|
 Vendég: 14
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
_filozofálásom eredménye...
Az emberek mindig azt mondják, hogy sosem vagy egyedül. Azt mondják, hogy megértenek
De ez nem igaz. Csak azért mondják ezeket, hogy ne féljünk. Az ember egyedül van. Csak körülveszi őt az élet. Emberek monomerje. A társadalom nem létezik. Csak embertömeg van. A társadalom nem az, amit manapság annak neveznek. Az emberek számítóak. Sokaknak csak azért kellenek társak, hogy ne unatkozzanak. Hogy legyen segítségük, ha szükség van rá.
És mert senkinek nem lenne jó, ha nem csak magányosan, de egyedül is kéne élnie. Abba belehalnának. Gyors halál lenne. Ez a fajta magány pedig lassan belülről tépdesi a lelket. Mentális megkínzás. Emberek vesznek körül, akik vagy észre sem veszik, hogy létezel, és elveszel a tömegben, vagy pedig valamilyen „kapcsolat” van köztetek. De ezek a kapcsolatok bonyolultak. Néha vannak, néha nincsenek. De ne konkrétan értsük azt, hogy vannak és nincsenek. Szóval, ha vannak is érezheted magad magányosan. Hisz az emberek nem tudják, mit érzel. Nem értenek meg. Nem látnak a fejedbe és nem tudják, mire vágysz. De az is lehet, hogy ha tudnák, se érdekelné őket. De most nem ez e lényeg.
Ezért magányos az ember. Ilyenkor azt érzi az ember, hogy körülötte lévő rohanó világ nem vesz tudomást róla. A társadalmon kívül reked. -Ó bocsánat. - A tömegen kívül reked. Körülötte szinte áll az idő. Nem tud lépést tartani a történésekkel. Úgy érzi, hogy senkinek nem fontos ezen a világon.
Most viszont kötelességemnek érzem, hogy leírjam a különbséget az egyedüllét és a magány között. Az egyedüllét az, mikor valaki körül nincsenek emberek. Egyedüli lélekként van jelen egy közegben, de így jól érzi magát. Nincs depressziós hangulata, levertség érzete. Egyszerűen egyedül akar lenni, és ezt szereti. Gyakran ezeket az embereket mondják elvontnak. De kérdem én. Miért elvont, aki nem akar a sok romlott lelkű ember közt pörögni ebben az erkölcstelen világban? Más. Persze. Csak az a gond az emberekkel, hogy nehezen viselik a másságot. Ilyen is ez az ember…
Nos, a magány pedig az az érzés, mikor valaki körül vannak/lehetnek emberek. Mégis egyedül érzi magát. Ő nem kérte azt, hogy magányos legyen. Szeretne a tömeg részévé lenni. Nem érzi jól magát „kívülállóként”. Viszont voltak/vannak művészek, akik még az effajta egyedüllétet is kedvelték. Mert ilyenkor az emberre gondolkozhatnék támad. Esetleg a magányból merített ihlet hatására alkothatnék. Hisz ilyenkor olyan érzelmek lesznek úrrá az egyénen, amelyek nem nyughatnak a lényében. A hosszútávon felgyülemlett ilyesfajta érzelemáradat pedig képes romba dönteni az emberi szellemet. Ez lehet egy röpke ideig tartó érzelmi hullám, de akár évekig tartó súlyos depresszióba is torkollhat.
Ezt teszi a mai világ az érzelmi beállítottságú emberekkel.
Túl sok rosszat még nem tapasztaltam az életből, hisz még nagykorú sem vagyok. De a magánnyal már én is néztem farkasszemet. Legyőzött. Idővel leküzdtem, de vissza-visszakacsint rám. Egy esős napon, egy szomorú dal hallatán megcsillannak a fejemben az emlékek. A múlt árnyai. Rettentő kellemetlen érzés. Aki volt már magányos tudja.
Nem tartom magam nagy művésznek. Szeretek alkotni. És ezek az alkotások legtöbbször a negatív érzelmeimnek köszönhetők. Így próbálom a rossz perceimet is jóra használni. Segít is.
Hát ennyit a magányról, az egyedüllétről. Ennyit a mai „társadalomról” és kapcsolatokról. Az érzelmekről, és hullámvölgyekről. Ennyit az emberekről.
Zárom soraim. Emberek! Figyeljetek oda másokra, mert nem biztos, hogy azért van egyedül, mert egyedül szeretni lenni. Lehet, hogy a magányosság szörnye támadta meg, és szüksége van RÁD!
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2025. április 21. hétfő,
Konrád napja van.
Holnap Csilla, Noémi napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
