|
 Vendég: 21
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_M
Simon Roland
Szellemek tánca I. rész
A tenger hideg nyelvével csókolta meg a mezítelen lábunkat
A volt gimnáziumi osztálytársam, (egy édes évig padtársam), ritka, klasszikus kiadású értékes bélyeggel, ellátott ízléses borítékba csomagolt, szép emlék illatú levelet küldött, a legnagyobb titkos szerelmem több évtized hallgatás után találkozni akart velem, nem sokáig haboztam a válasszal, megbeszéltem vele egy találkát. Sally a legszebb, legcsinosabb lány kitüntetõ címével dicsekedhetett az iskolában, minden korombéli srácot akaratlanul is hódolójává tett, a közöttünk fennálló kapcsolat a barátság szintjén zajlott, bontakozott, mélyült. Együtt mentünk a suliba és közösen magoltunk, tanultunk, legtöbbször a poszterekkel díszített meghitt fényû szobájában, a szülei aggódó, fontoskodó tekintetétõl kísérve, máskor a könyvtár szigorú falai között bújtuk a vastag könyveket. Az irodalmi mûvek, lexikonok fedezéke mögül figyeltem õt, a hosszú szõke haja a vállára omlott, néhány rakoncátlan hajtincs az aranyos pofikáját csiklandozta, mikor észrevette, hogy sokáig merõ szempárral szemrevételeztem, akkor piruló kíváncsi arccal fordult felém, ilyenkor zavartan menekültem vissza a kötetek és füzetek biztonságos világába. A szobor arcú, komolyságát és a tekintélyét vastag szemüvegével igazoló, tekintetével lángot lövellõ könyvtárosnõ sokszor ránk ripakodott, mikor elfeledkeztünk magunkról, nevetgéltünk vagy csak egy kicsit vidámabban, felszabadultabban cseverésztünk, nem szerette maga körül a boldogságot. Nem tudtuk megfejteni a könyvtárosnõ boldogtalanságának, végtelen szomorúságának az okát, egész más dolgok kötötték le a drága idõnket és a hatalmas lelkesedésünket, a nagy vizsgára kellett készülnünk. Segítettünk egymásnak, én az Irodalomban, a különc írók és a bolondos költõk birodalmában, õ a matematikában, a rideg, száraz képletek, zseniális tudósok, fura találmányok közt érezte magát otthonosan.
A nekem címzett gondosan, szépen kanyarintott levelet a gyönyörû, kecses kezével írta, egyszer az impozáns filmszínház épületébõl kijövet megfogtam a kezét, de szájon csókolni már nem volt merszem, csak álltunk egymással szemben, naivan és ártatlanul, csillogott a szemünk, a kifelé tolakodó, zsibongó tömeg pedig elsodort minket. A kihagyott lehetõség többször is felbukkant, vissza-visszatért a nyugtalan álmaimban. A sulival nemcsak a felhõtlen diákévek, hanem a gyengéd viszonyunk is véget ért. Mindenki ment tovább, ki-ki a maga útján. A tenger hideg nyelvével csókolta meg a mezítelen lábunkat, lassan, az emlékeket felelevenítve önfeledten, lélek könnyeden lépkedtünk, szökdécselve, komolytalanul, vagy csak elmélyülten, néha törve meg a csendet, évõdve egymással fogócskáztunk, követtük a csipkézett part vonulatát, hallgattuk a tenger morajlását, lõdörögtünk, azt csináltuk, amihez a kedvünk volt, máskor meg nagyokat hallgattunk, néha valami nagyon fontos dolgot akarva elmondani, ilyenkor egyszerre szólaltunk meg, kínos kacagás lett a vége, ugyanazok a gondolatok és érzések bukkantak elõ a lelkünk mélyébõl. Hallottuk a setét lován vágtázó éji herceg selyem köpenyének suhogását. Láttuk a hófehér holdfényben bucskázó halak ezüst hátát. Sally még sokkal vonzóbb lett, egy kellemes érzés futott végig a testemen, mikor a karja az enyémhez ért. Az én ötletem volt a találka helyének és pontos idejének kiválasztása, a kedvesem moziba akart cipelni egy romantikus filmre, de a kupolás barlanghoz feltétlenül ragaszkodtam, látva az elszántságomat, engedett az akaratomnak. A kupolás kaverna sötéten tornyosult fölénk r11; Hogy jutunk fel oda?