|
 Vendég: 16
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Gy
,.,.Elöljáróban annyit hogy valóságalapja nincs, de akár lehetne az is,.,.
Kéziratok az életembõl
December 24.
2001. december 24.
Poros irodában, komótosan, ámde nem túl komfortosan ülök fotelomban, melynek bõrkötésén bizony meglátszik, hogy eltelt néhány év , mióta atyja hajóra tette ,útra engedte, sodródni az élet tengerén, és sok hánykolódás után itt kötött ki, itt eresztett horgonyt mellettem, illetve ha más szemszögbõl vizsgáljuk a tényeket, hát alattam, végül is rajta ülökr30;
Elszomorító így talán december 24-én, hogy egyetlen társam, akivel beszélgetek, egy fotel, ráadásul az, amelyikben éppen ülök. Nem tehetek magamnak szemrehányást. Kicsinyke kis irodám, melynek ablaka 10cm x 30cm-es, inkább lõrésre hasonlít, mintsem ablakra. Õ szolgáltatja nekem a fényt. Ilyen viszonyok mellett ugye, megérted , hogy asztalomon, melyen könyökölök és kezemmel fejem támasztom s próbálok olvasni valami iratot, el kell mondjam, nem igazán megy..
Nem mûködik, nem tudok, annak ellenére, hogy asztali lámpám rendületlenül, készségesen szórja felém az áldott sugarakat, egyszerûen figyelmem elkalandozik. Érzem, fáradtság lett rajtam úrrá , szomorú, de meg kell jegyeznem, már négy csésze kávé után sem vagyok képes koncentrálni. Amúgy sem vagyok egy munkamániás, és különben is december 24-én az átlag- ember elkalandozhat, hisz karácsony van, karácsony, a szeretet ünnepe , mikor minden ember boldog.
Hiszem, a férjek örömmel rohannak haza feleségeikhez, gyerekeikhez, kik izgalommal várják, ez éven mit kapnak. Sok kis édes õszinte gyermeki tekintet mind- mind várja, hogy megláthassa az ajándékot, azt, melyet úgy vártak .
Igaz, senki nem tudja, mi van benne, ám a szülök látván gyermekük kitörõ örömujjongását összenéznek, pillantásuk találkozik és elmosolyodnak. Kis emberpalánták szemei ragyognak, futnak szüleik felé , megölelik õket. Az anyák forró anyai szeretettel ölelik boldogságtól mosolyodó gyermekük, és mikor az apjuk játékosan felemeli a kis mosolygós törpikéket és vígan pörgeti õket, és közben hangos kacaj tölti meg a szobát, a kedves mama öntudatlanul is lecsorduló örömkönnyét törölgeti.
Ó, Ó! Könnyek igen könnyek, abból két évvel ezelõtt nem volt hiány.. de ezek nem az öröm könnyei voltak.Nem könnyû visszaemlékeznem,már a nap sem indult jól.
Kiderült, 24-én be kell mennem dolgozni , aminek cseppet sem örültem, mert feleségemmel és fiammal elterveztük (igen, a fiam, egyetlenem akkor még csak hároméves volt) elterveztük, úgy ünnepeljük a karácsonyt , hogy egész nap fel se kelünk az ágyból , csak fekszünk és játszunk és nézzük fiam kedvenc mûsorát, amit mindig úgy szeretett. Emlékszem, már két- éves korától, ha átkapcsoltuk a tv-t, mindig elkerekedett a szeme, pillanatok alatt teleszaladt könnyekkel, és úgy tudott nézni kis áldott szemeivel.egyszerûen nem tudtuk megállni, hogy ne váltsunk vissza kedvenc mûsorára. Lehoztam volna neki a csillagokat, csak hogy felszárítsam könnyét, de ez esetben elég volt egy kattintás, és máris hallottam kacagását milyen szép volt!
Szóval, be kellett mennem dolgozni. Nagy nehezen elkészültem, feleségemtõl, fiamtól, nem szívesen, de búcsút vettem és indultam a munkahelyre.
Akkor egy jól menõ cégnél dolgoztam mint reklámszakember. Kellemetlen volt az egész napom. Az iroda falait börtönnek éreztem. Mindig az órát néztem, és délután úgy 2 óra tájban elfogott valami szörnyû érzés , melytõl torkom elszorult, szívem a torkomban dobogott, és alig kaptam levegõt. Nem tudtam tovább a helyemen maradni, eljöttem a konferencia elõtt, bár fõnököm azzal engedett el, ha kilépek az ajtón, akkor a cégtõl is kilépek, de nem érdekelt, éreztem, mennem kell.
