|
 Vendég: 115
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_M
,,Az Isten csodákra képes. A vaknak visszaadja a látását, de ugyanakkor képes arra is, hogy másokat vakságba borítson."
Tegnap szokásomtól eltérõen, a késõ délutáni órákig olvastam az ágyban egy lebilincselõ könyvet, a mai modern írók novelláiból. Nálam ez különösen ritka eset, mert szabadidõmben inkább irogatok, zenét szerzek vagy magnófelvételeket készítek magam, s szûk körû baráti társaságom szórakoztatására. Bevallom, nem is tudom, mikor olvastam egy jó könyvet utoljára, éppen ezért kellemes érzés volt a nyugalmat árasztó passzív tétlenségbe menekülni.
Kényelmem, hogy tökéletes legyen, nagy körültekintéssel dupla párnát készítettem magamnak és jó magasra paskolva, fejem alá téve, komótosan süppedtem beléjük. Még a lábam alá is raktam egyet, hogy halmozzam a királyi komfortot, majd kéjesen végignyúltam az ágyon. Csodálatos érzés volt elmenekülni - messze a monoton, szürke napoktól - az élvezetes idõtöltést nyújtó olvasmányokban.
Sokáig durmolhattam. A lehúzott redõny ellenére nyitott ablakomon a jármûvek agresszív tülkölése behallatszott, zajos csúcsforgalomra ébredtem. Szemeimet lassan nyitogatva láttam a lebukó nap fényesen vibráló csíkjaiban, a vidám táncukat járó leheletfinom porszemeket. Szokatlan, furcsa érzésem támadt. Úgy vettem észre, mintha mindent sokkal élesebben és világosabban láttam volna, mint máskor. Ez a bizarr impresszióm még jobban fokozódott, mikor az órámra pillantottam, mely monoton ketyegésével délután öt órát mutatott.
- Szûzanyám! - rémüldöztem. - Velem még soha nem fordult elõ, hogy az apró számokat tisztán lássam szemüveg nélkül.
- Jóságos istenem! Mi történt velem? - rebegtem megbabonázva. - Mindig tudtam, hogy a szódásüveg vastagságú nyolc dioptriás szemüvegem csak ideiglenes jellegû lesz majd életemben! Tudtam, hogy megérem még azt az idõt, mikor végre mellõzni fogom a kényelmetlen terhemet, a nehéz szemüveget, mert mindent fogok majd látni nélküle! - áradoztam a váratlan örömtõl megrészegedve.
- Micsoda nagy nap ez az életemben! Több mint húsz évig a gonosz okulárém rabszolgája voltam! - örvendeztem az isteni csodának, az égbõl pottyant éleslátásomért.
Abban a pillanatban legfontosabbnak azt tartottam, hogy ne essek pánikba és az istenadta ajándéktól, nehogy megzavarodjak. Éppen ezért, hogy a különleges nagy eseményt méltó rangra emelhessem, sietve a konyhából nyíló spájzba igyekeztem, melynek a dobhártyasértõ, csikorgó ajtaja úgy tûnt, mintha most mennybõl jövõ angyali dallamokat dudorászna az ünnepi hangulathoz. Minden erõmet összpontosítva, fogcsikorgatva nekifeszültem a rogyásig tömött krumplisláda megemeléséhez, mely eddig sikertelennek bizonyult. Tán a szemüvegnélküli szexis külsõm hatására engedelmeskedett a gonosz krumpli tároló az akaratomnak.
Sikeresen kicibáltam a néhány évvel ezelõtt jobb napokra elrejtett palackot a gyantaszagú fenyõfaláda lába mögötti börtönébõl. A háromlábú vastag csirizrétegtõl repedezett suszterszékre ültem, hogy kényelmesen ki tudjam a dugót húzni a piásüvegbõl, amit az ünneplésemre varázsoltam elõ. Hangulatgeneráló illatát mélyen magamba szívtam, melynek hatását azonnal éreztem a második nagyméretû pohár fenékig ürítése után.
- Látok! Újra látok! - sikongattam az örömtõl artikulátlan hangon.
Legnagyobb megdöbbenésemre, a ház lakói - mint leprást, nagy ívben kikerülve -
rémülten menekültek elõlem.
- Valószínû, azok a beszari lények azt gondolták rólam, biztos a magas lakbérem kifizetése miatt csavarodtam be, mert rám jött a dili, hogy most már mindent látok! - játszottam el a gondolattal.
