|
 Vendég: 25
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_M
Tegnap azt mondta valaki, hogy Isten magányos
Tegnap azt mondta valaki, hogy Isten magányos. Sohasem gondoltam bele ebbe a dologba igazán, valahogy nekem természetesnek tûnt, hogy Isten itt van, köztünk, bennünk, körülöttünk, de hogy magányos lenne, az meg sem fordult a fejemben. Mindig úgy gondoltam Rá, hogy éldegél valahol a lét és nemlét határán, teszi a dolgát, ad és elvesz, felemel, és porba taszít, utakat jelöl ki, és utakról térít le, ítélkezik és megbocsát, meghallgat, kívánságokat teljesít, vagy éppen elutasít. Meg sem fordult a fejemben, hogy mindeközben a rengeteg tennivaló közben Isten magányos lenne.
Tovább szövögetve a gondolataimat, elképzeltem egy napját. Egy átlagos, hétköznapi napot, amikor semmi rendkívüli esemény nem zavarja meg a nyugalmat. Sehol nem üti fel a fejét járvány, nem robbantanak ki vallási háborút, nincs repülõgép-szerencsétlenség, se árvíz, de még egy tûzhányó sem lépett mûködésbe.
Minden reggel korán kel. Már a nap elsõ sugarai ébren találják, kiballag a postaládájához és begyûjti a leveleket. Ilyenkor van a legtöbb kérés. Általában még kétszer érkezik posta, de este inkább csak a hálaadások jellemzõek.
Belebújik a házikabátjába, lábára jó meleg papucsot húz. Kiballag a konyhába, fõz magának egy csésze illatos teát, - a csipkebogyó r11; hibiszkusz a kedvence r11; kényelmesen elhelyezkedik a hatalmas íróasztala elõtt, és munkához lát. Elõször is szortírozza a beérkezett, hatalmas mennyiségû postát. Isten precíz. Az íróasztala bal oldalán, közvetlenül a lámpa mellett három hatalmas iratrendezõ terpeszkedik lustán, mindhárom gondosan felcímkézve. Baloldalon, az asztal legszélén az rIsten mentsr1;, középen a rMódjávalr1;, legbelül, Isten bal kezénél a rNem tûr halasztástr1; nevû dobozkák várják, hogy Isten megtöltse õket.
Az elsõbe kerülnek a szidalmak, istenkáromlások, átkok és teljesíthetetlen kérések r11; gondolok itt olyanokra, mint holdutazás, kábítószer, erõ az öngyilkossághoz, segítség bûncselekményhez, r11; ezeket Isten el sem olvassa, úgy dobja a kosárba.
A másodikba olyan kérések kerülnek, amelyeket csak akkor áll módjában teljesíteni, amikor minden más, fontos tennivaló után értelmét látja, és a kérés gazdája bemutatja a zsebében fialó talentumokat, jelezve, hogy feltétlen híve Istennek.
A harmadik a legfontosabb, ami a legtöbb odafigyelést igényli Istentõl. Ebbe kerülnek azok a dolgok, aminek az elintézése még Istennél sem tûr halasztást. r11; Nagykönyvet adni a születõ gyermek kezébe, lefogni egy haldokló szemét, átsegíteni a vizsgán a szorgalmas diákot, beteg kezét fogni a fájdalmas beavatkozások alatt és segíteni az életért küzdeni, szájába adni az elsõ szót a kisgyermeknek, és más efféle, fontos dolgok.
Most gondolom, felkapod a fejed, mert nem említettem a terroristákat, a háborúskodókat. Tudod, ezek Isten logikája szerint a középsõ dobozban lévõ akták. A háborút, az erõszakot Õ semmilyen formában sem támogatja. Az emberi találmány, azt oldják meg az emberek maguk. Ha marad egy kis ideje, segít az ártatlan áldozatokon, utat enged egy-egy jóérzésû katonának, de nagyon haragszik akkor, ha egy-egy ilyen estet az Õ nevében követnek el.
