|
 Vendég: 91
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Fantasy novella
Avagy: miképp lettem egy égbõl pottyant ajándék segítségével - Amerika történetében az elsõ - fõmolyirtó egy felhõkarcolóban
A pénz a földön hever, csak le kell érte hajolni - hallottam többször ezt a közismert mondást, amikor Amerikáról és annak gazdagságáról beszéltek. Hosszú évek óta, hogy ebben a bizarr, csodálatos országban élek, de még idáig sem pénzt, sem egyéb értéket nem láttam a földön heverni, pedig mindig árgus szemekkel fürkésztem a New York-i flasztert. Ez ideig eredménytelenül. Helyesebben: csak a mai napig, mert végre én is megtaláltam szerencsémet, ami az egész életemre kihat.
Nem hiszek a babonában és a különleges égi jelekben, éppen ezért mindig nagy ívben kerültem a gondolatolvasókat, tenyérjósokat, kártyavetõket, asztrológusokat, és egyéb titulusú hiszékeny emberek vámszedõit. (Nem véletlen! Valaha kíváncsiságból felkerestem egy feltûnõ szépségû gondolatolvasó nõt, aki nagy megdöbbenésemre azonnal felpofozott anélkül, hogy gondolatomat közöltem volna vele.)
A hajnali órákban, álmomból felriadva, különleges intuícióm volt. Éreztem, hogy ez a napom jóval színesebb lesz az eddigi szürke hétköznapjaimnál. Nem tévedtem. A mély álmomból a gonosz vekkerórám vert fel, migrént hozó kegyetlen berregésével. Ijedtemben olyan szerencsétlenül ugrottam fel az ágyból, hogy levertem a fejem felett lógó, elsõ házasságomról készült nagyméretû esküvõi képet, és a nehéz tölgyfakeret maga alá temetett. E jelentéktelen incidens miatt csak a kora délutáni órákban tértem ismét magamhoz, ébresztõóra mentesen.
Zúgó fejjel botorkáltam a tükröm elé, hogy tüzetesebben megvizsgáljam magam, mert minden porcikám sajgott a fájdalomtól. Kíváncsi voltam, hogy mi történt velem. Szerencsére nem volt okom panaszra, mert, aprólékosan végigpásztázva magam, meggyõzõdtem, hogy a dió nagyságú kaktuszokat csak az orromon és a fejem tetején kell majd vakarnom. Az egyéb testrészemen hál'Isten, csak apróbb horzsolásokkal megúsztam.
Rémülten szemlélgettem a hadisérüléseimet, miközben azon töprengtem, hogy miként tüntethetem el magamról, a lehetõ leggyorsabban a feltûnõen virító jeleket. Biztonsági okokból a nehéz keretû képet az ágy alá csúsztattam, majd a fejemen lévõ, az újonnan szerzett szexepileket óvatosan bejegeltem. (Ugyanazzal a szisztémával, mint ahogy több háborús filmben láttam az életveszélyes sérülteknél.)
Siettem visszafeküdni az ágyamba, de pár perc múlva rázott a hideg, és vacogni kezd-tem. Apatikus közönnyel ledobáltam magamról a fölösleges nyugtató borogatásokat, és hosszan elmélázva az égboltot kémleltem, mint drótos tót a nap állását, utazása elõtt.
Nagy bölcsen úgy határoztam, hogy - nehogy a nap folyamán újabb szerencsétlenség érjen - sötétedésig nem hagyom el a lakásom. Csigalassúsággal múltak az unalmas per cek és órák, míg végre besötétedett. Mint kígyó, mikor a fészkébõl óvatosan elõbukkan, úgy haladtam utamon szorosan a fal mellett, nehogy valamelyik ismerõsöm meglássa a mosolyra fakasztó eldeformált ábrázatomat. Éppen azért, hogy a szerencsétlen külsõmet némileg kompenzáljam, igyekeztem a legszebb ruhába öltözni, hogy ne legyenek feltûnõek a frissen szerzett, virító kaktuszaim.
Teljesen kihalt volt az utca, egy lélek sem volt körülöttem. Párpercnyi tüdõtágító séta után nagy csikorgással egy hatalmas kamion kanyarodott be az orrom elõtt, melyrõl két nagyméretû láda esett le hatalmas csattanással. Megdöbbenésemre a kocsi tovább hajtott és eltûnt, mint Bálám szamara a ködben, az út közepén hagyva titokzatos csomagjait.
