba az irányba. Csak keresgéltem, kutatgattam. Aztán egy nagyobb bokor alatt megláttam. Mintha aludt volna. De a szívem mélyén tudtam: az õ elméjét már az örök álom birtokolja. Lassú léptekkel közelebb mentem a bokorhoz. Igen, valóban õ feküdt ott. Félrehúztam az ágakat, hogy hozzáférhessek. A szívem megszakadni készült. Ott hevert élettelen teste. Néhány napja lehetett itt, már a levelek is beborították. Ahogy magam elõtt láttam, egyre jobban éreztem az ûrt magamban. Õ már nincs többé.
Felemeltem, és az ölembe fektettem. Feje ernyedten hullt kezemre. Ott térdeltem vele a bokornál, és zokogtam. Hûvös szél forgatta körülöttem a leveleket, s közben az ég is beborult. Lassan cseperegni kezdett esõ, pár pillanattal késõbb már úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. És én csak ott térdeltem. Vele. Az én furcsa társammal. Az én kóbor macskámmal...
|
|
|
- november 20 2008 14:56:22
Kedves Amooren!
Együttérzek Veled, s magam elé tudlak képzelni, ahogy tartod a kedves cicaismerõsöd élettelen testét.
És nem kell hinned, hogy csak Te vagy ilyen.
Én hasonlóképpen gondolkodom. Én már vittem haza messzirõl is kóbor macskát, közelrõl is, hogy megmentsem õket. De vannak sajátjaink is. És bizony néhányat már én is eltemettem. És sírtam, amikor a hideg földbe kellett õket elhantolni.
És soha ne szégyelld az állatok iránti érzéseidet, még akkor sem, ha ezért emberek esetleg furcsán néznek Rád.
Üdv.:Torma Zsuzsanna
 |
- november 20 2008 21:51:37
kedves Zsuzsa!
nos, ez az írásom nem megtörtént eseten alapul, de az valóban megesett sajnos, hogy elveszítettem a cicám.. és most úgy éreztem, ezt ki kell írnom magamból valamilyen formában, így született ez a novella. köszönöm, hogy elolvastad és írtál is hozzá |
- október 05 2009 10:28:31
Nagyon fájdalmas a szeretett lényt elveszteni, akár ember akár állat...Sokaknak meglepő, de az állatokhoz is nagyon lehet kötődni. Ebben a novellában ennek látom egy új bizonyítékát. |
- november 30 2009 16:47:09
Igen, az állatok szerintem vannak olyan értékesek mint az emberek, sőt néha még többet is érnek bizonyos alakoknál. Szerettem volna emléket állítani a macskámnak, és egyúttal kiadni magamból a felgyülemlett érzéseket. Köszönöm, hogy olvastál |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
