|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_20 év múlva..
Mézillatú hó esett reggelre. Gyöngyvirág és tulipán volt az asztalon csokorba kötve. Papucsba léptem, köntösbe bújtam és a napfény első sugaraival köszöntöttem a reggelt. Nem vágytam másra csak egy bögre teára, és egy forró ölelésre. Köd Úr volt az egyetlen, aki magához vont, miközben Hó asszony szoknyája szépen lassan beborított. Az utcán léptek zaja ütötte meg fülem, a cipő ritmusos kopogása extázisba ejtett..
Bálteremben álltam egy tömeggel szemben, hosszú sötétlila estélyimben, fekete báli cipőmben, és nem bírtam megszólalni. Mindenki arcát tisztán láttam, bár ismeretlenek vettek körül. Vártak. Rám. Nem értettem mit kéne tennem, hogy miért Tőlem várnak bármit is. A tömegből ekkor előlépett egy öltönyös Férfi, és táncra hívott. Arcán maszkot viselt, így nem ismerhettem fel. Tudatomban az a halvány kép élt, hogy nem tudok táncolni, most mégis siklottunk a márványon. A zenét még soha nem hallottam, de legbelül éreztem, örökké emlékezni fogok a dallamokra. Mozdulatot tettem Táncpartnerem maszkjának eltávolítására, és mikor már az állát felfedtem..
..Mindezt csak képzeltem volna? Az egész oly valósnak tűnt.. Fázom. Betipegtem, mélyet lélegeztem a tegnap vásárolt virágok illatával teli levegőbe, kinyitottam a szekrényajtót, és válogatni kezdtem, milyen viselethez lenne kedvem ezen borús napon. Egy mozdulattal bekapcsoltam a rádiót. Ismerős dallam ütötte meg a fülem. Lassú volt, ünnepélyes, szinte már egy bálban éreztem magam..
..és mikor már az állát felfedtem, Ő visszatérített szándékomtól, eltávolodott Tőlem, majd ott hagyott a táncparkett közepén. Futni kezdtem a terasz felé, hisz arra láttam távozni, mikor is a sarokból egy kéz nyúlt ki, karon ragadott és berántott egy sötét helyiségbe. Nem láttam, csak a saját, illetve elrablóm szuszogását hallottam. Kutattam villanykapcsoló után, ekkor karok vonták körbe derekam, meleg levegő simogatta arcom, és már éreztem perzselő ajkainak érintését..
..Csengettek. Reggel hét van, és Engem keresnek? Kinyitottam az ajtót, kiderült, táviratot kaptam. Alá sem írhattam, mikor bent megszólalt a telefon éles hangja. Köszönés nélkül csukódott az ajtó mögöttem, majd egy "hallóval" beszélgetést nyitottam a vonal túlvégén helyet foglaló, jelenleg, még Ismeretlennel. A munkahelyemről hívtak, nem kell délután bemennem, viszont hétvégén dupla műszak vár. Keserű szájízzel tettem le a kagylót, úgy döntöttem, míg ruhát válogatok, teszek fel teavizet. A forraló alá gyújtottam, majd ismét a szobámba indultam..
..és már éreztem perzselő ajkainak érintését, mikor ujjaim tárgyat érzékeltek, feloltódott a villany, a hirtelen fénytől megvakultam, hallottam a léptek távolodó zaját, és mire ismét képes voltam látni, egy réten nyílt ki a szemem. Ültem egy hintában, valaki lökött hátulról, előttem pedig kifeszített vásznon film futott. Rólam peregtek képek, ahogy ülök egy hintában és nevetek az izgalomtól, próbálok hátra fordulni, hogy lássam ki lök.. Hiába próbáltam hátra tekinteni, a nyakam nem mozdult. Lassulni kezdtem, majd megálltam. Egy kéz hátulról kikapcsolta a biztonsági láncom, mikor utána nyúltam, már nem volt sehol. Ahogy leléptem, a puha homok befolyt lábujjaim közé, és egy fa mögött megláttam a hátát..
..A teafőző sípolására tértem ismét magamhoz. Még mindig köntösben, és papucsban álltam a szobaajtóban, visszamentem, csészébe öntöttem a kész italt, és a kanapéra ülve kibontottam a táviratot. Betűről-betűre, sorról-sorra haladtam, a bögre kiesett a kezemből, a szilánkok szanaszét repültek a nappaliban, a telefon ismét csengett, a rádióból valami rákendról' üvöltött, az utcán dudáltak a kocsik, egy repülőgép haladt el az épület felett, de a világban számomra síri csend lett..
..és egy fa mögött megláttam a hátát. Nem volt különösebben izmos, felsőteste csupasz volt, csak egy rövidnadrágot viselt. Elbújt, és azt kérte, keressem meg. Én nevettem, odaszaladtam, ekkora Ő már a hintában ült és kacagott. A film pörgött tovább a vásznon, egy Lányt láttam, ahogy néz egy Fiút, akinek csak a háta látszik ki a fa mögül, odafut a fához, de mire odaér, a Fiú már egy hintában ül, és kacag. A Lány odamegy a hintához, ekkor látja meg a fiú arcát. Mosolyog, és csak annyit mond: Szeretlek.. A film égni kezd, Én pedig hiába rohanok, hogy megérinthessem a Fiút, a filmmel együtt Ő is semmivé lesz..
..Szeretlek. Ennyit tudtam mondani. Úgy éreztem belülről darabokra hasadok, és bennem is elég egy film. Láttam magam előtt a Fiút, és tudtam többé nem érhetek hozzá. Én akartam azt, hogy többé ne beszéljünk, ne tudjunk egymásról. Most pedig tarom kezemben a táviratot, és tudatosul bennem, hány évig voltam önző, mellyel mindössze annyit értem el: csak Én hallhatom, ha azt mondom, Szeretlek. |
|
|
- február 27 2009 08:54:15
Nagyon különös, ahogy két szálon futnak az események, egyik álom, másik a valóság. Feszült, sejtelmes hangulatot ad a történetnek az, hogy csak a végén jön el a tisztánlátás.
Hitelesnek érzem mégis, mert van úgy, hogy olyan állapotba kerülünk valamilyen erős érzelem hatására, amikor filmként lepereg előttünk életünk valamely része, és nem tudjuk, hogy álom, vagy valóság.
Nagyon tetszett! |
- február 27 2009 09:35:18
Átéreztem a mondanivaló mélységét! Igen, néha jó volna hallani a gyönyörű szót: szeretlek!, attól, akitől reménykedve várnánk. A szerelem csodálatos még akkor is, ha álmainkban éljük át!
üdv. jocjo |
- február 27 2009 17:55:30
Kedves Aranykehely!
Magával ragad az álmod és taszít a valóság. Érdekes! És elképesztő!
T: ese23 |
- február 28 2009 14:25:34
Köszönöm a reakciókat. megtisztelő. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