Amint a postával végzett, kinyújtóztatja tagjait, és munkához lát. Egymás után kerülnek az akták a bal oldalról a jobb oldali, hatalmas ládába, amire egyszerûen csak ennyi van írva: rElintézver1;. Amikor a rNem tûr halasztástr1; címkéjû rekesz kiürül, Isten engedélyez magának egy kis pihenõt. Felöltözik, vállára veti a kabátját, fejébe nyomja a kalapját és lemegy egy félórácskára, a Földre. Egy parkot választ, ahol még ki lehet ülni a késõ õszi napsütésbe, a játszótéren gyermekek játszanak, kismamák tologatják kicsinyeiket babakocsikban, közben az ebédrõl cseverésznek, idõsödõ urak verik a blattot, nagymamák kötögetik a sálakat. Épp egy pizzás fiú kerekezett el mellette, amikor észrevette a nõt a padon. Írt éppen. Isten elmosolyodott, mert Õ már tudta, hogy mirõl fog szólni a nõ írása, az az írás, amit éppen csak elkezdett. Amikor a közelébe ért, a nõ egy kicsit odábbhúzódott, hogy helyet adjon Neki, pedig nem is láthatta Õt. Isten leült, hagyta, hogy a nap melengesse fáradt tagjait, lediktálta a mesét a szomszédjának, akinek azóta sem sikerült olyan jóra egy meséje sem, mint az, amit ott a padon írt. Pedig próbálkozik azóta is rendületlenül.
A nap már magasan járt, amikor felállt a padról és elindult kifelé a parkból. A falevelek színes táncot jártak körülötte, a bokrok meghajtották kicsit felé magukat, de Õ észre sem vette. Késésben volt, ezért kicsit bosszankodott, amikor egy gyalogátkelõhelynél hosszú perceket kellett várnia, hogy végre egy autós átengedje. Fiatal nõ állt mellette egy kisgyerekkel. A nõ oda sem figyelt Rá, de a kisgyermek le sem vette a szemét Istenrõl. Cinkosan összemosolyogtak, Isten mélyen a kisfiú szemébe fúrta tekintetét és a maga sajátos módján egy szót adott a fiúcska szájába. Az az anyjára nézett, és elõször életében nevén szólította: - Anya. A hatást már nem várta meg, úgyis tudta, milyen sokat jelentett a nõnek az a négy betû.
Hamar kiért a városból. Útközben még segített egy mentõsnek egy közlekedési balesetnél, a hóna alá nyúlt egy részeg embernek, hogy esés közben baja ne essen, útba igazított egy idõs, eltévedt asszonyt, két fiatalnak úgy irányította az útját, hogy azok keresztezzék egymást, lefogott egy ütésre lendülõ kezet, és mielõtt a kapuján belépett volna, még gazdát talált egy kóbor kutyának.
Otthon aztán fát dobott a tûzre, újra átnézte a tennivalókat, majd napnyugtáig dolgozott. Az alkonyatot az ablakból nézte. Szerette a naplementét, a vörös, sárga és arany színek kavalkádját, szerette elnézni a felhõk játszadozást, az esti szürkület lopakodását, a Nap és a Hold találkozását. Isten kicsit engedte, hogy pár szót váltsanak egymással, majd aludni küldte a Napot, a Holdat pedig csillagjai keresésére ösztökélte.
Este a kandalló fényénél befejezte a munkát, leült a karosszékébe és elolvasta a napi jelentést. Elborzadt. Azon az egy napon, míg Õ a Földön volt, történt egy vonatszerencsétlenség, két árvíz, öt gyilkossági kísérlet, négy terrortámadás, tíz verekedés, nyolc gyermekrablás, hat szívroham, kilenc idegösszeomlás, három verekedés és pár apróbb kihágás a törvény ellen. Isten megfordította a lapot arra a felére, ahova a jó dolgokat írták össze. Elmosolyodott. Azon a napon tizenketten megtértek, hatan házassági fogadalmat kötöttek, huszonhatan születtek, volt száz és száz köszönetmondás, ezren mondták ki a szót rszeretlekr1;, volt simogatás, kézenfogás, felsegítés, helyátadás, megbocsátás és hallgatás.
Isten leengedte kezébõl a jelentést, ült még egy kicsit a szobában és magában azt gondolta, hogy butaság azt gondolni, hogy magányos. Ha jól belegondol, nem is az, hiszen, ha minden lélek a barátja, akiben otthonra talált, akkor Õ a világ legközkedveltebb lénye. Ezzel a gondolattal és szája szegletében mosollyal tért nyugovóra, hogy másnap új erõvel kezdhesse a napot.
|
|
|
- december 05 2008 06:45:01
Szép! |
- december 05 2008 10:23:45
Kedves Mazsoka!
Írásod számomra felülmúhatatlanul értékes. Istennek rengeteg dolga és sok elfoglaltsága van, de annyi, hogy mindenhol Õ sem tud ott lenni éppen, mondjuk épp ott, ahol egy rablás, vagy egy vonatszerencsétlenség történik. Persze, amikor mérleget készít, lehet, hogy több a mennyisége a jónak, mint a rossznak. De ez nem vígasz számunkra. Ahogy azzal is egyet lehet érteni, hogy nem támgoatja a rossz dolgokat, csak a jó cselekedeteket.