Nem vártam meg a tömegközlekedési eszközt, egybõl taxiért intettem és indultam hazafelé. A taxisnak nagy pénzösszeget ígértem borravaló gyanánt, csak hogy hamarabb érjek haza. Kiszálltam az autóból , átléptem a kapualjon, felfutottam a lépcsõn, és csengettem. Nem jelzett senki, de erõs füstszagot éreztem. Egyre erõsebben dobogott a szívem. Nekifeszültem és vállal betörtem a tölgyfaajtót. Rémület lett rajtam úrrá. Odabenn sûrû füst gomolygott .. Mint szélvész futottam át a folyosón egészen be a hálószobáig, ahol láttam õt. Ott feküdt ájultan az ágyban a feleségem. Odarohantam az ágyhoz, egybõl a pulzusát vizsgáltam. Hál istennek vert a szíve, bár gyengén. Sikerült felráznom, magához tért.
Ezután a gyerekágyhoz rohantam, ugyanúgy vizsgálódtam, mint nejemnél, de meleg lüktetés helyett jéghideg kezet tapintottam, éjjeli erõteljes szuszogása helyett csak a csend kondult a fülemben olyan rémülettel, mitõl elveszteni éreztem nemcsak eszméletem, hanem józan eszem is. A fiam, az én egyetlenem meghalt.
Emberi ésszel felfoghatatlan, különben is milyen igazságtalan az, mikor a szülõ temeti el gyermekét nem pedig fordítva. Hát mi eltemettükr.
Azután vége lett, vége mindennek, a házasságomnak, az állásomnak, a családomnak. A feleségemmel ezután semmi nem volt olyan, mint régen. Nem tudtam megszokni nézését, ami nem is tudom, mihez volt fogható, olyan, mintha a fiunkat látta volna bennem és gyûlölt, úgy érzem, gyûlölt ezért. Nem is tudtunk együtt maradni. Egy hónap után elváltunk és külön folytattuk az életünk.
Na de mit is fecsegek én egy fotelnek, azt hiszem megõrültem, bár ez nem sokban befolyásolná mostani érzelmi állapotomat. Hah, ideje megnézni az órámr30;óóóó, már 11 óra, ideje összeszedelõdzködnöm és hazatérnem.Komótosan összerendezem az iratokat, eloltom a lámpát és indulok lefelé a lépcsõn..
A kapuból kilépve egy pillanatra megállok, míg a sötétséget megszokja szemem, bár a túloldali lámpák fénye haloványan megvilágítja a járdát, amin hazafelé ballagok. A lámpák, mint végtelen fonál mutatják az utat egészen hazafelé, a házig, melynek körvonalai még nem rajzolódtak ki a félhomályból, csupán tudatomból merítve érzem, tudom, hogy ott van, bár még nem látom.
Az utca kihalt. Bérházak ablakaiban egy-egy izgatott gyerek kuksol kifelé. Talán õk azt hiszik naivan, hogy ha a Mikulás a kéményen át érkezik, a Jézuska valószínûleg akkor az ablakon megy be hozzájuk.. Áááh, gyermeki naivitás, de ne foszoljon szerte ábrándjuk, ráérnek még megtanulni, mi is az élet.
Hangtalanul haladok tovább, a kövezetet bámulom.. Egyszer csak felkapom fejem, mintha szólított volna valaki: -- Tamás, Tamás! Elõszörre fel se figyeltem rá, csak képzeletem játékának véltem, de olyan ismerõs volt e hang, hát felemeltem fejem és körülnéztem.. Nagy erejû fény vakított el, egy ajtó, nyitott ajtó, mely elõtt egy nõ alakja körvonalazódott. Hirtelen nem tudtam beazonosítani, mert szemem még nem állt át erre a nagy erejû fényre a sötétség után. Csak azt tudtam, hallottam ezt a hangot már valahol. Közelebb léptem, és döbbenet ült ki arcomra. Most, hogy végre visszanyertem látásom, körbepásztáztam a házat és a felismeréstõl elakadt a szavam. A régi házunk volt, ahol a volt feleségem lakott. Megint szólítottak.
Õ volt az, Maya, õ szólított. Odalépett mellém, átkarolt és befelé invitált. Én hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, szavaim elakadtak. Leültetett egy asztalhoz a nappaliba. Kellemes meleg járta át testem, levettem a kabátom. Az asztal megterítve sok finomsággal, csak néztem, néztem, mert már két éve nem láttam ezt az asztalt így, teljes pompájában.
