|
 Vendég: 84
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_"...Elmondtam és megmentettem a lelkemet."
– Nem. Nem emlékszem rá, atyám, mert újra elaludtam és… ahogy lefeküdtünk… én már nem is tudom, hogy…
– Oh, homo nudus cum nuda iacebat… Et non commiscebantum ad invicem3… – mormolta alig hallhatóan anyanyelvemen is a latinul kántált szöveget.
– Oh, sancta simplicitas!4 Remélem, a következő nap már okosabb voltál?! Ugye nem csak a finom ételre gondoltál?!
– Másnap? Másnap… olyan pacalpörköltet főzött, hogy… nem tudtam ellenállni… még a tíz ujjamat is megnyaltam utána. És megint... hogy úgy mondjam... az izélésről…
– Csak ... csak ... nem azt akarod mondani, hogy már megint nem volt semmi?!…
– Pontosan! Ugyanúgy történt, mint az előző napokon.
– Quod Demus bene vestat!5 – nyöszörgött gyászos hangon, majd térdre vetette magát, és dallamosan imádkozott latinul, amit nem értettem.
– Ámen! – recsegtem ijedtemben.
– Fiam ne aggódj, feloldozlak bűneid alól! – ezzel ismét egy újabb fohászt kántált:
–Tu autem Domine miserere nobis … Qui fecit coelum et terram6…
– Ámen! – hebegtem azonnal a befejezése után. Észrevettem, hogy gyóntatóatyám igen komolyan veszi munkáját. Átszellemülten becsukta a szemét, a fejét az égnek emelve, remegő hangon fohászkodott az Úr felé a messzi távolba. Váratlanul megszólalt:
– Quandoque bonus dormitat Homerus. (Ezt az ősi latin mondást kivételesen ismertem: „A legkülönb ember is követhet el hibát”.)
– Mondd, te szegény, mikor voltál utoljára agykontrollon?!
– Még soha! – feszítettem büszkén.
– Queen deus perdere vult, dementat prius – volt a válasz és mintha kitalálta volna gondolatomat, hogy nem értem miről beszél latinul. Azonnal magyarra is lefordította, hogy megértsem: „Akit az Isten el akar veszteni, annak előbb az eszét veszi el.”
– Ha még soha nem voltál az agyaddal vizsgálaton, akkor éppen ideje, hogy ellenőriztesd magad, mert egy normális ember nem követ el többször azonos hibát! – Ismét térdre vetve, fejét mélyen lehajtva imádkozott a lelki békességemért.
– Errare humanum est. Memo ante mortem beatus Domine!7
Tüstént egy improvizált imába kezdtem, mert a hosszú latin szövegtől átszellemülve éreztem, hogy most nagyon komoly dologról van szó.
– Fiam, ez az utolsó ima, hogy bűnöd feloldozást nyerjen – kaptam a régóta várt választ.
Térdelj le, te szegény, tekints a feszületre és imádkozz! – biztatott.
– Igen, atyám! – nyekeregtem alázatosan.
Erősen koncentráltam. Éreztem, tökéletesen együtt vagyunk mindhárman: az Úr, és mi ketten. Imádkozás közben olyan bűnbánatot éreztem, hogy majdnem sírva fakadtam. Az jutott az eszembe, hogy most nem azon a puha imazsámolyon kellene térdepelnem, hanem egy marék kukoricát érdemelnék a térdem alá büntetésképpen, amiért oly sok csalódást és szenvedést okoztam szegény barátnőmnek.
A fülledt levegő, kissé elbágyasztott a gyóntatófülkében. Óvatosan kinyitottam az ajtót, nehogy megzavarjam a körülöttünk imádkozó hívők istentiszteletét. A kis résen át felnéztem a hatalmas gótikus kupolára: parányi porszemnek éreztem magam.
A beszűrődő fénycsíkon a leheletfinom porszemek vidám táncot jártak, csillogva megvilágították Krisztus fájdalmas arcát a feszületen. Fátyolos szemmel, mély alázattal tekintettem fel a megkínzott szentre, úgy tűnt, mintha a saját képmásomat látnám.
– Fiat voluntas Domine!8 – szólalt meg Isten szolgája, majd egy rövid magyar nyelvű imával fejezte be.
– Fiam, ismételd utánam az imát feloldozásodhoz.
Dünnyögő hangon rakosgattam össze a szavakat, majd méltóságteljesen, mindkét kezét rám téve megáldott és feloldozott a bűneim alól.
– Ego te absolvo in nomine Patris et Filli es Spiritus Sancti 9 … Dominus vobiscum! – hangzott el szentatyám utolsó szavai.
Vesébe néző tekintetével félreérthetetlenül jelezte, hogy sürgősen el kell mennem orvoshoz, nehogy valakinek az átka üljön ismét rajtam, ha még egyszer hasonló hibát követnék el az életemben.
– Quod praeteiit10 – búcsúzott el tőlem bársonyos hangon.
Néma fejbólintással jeleztem, hogy betartom a bölcs tanácsát. A gyóntatófülkét elhagyva térdre borultam előtte és hálám jeléül megcsókoltam jóságos kezét.
Egy ősi latin mondással, vallásos áhítattal köszöntem el:
„D i x i e t s a l v a r i a n i m a m m e a n s .“
(Elmondtam és megmentettem a lelkemet.)
– vége –
______________________________________
3 Ó, a meztelen férfi a meztelen nővel egybefeküdt ... és mégsem egyesültek egymással ...
4 Ó, szent együgyűség!
5 Fordítsa Isten jóra dolgot!
6 És te Urunk könyörögj miértünk … ki az eget és földet teremtette...
7 Tévedni emberi dolog. Egyetlen ember sem tudhatja, milyen jövő vár rá.
8 Legyen meg a Te akaratod, Uram!
9 Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen.
10 Ami elmúlt nem nyomaszt többé.
Megjegyzés: „Férfitársaim! Példa legyen a sajgó bánatom:
vigyázó mértékkel egyetek a diós tésztából!
ha gyötrelmessé válik sorsotok,
óvva kérlek, ne menjetek a Szerelem Oltárárához!”
(„Fürst Johnny Intelmeiből” Anno Domini: MCMXCVIII) |
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