S hogy mennyi mindenre kiterjedt figyelmed Isten tennivalóival kapcsolatban, még azt is bátran állítom, hogy Te Isten jobb keze vagy, mert ezt a mostani alkotásoddal is bizonyítottad!!!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- december 05 2008 17:40:06
Kedves Mazsoka!
Egy ember bõrébe öltöztetted Istent. Szép, amit leírtál, de ha belegondolsz jól, ez nem így van. A levelezést gondolom képletesen írtad le. Véleményem szerint, lehet megbotránkoztató, amit leírok, és ne gondold, hogy istentelen vagyok, de egészen másként érzem, értem Isten jelenlétét. Szerintem emberek által kitatált személyrõl van szó. Hogy hiszünk valamiben, nevezhetjük Istennek a mi esetünkben, mert tudjuk, hogy más vallásuaknál mésként nevezik. Szerintem az, hogy rossz, vagy jó történik velünk mindig rajtunk, illetve rajtunk kívüli eseményeken múlik. Hogy a Földön gyermekek halnak éhen, az is rajtunk embereken múlik. Gondolj bele, ha azok az emberek, ahol éhinség van, el tudnának, illetve oda engednék más emberek földjeikre, ahol még eleséget termelhetnének, máris kevesebb gyermek halna éhen. Ezt András példájára írtam. A világ jobbátétele a természeti csapásokon kívül, csakis rajtunk Emberek magatartásán múlik. Tehet Nekem az a véleményem Isten bennünk van a neveltetés által, amióta világ a világ. Ez az Én véleményem, és mondhatom, hogy hiszek Istenben, az Én Istenemben, mert valamiben kell hinni ahhoz, hogy reményeink, céljaink legyenek, de azért, hogy esténként nyugodtan hajthassam álomra fejemet, mert érzésem szerint nem tettem rosszat, netán jót cselekedtem, s az megnyugvással tölt el.
Lehet, hogy másnak egészen más a véleménye errõl, szívesen hallgatom, illetve olvasom.
Szeretettel:szuzus |
- december 05 2008 18:20:08
Hurrá! Ezt szerettem volna elérni az írásommal! A látásmódok ütköztetését.
Elõször is Zsuzsának köszönöm a kedves szavakat. Igazán nem érdemlem, de ha õszinte akarok lenni, nagyon-nagyon jól esett. Már éppen válaszolni akartam Andrásnak, amikor megláttam Szuzus hozzászólását. Tudtam, hogy ezzel az írással esetleg akaratlanul is megbántok másokat, Bevallom sokkal inkább tartottam a bigott hívõktõl, akik esteleg nehezményezik Isten emberbõrbe bújtatását. A mondandóm lényege mégis Szuzus soraiban rejtõzik. Igen, vannak éhezõ gyermekek, Isten mégis mosolyog. Nem tehet mást, optimista, ha nem az lenne, nem Isten lenne. Az, hogy gyermekek halnak éhen, csak annyiban Isten bûne, hogy elkövette élete legnagyobb hibáját. Az embereknek adta a gondolkodás képességét, a tudást. Ez a tudás az, ami miatt a gyerekek éheznek, Ez a tudás gyártja a fegyvereket, ez robbant ki háborút, ez gépiesíti el a mindennapokat és veszi ki az emberek szájából a kenyeret, úgy, hogy elveszi a munkájukat, és nem utolsó sorban ez a tudás okozza a globális felmelegedést a környezetszennyezéssel és a hatalmas energiafelhasználással, ami miatt csökken a termõterület. Azt gondolom, nagyon is Szuzusnak van igaza. Nem Istenen kell mindezeket a dolgokat számon kérni, hanem rajtunk, embereken. Tulajdonképpen ez egy karikatúra. Miénk, embereké.
Köszönöm, hogy egyáltalán vettétek a fáradtságot és elovastatok, a reagálásokat meg kölön köszönöm
Szeretettel:mazsoka |
- december 05 2008 18:27:53
Ami az elõbb kimaradt: Én hiszek Istenben. Hiszem, hogy van, de nem úgy, ahogy a papok prédikálják. Isten az emberek szívében létezik, a cselekedeteikben, a gondolataikban, a jóságukban. Nem véletlenül mondjuk: "a bennem lakó Isten". Én hiszem, hogy bennem Isten lakik, és ez jó. |
- december 05 2008 20:13:18
Kedves Mazsoka!
Véleményeddel teljesen egyet értek, pont elkezdtem gondolataimat leírni, sõt a verset, melyet beküldtem, pontosan ilyen megfontolásból tettem. Nem megbotránkoztató az írásod.
Örülök, hogy kellemesen csalódtam gondolkodásmódodban.
Szeretettel:szuzus |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
