|
 Vendég: 86
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_A lány végre bevallja érzéseit, de a fiút hirtelen baleset éri. Mindketten meghalnak.
Fél hétkor indultam el otthonról. Máskor oly vidáman ugrándoztam végig a tízperces utat, most pedig csak botladoztam a magassarkúban, amit a n?véremt?l kértem kölcsön. Péter a színház el?tt várt, ahogy megbeszéltük. Üdvözlésképpen arcon puszilt.
-De csinos vagy!-mondta.-Jól áll rajtad ez a ruha.
Viccb?l bókoltam, mire ? elnevette magát. Tetszett, ahogy nevet. Álltunk egymással szemben és csak néztem az arcát. Olyan volt, mint bárki másé, számomra mégis különleges.
-Ideje bemennünk, ha jó helyet akarunk - szólalt meg kis id? múlva.
A lépcs?n felfelé megbotlottam, ezért derekamat átkarolva segített a további úton, és csak lebegtem utánna - a boldogságtól. Nem tudtam, mi történt velem. ? a legjobb barátom, nem szerethetek bele!
Sötét lett a teremben, mire elkaptam a kezét.
-Csak nem félsz? - kérdezte vigyorogva, de a akézét nem húzta el. Jó volt érezni a közelségét. Gondolataim a barátságunk körül jártak és hogy mi lenne, ha...ha esetleg én meg ?...vajon jelentek-e neki többet barátságnál? Nem figyeltem az el?adást, csak elmosódva láttam a színpadon ide-oda mozgó alakokat és hirtelen elindult egy forró könnycsepp végig az arcomon. Lecsöppent a kezére, amit még akkor is szorosan fogtam. Majd mégegy. Nehezen tudtam visszafogni a további könnyzáport, de sikerült. Akkor már kés? volt. Péter csodálkozó tekintettel könnysávos arcomat nézte.
-Mi a baj?-hangja áthatolt az agyamat elborító ködön.
-Meleg van.-próbáltam magyarázkodni, s letöröltem a könnyeimet. Kigyúltak a fények. Vége az els? felvonásnak. Amilyen gyorsan tudtam, bementem a mosdóba. Mialatt a sminekm igazítottam, a teremben történteken gondolkoztam.
Mikor elkészültem, mosolyt er?ltettem arcomra és elhagytam a helyiséget.
-Szeretnél hazamenni? - kérdezte Péter.
-Hazakísérsz? - kérdeztem vissza.
Útközben csak néhány szót váltottunk, pedig annyira el akartam mondani neki, amit éreztem. Már a kapuban voltunk,mikor rákérdezett:
-Olyan furcsán viselkedtél ma este. Mi a baj?
Lesütöttem a tekintetem, de éreztem, hogy figyel. Alig bírtam megszólalni, könnyeimet ezúttal nem sikerült visszatartanom.
-Én azt hiszem...én nem szeretnék a barátod lenni...szeretlek...-bizonytalanul elmosolyodtam és tettem egy lépést felé, de ? nem reagált. Lélegzetemet visszatartva vártam a válaszát, örökévalóságnak t?ntek a pillanatok. Hirtelen kitört bel?lem a félelem. - Nem kellett volna elmondanom...tönkretettem a barátságunkat...
-Nem, dehogy! Nagyon jól tetted! - átölelt.
Sokáig álltunk ott egymást karjában, és kimondhatatlanul boldog voltam. Halk szavai térítettek magamhoz.
-Kés? van, ideje hazamennem.
-Itt aludhatsz nálunk!- ajánlottam, de elutasított.
-Inkább hazamegyek. Hosszú volt ez a nap. Szia! - megcsókolt és elindult haza. Sokáig bámultam utánna, mire végre rászámtam magam és bementem.
Boldogan merültem álomba, de az álom már nem volt olyan boldog. Álmomban Péter mellett térdeltem. Haldoklott, de semmit sem tehettem az életéért. Sírva ébredtem az éjszaka közepén. Remegve néztem körül kicsi szobámban. Nehezen aludtam el újra, rettegve egy újabb rémálomtól.
Éles fájdalom keltett fel, minden porcikám fájt, mintha lezunantam volna pár emelet magasból. Fájdalmam okán gondolkozva idultam el a telefon felé, remélve, hogy ? hív.
-Haló - szóltam bele a telefonba.
-Anna? - Péter édasanyjának remegett a hangja. -Pétert elütötte egy autó...már nem tudtak segíteni rajta...utolsó szavaival téged hívott...- felzokogott.
A lánnyal forogni kezdett a világ. Elejtette a telefont és lerogyott a padlóra. Szíve egyre vadabbul dobolt. Elvesztette, akit mindennél jobban szeretett, aki az életet jelentette számára. Pelenkás koruk óta ismerték egymást, testvérinél is szorosabb kötelék volt köztük és most mindennek vége, miel?tt igazán elkezd?dhetett volna! Vége... |
|
|
- július 31 2007 06:00:57
Tanulságos és érdekes a történeted.Mindig felvet?dik ilyen esetekben, ami nálad is, hogy érdemes-e egy jól m?köd? barátságot elveszíteni.A válasz, általában nem. Hiszen a viszonzás er?tlenségéb?l következtetni lehet, hogy a másik inkább csak sajnálatot érzett.Ugyanakkor a tragédia felveti a lány felel?sségét is, hiszen a fiúban felhalmozott gondolatok vezethettek a halálához, még ha ez, az adott pillanatban kétséges is.
Jól megírtad, hibátlanul.Lehetett volna tartalmasabban, tehát b?vebben is kifejteni, de ez ebben az esetben nem lett volna célravezet?, hiszen ez az oldal nem alkalmas terjedelmes m? bemutatására.
Tibor |
- augusztus 01 2007 10:54:05
Egyet kell érsek Denessel, abban, hogy valóban tanulságos történeted. Azt hiszem, azért annak ellenére, hogy rövid, azért megértettem:
Sajnálom, hogy már el?bb nem olvastam; Szeretettel Ariadne |
- december 07 2007 12:58:38
Az eleje nagyon tetszett, jól megírtad, szinte éreztem , amit a lány érzett (talán azért is mert magam is voltam hasonló helyzetben). De a vége kissé elcsépelt lett azt hiszem, bár ez csak az én véleményem!Grat! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