Óvatosan körülnéztem, és megnyugodva konstatáltam, hogy rajtam kívül egy árva lélek sincs az utcán. (Valószínû, hogy egy jó tv-mûsor szippantotta magához a sok dologtalanul lõdörgõ frátert.) A biztonság kedvéért, még egyszer alaposan végigpásztáztam a terepet, hogy biztos legyek a dolgomban.
- Enyém az égbõl pottyant ajándék! - ujjongtam.
Alig tudtam fékezni a hirtelen jött eufóriámat. Vigyáztam, nehogy feltûnõen, buta kisgyerek módra viselkedjek túlfûtöttségemben. Feledve frissen szerzett sérüléseimet, tüstént nekiestem a súlyos ládáknak: húztam, toltam, taszigáltam õket araszolva a lakásom felé, a lehetõ legrövidebb úton, nehogy valaki a talált kincsemet észrevegye.
A váratlan szerencse hatására, figyelmem elkerülte az a minimális vesztesség, mely sietõs tempómban ért. Az ünneplõruhámat felismerhetetlenül bepiszkította a ládák oldalá-ra kent gépzsír. A kiálló szegek farkasfoga pedig elkapta jobb sorsra méltó zakómat, ami - mint Krézlerné drótba akadt kombinéja a menyasszonyi táncnál - cafatokban lógott rajtam. Igaz, az esküvõm óta félretett, ünnepi, gojzervarrott cipõm sem bírta jobban a strapát, mert talpa olyan szemtelenül levált a felsõrészrõl, mintha sosem tartozott volna hozzá. (No de, kit érdekel ilyen csekélység, mikor a sors kegyes volt hozzám, és rám kacsintott a szerencse!)
Végre kínkeservesen sikerült hazavonszolnom a súlyos kincseimet. Hullafáradtan beleájultam a fotelbe és pár óra alvás után - felriadva saját horkolásomra - lerúgtam magamról a tropára ment cipõmet, lecibáltam a cafrangos ruhámat és - mint pecér kutyája, mikor szimatot kapott a hurkától - elégedetten körbejártam a frissen szerzett, misztikus kincseimet.
Briliáns ötletem támadt: levettem a szekrényem tetejérõl a hajókofferomat, és megkerestem egy régóta féltve õrzött, gondosan bebugyolált magnókazettát. Úgy éreztem, eljött az idõ, hogy a sorsomon változtassak, ezért újra fel akartam eleveníteni a gyermekkorom egyik kedvenc dalát. Boldogan helyeztem a patinás kazettát a magnómba, mely nagy meglepetésemre egy ismeretlen templomi orgonazenét varázsolt az otthonomba. Azonnal rájöttem, hogy az áhított nosztalgia-varázs helyett, tévedésbõl, a magnókazetta másik oldalát tettem be. Biztos voltam benne, az Úr akarta, hogy az emelkedett hangulatomhoz vallásos zenét hallgassak. Tudtam, hogy a csodálatos melódia arra hivatott, hogy álmaim lottónyereményéhez, a talált misztikus ládákhoz pompás zenei aláfestést adjon.
Elérzékenyülve térdeltem le a szobám falán függõ feszület elé és imádkoztam. Alázatosan könyörögtem a Teremtõhöz, hogy a szerencsétlen életemet változtassa meg. Fohászomat a varázslatos szentének felerõsödõ kórus részlete követeléssé fokozta. Éreztem, hogy a három válásom óta, ismét eljött a nagy pillanatom.
- Végre valóra válhat az álmom, melyre egész életemben vártam. Jól sejtettem, hogy a szürke hétköznapjaimból lesznek még ünnepnapok! Mindig tudtam, hogy eljön majd az a nap, amikor az irigy szomszédaim felett büszkén, felemelt fejjel átnézhetek! - örvendeztem, mint Yankele a sátoros ünnepen.
A magnókazetta lejárt, az áhítatos zene véget ért. Felkeltem az imádkozásomból, és kellemes érzéssel megsimogattam a jövõmet megváltoztató kincseimet, a két titokzatos ládát. A néma csend fojtó hatással volt rám. Az izgalomban úgy remegtem, mint esperes asztalkendõje alatt a kocsonya, mert arra gondoltam, hogy perceken belül valami drága gyémánt, vagy nagy értékû vagyon tulajdonosa leszek.
- Drága Istenem! Adj egy lehetõséget, egy kis vagyont! Ne engedd, hogy a sivár életemben igénytelenül vergõdjek! - követeltem a feszület elõtt egyre erõszakosabban.