- Most legalább megmutattam a majrézó kétlábúaknak, hogy viselkedik egy magasan kvalifikált úriember, ha marha nagy öröm éri az életben! - céloztam meg a vigyorgó Napot, esküre emelt öklömmel. Fölényes, kocsmahangon recsegtem az életem nagy eseményét mindenkinek: - Látok! Újra láááátok!!! Hiába ugattam nekik a lényeget, a süket csorda az irhájukat féltve, gyilkos tekintettel méregetett.
- Istenem! Milyen sivár, lélek nélküli világban élünk! - sopánkodtam leengedett vállakkal. - Sötét lelkû szomszédaim láttán, úgy éreztem,
hogy talán a Sátán gonosz ügyfeleivel vagyok körülvéve. Amint leértem az utcára, teli tüdõvel szívtam be a friss levegõt. A tõlem reszketve félrehúzódó, pipogya fráterekre még csak rá sem hederítettem.
Végre elértem a célomhoz, a közeli templomhoz, de még akkorra sem tudtam lefékeznem az elszabadult érzéseimet, melyet a hirtelen rám szakadt, évtizedek óta várt csoda okozott.
Amint beléptem a templomba, a becsapódó hatalmas tölgyfaajtó zaja, minden jobb sorsról álmodozó lelket felriasztott az áhítatos szertartásból. A megdöbbent hívek mély megvetéssel figyeltek, ahogy boldogságtól - no meg a borgõzõs mámortól! - ecsetelgettem nekik az isteni csodát.
A nagy empátiával rendelkezõ lelkipásztor csendre és nyugalomra intette nyáját. Prédikációjában éppen az isteni csodákat említette bibliai példákkal, amikor az izgága viselkedésemet látva, az igehirdetését megszakította. Mindenki feszült csendben figyelt, hogy mi történik, mert vezeték nélküli mikrofonjával egyenesen felém tartott.
- Halleluja! Halleluja! - harsogta ujjongva a dobogón félkörben elhelyezkedõ énekkar egy népszerû vallásos ének refrénjét. - A mikrofont kezembe adta, hogy a gyülekezet minden tagjának elmondhassam különös látogatásomnak okát.
- Embeeerek! Testvééérek! Ma nagy csoda történt velem... mert... mindent élesen látok! Tudtam..., hogy eljön majd az izé... az a nap... melyet több mint húsz éve várok! - kezdtem el nagy lámpalázzal életem elsõ nyilvános szónoklatát az izgalomtól kiszáradt, rekedt hangon.
- Halleluja! Halleluja!... zengett rá válaszként a kórus a lelkipásztor karmesteri beintésére. A kellemesen zúgó melódia megtöltötte a hatalmas gótikus kupolát.
- L á t o k ! Ú j r a l á t o k ! - rebegtem fohászomat az égig.
- Ámen! - dübörgött végig lecsapó villámként a válasz minden torokból.
- Áldozni fogok Szent Antalnak! - határoztam el azonnal, és egyenesen a padsor oldalán lévõ nagyméretû szobrához indultam. A templomban, a helyérõl mindenki egy emberként felállva, dermedt némasággal figyelte minden mozdulatomat. A zsebembe nyúltam az elõkészített pénzért, amit hónapok óta mindenki elõl dugdostam. Elégedetten csókoltam meg a faszobor felismerhetetlenségig lekopott, hálától agyoncsókolt kezét. A hálapénzt a lába alatt lévõ perselybe gyömöszöltem.
Ámen! helyeselt az énekkar. Az Isten szolgája újabb beintésére ismét rázendített egy dinamikus, életvidám melódiára. A bizalomgerjesztõ dallam elhangzása után, a nyáj pásztora odajött hozzám. A mutatóujját felemelve jelezte, hogy csendet kér. Mindenki lélegzet-visszafolytva szemlélte a nem mindennapi jelenetet.
- Mint látjátok, testvéreim, az Isten csodákra képes. - mutatott rám, majd jóságos kezét, reményt keltõ mosollyal a vállamra tette.
