|
 Vendég: 104
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_M
Mintegy 250 éves történet feldolgozása
Halkan zörrent a nádcsörmő, ahogy Ferkó kihúzta lapos ladikját a Patkós-ér egyik kanyarulatában a szárazulatra. Récék ijedt hápogással feszültek a Nagyvárad felől fúvó, késő szeptemberi, szokatlanul erős és hűvösöcske szélnek. A költöző vízi madarak némelyike még itt halászgatott, de már sokuk elindult szokásos égi útján Dél felé. Ferkó jó negyvenes öreglegény volt, amolyan világ vándora vízi-ember. Ismerte a Nagy- és Kissárét minden zegét, zugát. Otthontalan csavargó, afféle garabonciás hírében állott. Mindig ott volt az otthona ahol éppen ráesteledett. Most Csökmő alá sodorta a jó vagy a rossz sorsa, no meg az éhség, mert minden vízi tudománya ellenére, ma semmi sem akadt, ami a fogára való lett volna.
Ferkó egy sűrűlombú, alacsony fűzfához kötözte csónakját, aminek a lombja úgy csattogott az irdatlan nagy szélben, mint a karikás ostor csapója.
- Ne te ne!- mondta Ferkó,- még magával ránt ez a fergeteg. –
Közben az eső is csapkodni kezdett. Csak úgy magának beszélt, megszokásból, de a fejében terveket szövögetett. A ladik orrából elővett egy nagyobbacska vászonfazekat, aminek a szája vászonnal volt lekötve, nehogy a nadályok kimásszanak belőle. Ezeket pedig el akarta adni, hogy valami élelemhez jusson. Most azonban azonmód visszaöntötte azokat a közeli nádrengeteg zölden csapkodó vizébe. A nádas harsogva süvített, úgy hullámzott a szél ostorcsapásai alatt, mint egy élőlény vonagló háta.
Kenderkócból font durva kötőléket vett elő Ferkó a szeredásából és az alacsony törzsű fűzek közé lépett, amelyekből itt, az ér partján, állt egy kisebb erdőnyi. Úgy térült-fordult, hogy sem ő, sem tevékenysége ne lehessen látható az őgyelgő emberek számára, ha jönni találtak volna a falu felől, az ér partján vezető keskeny és kanyargós, tocsogókkal tarkított ösvényen. A drótozott fazekat akként kötözte fel egy ágvillába, hogy annak a szájába istenesen belefújhasson a szél. Addig, addig igazgatta a fazék száját, hogy a fazék rettenetes hangon bőgni kezdett, mint egy megsebzett mesebeli szörny. Ahogy a szél hajlítgatta a fűz ágait, a fazék hol magasabb, hol mélyebb üvöltő hangot hallatott. Ferkó elégedetten dörzsölte össze két tenyerét, mert a szél a hangokat, - ahogy számított,- éppen a falu felé hajtotta. Kikapkodott a ladikból két összetekert zsákot, amiket zsinegjeiknél fogva felcsapott a vállára. A keskeny nádfolyosón elindult a falu felé. Nem sietett, mert várta a jótékony sötétedést, ami ilyenkor ősszel, pláne felleges időben, hírtelen ráborult a tájra. Így is hamarost elérte a faluszéli házakat. A kutyák vadul ugattak a vándorra, de az mormogott valamit toportyán nyelven, és az ebek meghunyászkodva loholtak a házak mögé, farkukat behúzva.
Ferkó bekopogott a tenyérnyi ablakon, ami mögött pisla mécses kojtorgott álmosan, unta az állandó szolgálatot, és miden áron el szeretett volna már aludni. Alacsony, idősebb, nagy bajuszú, kopasz ember jött ki a szalmatetős házból és ijedten nézett a váratlan látogatóra, aki a következőkkel fordult hozzá:
- Aggyík az isten szebb estéket bátyám, mert kegyetlen nagy sárkányt láttam közeledni a Patkós-ér felől. Hallja-é kend, miként ordít?! – Az öreg fülelt. Valóban az ér felől a soha sem hallott hangok, mintha közeledtek volna.
- Hallom hát. Nem vónék még siket, noha Siket Vargának hínak.-
- Hát ha hajja kend, akkor egyet se tétovázzon, hanem riassza a szomszédjában az embereket, hogy kihúzhassuk azt a bestiát az ér fenekén lévő barlangjábúl. De jól vigyázzík ám kend. Fehércseléd nem jöhet egy nyíllövésnél közelébb a sárkányhoz, mert az legelőttebb is a hajadon jányokat ragadja el. Az öregje meg azír ne gyüjjön, mert még magára ismerne a sárkány, oszt akkor meg mindenkit felfalna mirgibe. Én is megyek riasztani az embereket. Meg osztán kötelet is hozzon minden ember magával!– Avval Csuba Ferenc sarkon fordult, mert ű vót az, a garbonciás csavargó, és faképnél hagyta a félelemtől rettegő öreget.