- Sally aggodalmas szemekkel nézett rám. A szikla megmászása cseppet sem könnyû feladatnak bizonyult - Gyere - megragadtam a karját és felsegítettem egy nagyobb sziklára. Az idõ kardja által kivágott rések, repedések segítségével haladtunk, egyre feljebb és feljebb r11; Ne nézz le, csak a csúcs felé, a sziklaorom már barátságosan integet nekünk r11; biztattam mosolyogva, majd féltõn átkaroltam. Többször is meg kellett állnunk, Sally elfáradt, néha beszorult a lába egy üregbe, a szoknyája szövetébõl kiszakadt egy darab, tartottunk néhány perces pihenõt, majd folytattuk veszélyes és kimerítõ utunkat, hajtotta õt a kíváncsiság. Megígértem neki, az elszenvedett nehézségekért kárpótolni fogja a látvány. Végül felértünk az óriás tetejére. A perem szélén megálltunk, lent a mélyben küzdelem zajlott, az elemek vívták örök, soha véget nem érõ csatájukat. A látvány mindegyikünket lenyûgözött. A tenger hulláma nekivágódott az éles lándzsaként megfeszülõ szikláknak. A kialakult örvényben a világ dübörgött, dühöngött, hideg vízpert csapódott arcunkba. Megfogtam a kezét, és egy ablakszerû nyíláson haladtunk keresztül. Erõsen magamhoz szorítottam r11; Ne ijedj meg, bízz bennem r11; a szûk járatban nehezen tudtunk mozogni, egészen a nyílás peremig merészkedtünk. Hátborzongató földöntúli hang siklott végig a falakon, titkos termeken. Egy kupolában voltunk, pontosabban, annak egyik nyílásában, szemben velünk három ablak, bemélyedés meredt ránk, lent a mélyben, a barlang aljában gomolygó szellemalakok táncoltak - Az oponoeuos nevû ritka a mennyezetig felszálló fluoreszkáló mélykék színû ásványi anyag és az ablakon beszökõ holdfény találkozása okozza ezt a jelenséget. Kell hozzá az elõbb említett ásványi anyag, a szél, és a holdfény, és egy kis varázslat r11; Sally izgatott kék szeme és a közelsége dobogtatta meg a szívemet r11; Még sohasem láttam ilyen csodálatos dolgot r11; a lány õszinte ragaszkodással bújt hozzám r11; Kalózok, csavargók, szökött katonák, szerencsevadászok jártak itt, a szellemek tánca láttán mindegyikük hanyatt-homlok menekült errõl a csodálatos, mesebeli helyrõl. Egy tudós fedezte fel a jelenség valódi okát - A Négy kísértet felemelkedett a magasba, pörgött, forgott a föld és a kupola között. Némán, egymásba kapaszkodva figyeltük a szellemek táncát.
Mint a színház legfelsõbb, legelõkelõbb személyek számára fenntartott páholyban ültünk volna, a színpadon zajló szenzációs, mozgalmas, elõadást figyelemmel kísérve.
Megsimogattam Sally arcát, láttam rajta, hogy mire vágyik leginkább, mit vár tõlem, gyengéden megcsókoltam a száját, az elmaradt lehetõségekért bõven kárpótolt ez a csók.
A balzsamos éjszaka végeláthatatlannak tûnt.
|
|
|
- december 16 2008 12:52:36
Kedves Simon Roland!
Nagyon szépen leírtad "kalandodat" a volt padtársadra emlékezvén, de aztán a végén nem derült fény arra, hogy végül is találkoztatok-e olyan sok év elmúltával. Vagy csak az emlékeidben él az a régi, szép, gyermeki, õszinte szerelem.
A végén az "elmaradt lehetõségekrõl" írsz, amelyet "bõven kárpótolt ez a csók". De ezt is csak az emlékezet szülte-e, vagy valósággá vált? Mindenesetre jól forgattad a szavaidat, mondtaidat. Próbálkozz meg máskor is prózában írni!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- december 16 2008 12:53:24
No, de visszatérve még ide, látom, hogy ez csak az I. rész. Remélhetõleg megtudhatjuk, mi lesz a folyatatásban!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
