|
 Vendég: 17
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Apám lánya? Anyám lánya?
 Z
Mostanában sokat gondolok a múltra.
Sokat gondolok arra, amikor még kislányként otthon voltam, s vasárnap reggelente forró kakaó illat ébresztett. Apa hozta be minden vasárnap reggel a szobánkba.
Persze nem azonnal oldódós kakaóporból r11; akkor még fogalmunk sem volt arról, hogy ilyen is létezik - hanem por kakaóból, amit fõzni kellett. Felforralni a tejet, cukorral egy bögrében összekeverni a kakaót, pár kanál tejjel folyósítani, és úgy önteni a felforrt tejbe.
Mert akkor ez volt a kakaó.
Apa mindig meg is hûtögette. Öntögette egyik bögrébõl a másikba, vékony sugárban, jó magasról. Én már mindig csak melegen kaptam, hogy meg ne égessem a szám.
Mert akkor az apukám erre is nagyon ügyelt!
Kakaó után pedig bekapcsoltuk a TV-t és délelõtt nézhettük.
Anya tálcán behozta a reggelit. Sok mustárral a virslit. Kechapról se hallottunk soha, de nem is hiányzott, földöntúli boldogság volt mártogatni a virsliket a tálcán, a nagyszobában, a TV elõtt, volt, hogy apa is együtt nézte velünk a kengyelfutó gyalogkakukkot, és nevettünk.
Mi már mindig megtanultunk pénteken, a szombat délelõtt a takarítás jegyében telt, és minden szombaton bableves volt krumplispogácsával.
Amióta az eszemet tudom, szinte minden szombaton ez volt a menü, de soha nem jutott eszemben tiltakozni ellene. Ez volt a megszokott. Voltak megszokott sütemények, megszokott ünnepi ételek, megszokott hétköznapi vacsorák, amiket apa munka után mindig kiszimatolt.
Munkából hazajövet, úgy 5-6 óra tájban, szép komótosan levetette a kabátját, áthúzta a cipõjét, és közben szimatolt. Mi, az öcsémmel pedig, ha épp elcsíptük ezt a pillanatot, ott álltunk elõtte és kérdezgettük:
.- Na, apu, ma mi a vacsora? Érzed az illatokból?
Õ mindig érezte. Kiszimatolta ugyanúgy a káposztástésztát, mint a töltött paprikát és mi csak sápítoztunk, hogy micsoda orra van! Anya pedig csak kuncogott a konyhában.
Soha, eszembe sem jutott, hogy esetleg õk elõzõ este megbeszélték a másnapi menüt, vagy, hogy anya megkérdezte apát, hogy mire lenne gusztusa és másnap azt készítette, én megvoltam (megvagyok) gyõzõdve arról, hogy mindig apa szimatolta ki!
Akár a buktát is! És mindig tudta, hogy lekvárral, vagy túróval van-e töltve! Na, ez már nekem akkor is kicsit gyanús volt, de elhittem, hogy csakis az orra után ment, mert amit apa mondd, állít, az szent dolog volt!
Mindig az apám lánya voltam. Persze mindenhonnan ezt hallottam csak:
- Ez a lány, tiszta apja!
- Nézd meg a cipõjüket, egyforma csámpásra járják a sarkát!
- Ugyanolyan konok vagy, mint apád!
- Le sem tagadhatod, hogy apád lánya vagy!
Jó volt nekem apám lányaként.
Fogalmam se volt talán, hogy hányszor vágtam késõbb ezt anyám szemére.
Annak az embernek a szemére, akit anyának szólítottam. Pedig nem szerette! Mármint, hogy azt mondom neki, hogy anya! Õ azt szerette, ha anyuzom! Persze lázadó korszakomban, csak az elõzõ megszólítást alkalmaztam, ezzel is demonstrálva, hogy nekem igenis van szabad akaratomr30;.
Anyunak biztosan rosszul esett, hogy folyton és csakis apámhoz hasonlítottak, mintha az Õ személye nem is lenne fontos. Gyerekként, kamaszként, és késõbb fiatal felnõttként tényleg nem hasonlítottam rá. Persze sok csatánk is volt, talán épp ez miatt, hogy annyira mások voltunk, mint külsõleg, mint belsõleg.
Soha nem értettem beosztós politikáját, önkéntesen háttérbe vonult szerepét, soha nem értettem késõbb, hogy miért aggódik folyton folyvást, miért sírdogál csendben egy rossz hangsúly miatt, miért nem jár rendszeresen fodrászhoz, hisz megtehetné, és miért csak karácsonykor kér Hélia D krémet az arcára!
Akkor fogalmam sem volt, hogy a dolgok mennyire meg fognak változni, én mennyire meg fogok változni.
Én, a lázadó, az akarnok, én, a néha dölyfös, a megmondó emberr30;..mennyire más leszek.
Az idõ elõre haladtával lecsendült a lelkem. Talán már-már túl csendes.