Mondanom sem kell, hogy az üvöltéssel együtt, futótűzként terjedt el a faluban a rettenetes sárkány híre. Össze is sereglett a falu apraja, nagyja erős kötelekkel felszerelkezve, hogy majd kihúznák a sárkányt az odújából, ahogy azt Csuba Ferenc meghagyta vót. Kihúznák, de ki kösse a farkára a sárkánynak a kötelet. Vállalkozó nem akadt. Mindenki csak sápadozott a gyéren világító, csaknem kialvó fáklyák fényénél. Ekkor előállt Csuba Ferkó, hogy ő megmentené a falut, persze nem ingyen, ha felfogadnák. Azon mód megegyeztek egy féloldalnyi szalonnában, két akó borban, meg némi készpénzben. Közben a förgeteggel versenyt üvöltött a sárkány. Ekkor Ferkó imígyen fordult a berezelt csökmeiekhez:
- Én mostan bemék a fűzesbe. Valahogy rásikerítem az összecsomózott kötelet a beste lílek nyakra, s ha nagyon okádná a tüzet, akkor a farkára. Mihelyt kiátok, kentek húzzák ám a kötelet betyármiskásan, különben még éngem is elviszen az a bestia.-
Az emberek fogadkoztak, minden úgy lesz, ahogy Ferkó rendelte, csak az a fránya fíreg el ne emíssze az egész falut. A ravasz Ferkó magával húzva az összetoldozott kötelet, nagy ijedelmet mímelve, befarolt a fűzfák sűrűjébe. Ott többször átkanyarítván a kötelet a legtermetesebb fűz tövén megkötötte azt és elkiáltotta magát:
- Mán most húzhatják kentek!!- azzal, némi kerülő úton beosont a faluba, a zsákjait jól megrakta minden földi jóval: sódarral, kolbásszal, füstölt szalonnával. Még némi itóka is akadt némely kamarába. Azzal visszalopakodott a csónakjához, ami nem látszott a közben beállt éjszakában, és nyugodtan berakta szerzeményét. Majd előjött nagyon fáradtan, sárosan, tépett gatyában, megpörkölődött, kormos bajusszal, mintha a sárkánnyal vívott harcban rongyolódott volna le ennyire. Megesett a szíve a csökmeiken, akik már csaknem kihúzták a Patkós legöregebb fűzfáját, és ekként szólt hozzájuk fennhangon, de úgy, hogy az asszonyok ne hallhassák:
- Jó emberek. Ez a sárkány már fulladozik. Mán most elegendő lészen, ha csak azok az emberek húzzák tovább, akik még nem háltak a más asszonyával!-
Csak Jenei Sándor maradt meg a komája, akik fáradhatatlanul tovább húzták a sárkányt. Csuba Feri pedig, miután jól lóvá tette a csökmői embereket, vígan elevezett Komádi irányában.
A hazatérő népség észlelte aztán a turpisságot, hogyan bolondította el a hírhedt Csuba Ferenc az egész falut.
Így volt-e vagy sem, nem tudom, de azt igen, hogy az én elmondásom a leghihetőbb, mert nekem Csuba Ferenc egyenes ági leszármazottja mondta el a történetet. Még azt a drótozott kantaderekat is megmutatta, amiből hajdanán a sárkány üvöltött volt.
Nincs még ötven, hatvan éve sem, amikor Csökmő tisztes lakói még vasvillát ragadtak, ha valami jöttment említést mert tenni a sárkányos esetről.
Ma a csökmői faluházban egész alakos falfestmény ábrázolja néhai Csuba Ferencet, akinek a jóvoltából 1991 óta vendégváró sárkányhúzó napokat rendeznek Csökmőn, Bihar határán. És még valami. Azon a helyen, ahol hajdanán a Patkós-ér a legmélyebben futott, most szelíd pecázó tó hullámzik. Ezt a tavat,- számomra érthetetlen módon,- Patkós tónak hívják, amiből akkora törpeharcsákat lehet kihúzni, mint egy sárkány. Aki nem hiszi, járjon utána. Jó pecázást.
|
|
|
- március 17 2009 09:44:01
Kedves Papon!
Még nem találkoztam a neveddel itt a honlapon, így szeretettel üdvözöllek.
Nagyon érdekes régi történetet dolgoztál fel. Úgy mondják, majdnem minden falunak meg van a maga kis története, amelyet néha felemlegetnek és nem is mindig szívesen hallják vissza az emberek. Régebben még jobban be lehetett csapni a tanulatlan embereket, akik jobban hittek a meséknek, mint a saját szemüknek. Tetszenek a régies kifejezéseid: szárazulat, hüvöcöcske, kötőlék, toportyán, pisla mécses, legelőttebb (legelőször) gyűjjön, mirgibe, stb.stb.
Nekem maga a történet és az, ahogy megírtad, felülmúlhatatlan.
Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
 |
- március 17 2009 12:18:40
Kedves Zsuzsa!
Nagyon köszönöm értő, elemző szavaidat és a fogadtatást.
Üdv.:
Papon |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