Amit most láttok, drága testvéreim, az elõbb említett isteni csodáknak az egyik bizonyítéka - fejezte be lélekre ható beszédét, majd sugárzó szeretettel átölelt, és újra intett a kórusnak. Felcsendült egy magasztos szentének, melyet most már mindenki együtt énekelt. Elhangzása után alázatosan letérdeltem, és fejemet mélyen lehajtottam. Abban a pillanatban, a dermedt csöndben, egy nagy csattanás és éles csörömpölés hallatszott a templom hideg márvány kövezetén. A szemüvegem volt. Váratlanul leesett rólam és ripityára tört. Úgy éreztem, az ájulás kerülget. Vibráló gyertyafény nyalábokat, zúgó hangokat, és rohangáló sötét árnyakat láttam egyre gyorsabban forogni körülöttem.
Lassan feltápászkodtam, de minden homályosan, tejszerûen szétfolyt elõttem. Nem láttam semmit, csak éreztem, hogy ketten segítõkészen belém karoltak és szép lassan, udvariasan kisegítenek a templomból. A tarkómba élesen belenyilallt a migrénes fejfájás.
Az utcán eszembe jutott a nemes lelkû lelkipásztor reményt keltõ szavai:
- ,,Az Isten csodákra képes. A vaknak visszaadja a látását, de ugyanakkor képes arra is, hogy másokat vakságba borítson."
Borongós, gyászos hangulatban magamra hagyva, igyekeztem az utcán a legjobb tudásom szerint tájékozódni, hogy minél gyorsabban hazabotorkáljak. Sajnos nem volt könnyû, mert útközben megbotlottam egy göröngyben és elvágódtam a sáros pocsolyában. A szemüvegem nélkül nem láttam, hogy az utamba egy csonka, megkínzott seprûnyél került. Felemeltem és a segítségével biztonságosabban kitapogathattam az utat hazáig.
Sasszemû... sasszemû! - üvöltözte a visítozva vigyorgó kórus közelemben. Azonnal tudtam, jól navigáltam a segítségemre sietõ seprûnyéllel, hazaértem a végtelennek tûnõ utamról.
Otthon tüstént elõkotorásztam a tartalék szemüvegemet, és nem gyõztem hálálkodni a Teremtõnek, hogy újra látok. Megfogadtam, soha többé nem fog elõfordulni velem, hogy az ágyban olvassak, nehogy ismételten risteni csodar1; történjen velem.
A kimerültségtõl ráhajoltam az íróasztalomra, és a jóságos lelkiatyámtól hallott gyönyörû szavakkal szenderedtem el:
- ,,Az Isten csodákra képes. A vaknak visszaadja a látását!"
|
|
|
- január 16 2009 12:02:33
Kedves Johnny!
Elolvastam ezt a történetet, amit szerintem nagyon jól fogalmaztál meg és eléggé érdekfeszítõ is volt, amikor belekezdtem, de annyira, hogy elolvastam végig.
Nekem úgy tûnik, mintha ez az egész csak álom lett volna számodra, mivel írod, hogy sokáig "eldurmoltál".
De ha még sem álom volt, akkor pedig nem vetted észre, hogy a szemeden van a szemüveg, csak akkor, amikor a templomban eltört. De mindegy is, hogy volt, tetszett!
Üdv.:Torma Zsuzsanna
 |
- január 16 2009 16:17:40
Tetszik ahogy írsz, humoros, fantáziadús, kicsit önirónikus. Mégis nyitva hagyod, az olvasóra bízod, agyaljunk rajta, valóság, vagy álom?
Maryam |
- január 22 2009 03:20:07
Kedves Zsuzsa és Maryam!
Kérlek, bocsájtsatok meg, hogy nem írtam a novellámhoz, hogy
[b]Fantasy novella.[/b] A novellám témái között akartam kikeresni a témát, de mivel új tag vagyok Nálatok, nem tudtam, hogy, hova kell írnom a megfelelõ szót. Így lett megjegyzés nélküli.
Örülök, hogy a fantázia világomba jöttetek be gyanutlanul, mit sem sejtve! Ha vállaljátok a vidám utazásotokat továbbra is, akkor megigérem, hogy rövidesen fogunk újra találkozni.
Az automata cenzor nem egy jó találmány! Kellemetlen emlékeket ébreszt bennem. Be van fogva a szám, nem tudok úgy válaszolni Nektek tovább. Kérlek, ne haragudjatok rám... nem az én hibám!
Van E-mail címem, bátran írhattok, ígérem fogok rá válaszolni.
Örülök, hogy tetszett az írásom.
Szeretettel:
Johnny |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