Maya két bögre forró teával érkezett vissza hozzám. Az egyiket nekem nyújtotta. Én belekortyoltam, õ pedig megjegyezte, hogy bizonyára átfagytam. Érdeklõdött a mostani munkahelyem felõl és én röviden válaszoltam neki. Ezután felállt a székrõl és magamra hagyott, bár nem ment túl messzire, csak a nappali közepére. Én ekkor láttam csak meg a feldíszített fenyõt, mely a több mint a két évvel ezelõtti finom, szeretõ családi hangulatot idézte lelkemben,.
Maya kis piros szalaggal átkötött zöld csomagot hozott nekem. Én elfogadtam tõle és nagy érdeklõdéssel bontogatni kezdtem. Egy képet találtam benne, az esküvõi képünket szép aranykeretben. Reánéztem. Arcában valami régi mosoly már-már emlékezetbe veszõ részeit véltem felfedezni.
Õ megfogta kezem, majd megölelt és azt mondta: - Kezdjük újra! Én felálltam, kezemben tartva kezét, rámosolyogtam és a kandallóhoz vezettem. Ott leheveredtünk. Rövid ideig nem szóltunk egymáshoz, csak hallgattuk a kandalló ropogását, és figyeltük a fel-felcsapó lángokat. Az egész estét átbeszéltük, majd együtt töltöttük a karácsonyt és a szilvesztert is. A múltban rejlõ sötét tragédia ellenére a szívünkre hallgatva mégis képesek voltunk újra felfedezni egymásban a szeretetet. Talán most sikerült feldolgoznunk a tragédiát, és sikerült újra meglelnünk a szeretet ünnepén a szeretetet, melyet az azóta eltelt öt évben sugárzunk gyermekeink felé december 24-én.
Katona Gábor
|
|
|
- december 20 2008 22:28:24
Megrendítõ és felemelõ történet.
Gratulálok!
P. Laci
(L. N. Peters) |
- december 21 2008 09:58:52
Kedves Gábor! Legyen igaz vagy csak fiktiv e történet, Maghatóan szépen megírt elbeszélés.
Értékes gondolatok, valóság köntösben.
Remek nyelvezet, helyén való képek ékesítik.
A tragédia, és hepied egybeolvad.
Tudod az jutott eszembe, mennyimindenre képes az ember, és a reményt soha nem szebad feladni, mert a legváratlanabb pillanat kárpótolhat mindenért.....
Csak gratulálni tudok hozzá!
Szeretettel: marica |
- december 21 2008 10:06:19
Szia Gábor! Vissza kellet jönnöm Most néztem, hogy ez az elsõ alkotásod, bemutatkozo alkotás itt a Napkorongon.
Remek ajánlás az írásaidhoz, bár én inkább a verseket szeretm, ritka eset, hogy prózát olvasok. Viszont Gyongy ajánlása az üzenõfalon felkeltette érdeklõdésemet. nem csalódtam!
Szeretettel: marica
Köszönet, hogy ide találtál, érezd jól magad köztünk. |
- december 22 2008 13:43:54
,.,.Köszönöm a kedves hozzászólásokat ezen mû a sulinkban karácsinyi pályázatra készült. Az elõkészület körülménye számomra is furcsák voltak. Egy szombatról vasárnapra virradó éjszakán született. Egy kevésbé jól sikerült versem elõzte meg-ha gondoljátok felteszem-.Befelyezésének idõpontja hajnali fél három, aznap 6-kor kellett kelnem, úgyhogy kicsit kómás voltam aznap, de megérte..Szóval visszatérve a különleges körülményekre,, eddigi, fõként verses írásaimban mindig felfedezhetõ volt az életembõl egy darabka, egy gondolatfonalam, vagy az adott érzéseim azon idõben. Teljes tõle az elvonatkoztatás. Ebben a novellában viszont semmi párhuzam nincs a való életemmel kapcsolatban,. Nehéz is lenne , mivel még "csak" 18 vagyok, ezért a novellában olvasható élettapasztalatokkal nem rendelkezem..
,.,.A " hazatalálásom"-ért köszönet jár Décsynek, egy igen fiatal, érzelmes, tehetséges ifjú pályakezdõ titánnak,.,.
,.,.Göngy110- nek köszönöm az eggyüttérzést,.,.
,.,.Inpertesnek is a kommentárt,.,.
,.,.Maricának a szakmai , gondolati elemzésta fáradtságot, hogy elolvastadés mondandóm megfejtését: a mindig örök, soha ki nem alvó, fáklyaként világító reményt,.,. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