Nyugalmat erõltettem magamra, összeszedtem a maradék erõmet, nehogy megzavavarodjak a szerencsétõl, ami egyik percrõl a másikra rám fog szakadni. Rövid, önhipnotizáló meditáció után munkához láttam: a szerszámaim között elõkerestem a nehéz kõmûves pajszert, a nagyméretû Samukalapácsot, és - méltatlan, nincstelen sorsom megtorollva - odapörköltem a makacs, vaspántos ládának. Nagy meglepetésemre, a nehezen nyíló alkotmány tartalma precízen, mûanyag fóliákba volt csomagolva. (Valószínûleg azért, hogy az idõ vasfoga ne tegyen kárt a nagy értékekben.)
Lélegzet-visszafojtva, lemezvágó ollóval nekibuzdultam a rejtélyes fóliák kibontásásához. Nagy megdöbbenésemre, (mintha a sors incselkedne velem) a felszakított burkolat alól újabb mûanyag zsák bukkant elõ. Kõvé meredtem és abbahagytam a munkát. Az izgalmamban csurgott rólam a verejték. A tükör elé állva gondosan felkészültem a nagy eseményre, puccba vágtam magam, mint csiszár fia a fogyatékosok bálján.
Szertartásos mozdulattal szétvágtam az egyik zsákot. A meglepetésem felülmúlta a várakozásomat. Hirtelen kibomlott a mûanyag zsák, én csak meresztettem a nakam, mint sekrestyés gúnárja a drótos tótnak, mert több száz gömbölyû kis alumínium doboz gurult szét a lakásomban.
-Uram, ne hagyj el! - knyörögtem az ég felé emelve tekintetem vallásos érzelemmel.
Kíváncsian lehajoltam és felemeltem az egyiket. A csodától káprázott szemem, mint bandzsa Julinak teliholdkor. Egy kedvesen mosolygó kisbaba fényképe volt a dobozra ráragasztva. Tüzetesebben megvizsgálva észrevettem, hogy mindegyik dobozról ugyanaz a kis aranyos tekintet néz rám mosolyogva. Pillanatok alatt csupa somoly és kacagás terült szét a lakásomban. Izgatottan forgattam a kis dobozokat, miközben remegõ ujjammal betûztem a feliratot: B a b a é t e l
-Jóságos Uram! Milyen nagy szerencse ért! Pont ebben volt a legnagyobb hiányom csecsemõkoromban! Milyen nagy kárpótlás ért most utólag, mert a nagy nyomor miatt nekem soha nem jutott osztályrészül babaétel. És most -égre megajándékoztál vele, érettebb koromban -rebegtem hálazsolozsmámat fátyolos szemekkel.
-Teremtõ Atyám! Mily nagy kegy ez számomra, hogy most -idõsebb napjaimra -ismét visszavezettél a gyermekkoromba, és most - bölcs tapasztalattal és fejlettebb íz érzékkel ellenõrizhetem, hogy milyen egy valódi kapitalista babaétel aromája! - ujjongtam.
Hozzáfogtam a másik zsák felbontásához. Kíváncsi voltam, hogy vajon milyen meglepetést tartogat a számomra. Most már nagyobb rutinnal, magabiztosabban nyitottam fel a - sorsomat véglegesen meghatározó - mûanyag zsákot, erõsen koncentrálva, hogy a készülõ videó felvételemen populáris filmsztárként mosolyogjak.
A látvány lenyûgözõ volt: borsó nagyságú, átlátszó, alaktalan kristályrögök szóródtak szét a szobámban, betemetve a kedvesen somolygó kis dobozaimat. Mozdulatlanságra voltam ítélve, mert térdig betakart a csillogó pompa, mint lopótököt a ministráns füstje. Asztmás fulladási roham gyötört. Zúgott a fejem és sötét karikák jelentek meg elõttem, egyre gyorsabban forogva a falon. A nehéz szag elviselhetetlenül kínzott. A maradék erõmet összeszedve kicibáltam a bilincsbe vert lábam a gyémánthegy alól. Friss levegõre szomjazva, olyan nagy lendülettel tártam ki ablakomat, hogy a függöny a tartó karnissal együtt hatalmas robajjal lezuhant.
- Mi a franc van velem?! - dörzsölgettem a csípõs, könnyes szemeimet csodálkozva.
A hirtelen megcsapó friss levegõtõl lassan magamhoz tértem. A szõnyegen agonizáló molylepkék tucatjai hemzsegnek. - Honnan jöttek elõ ezek a rohadt bunda pusztító férgek? - rebegtem megdöbbenve.
- vége az elsõ résznek -
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