Egy kedves barátom nem is olyan rég, mikor rólam a legjellemzõbb tulajdonságot kellett említenie, az alkalmazkodást mondta kapásból! Ezen akkor mélyen elgondolkodtam.
Talán igaza van! Biztosan igaza van!
Talán kezdek anyura hasonlítani.
Úgy túrok a hajamba, ahogy Õ szokta, és én is imádom már a magas sarkú cipõt, nekem is elkezdett szeplõsödni az arcom, én is melíroztatom a hajam, ahogy õ szokta, én is sokat aggódom a gyerekek miatt, és mélyen meg tudom érteni, hogy miért csak karácsonykor kért krémet az arcárar30;
Hogy repesne a lelke, ha láthatna, hogy már nem csak az apám lánya vagyok, hanem az anyámé is. Milyen jó lenne együtt buktát sütni, és jól összekeverni a tálon a lekvárosat és a túrósat, hogy lehessen nagyokat nevetni, kis értékû fogadásokat kötni, hogy ki találja ki a tölteléket.
Jó lenne együtt felfedezni a hasonlóságunkat! De magamra maradtam a felfedezéssel és neki sem tudom már elmondani! Csak apa szemén látom, mikor könnybe lábad, amikor viszem neki a mákos nudlit, és kedvesen megsimogatja az arcom, hogy legutóbb anyád csinált ilyet.
Negyven évesen lettem az apám és az anyám lánya!
Tegnap én is vittem a kakaót a gyereknek a szobájába r11; persze azonnal oldódóst, a mikróban jól meglangyítottam, hogy pont jó legyen r11; és szombat lévén, nosztalgiából, bablevest tettem fel ebédre, s a párom már pucolta is a krumplit a pogácsánakr30;..
|
|
|
- november 25 2008 14:10:47
Kedves Madi!
Nagyon szép visszaemlékezõ történetet írtál, amely szívhez szóló, megható, és egyben elgondolkodtatóan hasznos olvasmány!
A történelem ez esetben is "megismételte önmagát"!
(Egyébként, rám is sokáig azt mondták, hogy: "apám lánya" vagyok, az ábrázatom, bõröm és sok minden más vele megegyezik. Az igaz, hogy nem lettem alkoholista (mint Õ volt), de a lányok ebben nem igen szokták követni apjukat. Szerencsére! No de némely szempontból meg még sem sajnálom, hogy Reá hasonlítok, és nem az anyámra!!!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- november 25 2008 19:00:48
Kedves Zsuzsanna!
Megtisztelsz, hogy bokros teendõid közepedte, jut idõd el-ellátogatni hozzám is! és mindig írsz nekem valami kedveset!
Minidg köszönöm szavaid! Most is!
Az meg hogy kire hasonlítunk, milyen géneket hordozunk magnkban, kivé válunk életünk folyamán....nem csak rajtunk múlik.....vagy, csak rajtunk múlik? Most elgondolkodtam !
Ha megtalálom a helyes választ megírom Neked!
Addig is üdv: Madi |
- november 26 2008 15:12:50
[b]Szia Te Drága
Hááát ezek a boldogságos emlékképek...és a végén a bölcs konklúzió....Igen! mindkettõjük lánya vagy!
Hiszen minden sóhajodban...minden mosolyodban...minden kételyedben és bizonyosságodban...minden fényedben és árnyékodban...mi Te vagy...- benne van mindkettõ...benned él mindkettõ...és ez az élet rendje...így van jól...
Ölelések szállnak [/b]
szí. |
- november 26 2008 17:25:35
Kedves Madi!
Igazán nagyon szépre sikeredett ez a visszaemlékezés, csak gratulálni tudok hozzá!Egyet azonban meg kell említenem, illetve szeretnék javasolni neked, ha elfogadod,mindjárt rá is térek.
Nekem szerencsére még élnek a szüleim, és anyukám a mai napig is csinál" fõzõs"kakaót apukámnak, ilyenkor persze mindig többet fõz, és ami megmarad, valamelyik unokája kapja meg, vagy én fiaim, vagy hugom lányai.Ha hozzánk hozza át, bevallom , kicsit én is elszégyelem magam, hisz szeretik is a gyeerekim de nálunk is többnyire instant kakaó van. Aztán három-vagy négy napra rá reggel elõbb lemegyek a konyhába, felteszek a gázra lábaskában egy liter tejet, és elõveszem a cukrot, meg a dobozos kakaót. Nekem nagyon szeretik a zsömlét, kiflit összevágva beleaprítva-mint ahogyan azt régen mi hárman lányok azelõtt.
Ne sajnáld a fáradságot, vegyél egy doboz kakaót, és fõzz néha a gyerkõcnek belõle, hadd ismerje meg, és esetleg igyál te is vele egy csészével, meglátod jól fog esni. -anyukád ha látná, (vagy ki tudj netán látja is)biztos nagyon örülne neki, s lehet, még neked is jobb érzésed lesz utána. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
