Napkorong

Z

Ültem a vizes aszfalton törökülésben, kezemmel megtámasztottam magam hátul, és néztem felfelé. Zuhogott rám a hideg esõ, a szememet már nem bírtam kinyitni. A hajam kisimult, a ruhám rám tapadt, a körülöttem lévõ járókelõk pedig megbotránkoztak viselkedésemen..Ültem ott a földön bõrig ázva, és hangosan nevettem. Elõször sikítottam,utána sírtam és most jutottam el ideglelésem végsõ fokára. Nevettem saját magamon, a tetteimen és következményein, a járókelõkön akik nem érezték, hogy belülrõl mardos a félelem és a bizalmatlanság..

Ha most elém állt volna az Élet, testet öltve, tapintható emberi valójában, akkor felkeltem volna és arcom csapom. Ha igazán közel lett volna hozzám még le is köpöm. Tudni illik, nem tudok messzire köpni, vagyis felnõtt korban még nem próbáltam.

..Egy autó fordult be az utcába. A csóva,melyet a fényszórók eregettek, egyre közelebb és közelebb csúszott. Hiába volt csukva a szemem vakított a fényesség. Mikor mégis erõt véve magamon felnéztem, a lápák a fejemtõl pár centire pislogtak. A motor zúgott, majd egy hangos dudaszó következett, sürgetõleg még két kisebb erejû is alátámasztotta az elsõt. Éreztem a lábak súlyát a féken, hallottam az éppen telefonáló ember hangját, láttam a mellettem ülõ Én bátorító tekintetét..

Ha most elém állt volna a Halál testet öltve, tapintható emberi valójában, akkor felkeltem volna és meghívtam volna egy sörre. Kezet fogtam volna vele, megmutattam volna a kedvenc kocsmámat, megkínáltam volna dohányárúval, és végül hosszasan elbeszélgettünk volna, milyen is amikor valaminek vége.

..Sietõ lépteket hallottam. Nem nyitottam ki a szemem, de éreztem, hogy hûvös van, és hallottam valami sípolást is. Nem fájt semmim, ellenben nehéznek éreztem levegõt venni. Egyedül voltam, mégis szinte láttam az engem fürkészõ pillantásokat. Majd egyre élesebb fájdalom járta át a testem. Hallottam már hangokat is, beszélõ, gagyarászó hangokat, majd mikor résnyire kitárult elõttem a világ képekben,a hatalmas fénycsóva egy lámpából származott, én pedig feküdtem az ágyon és nevettem. Megnyugtattak, az altatás után mindig történik valami ilyesmi. Nem szeretek kórházban lenni. A mûtõben pedig még úgy sem.