|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
Csendesen végig megyek a folyosón egészen egy barna faajtóig. Ráteszem a kezemet és enyhén meglököm az ajtót. Lépkedek. Egy, kettő, három… Felmászok az ágyra és leemelem a szekrényen tartott képet. Egy férfi és egy nő, egy kamasz fiú, meg egy alig négy éves kislány. Szépek.
- Lena… Mit csinálsz?
A hang irányába tekintek.
- Lena?
- Hol a mama, James? – teszem fel a kérdést zöld íriszeibe fúrva sajátomat. Csak nézek rá, de válasz helyett eleszi tőlem a képet és kivisz a szobából. – Hol van anyu? Anyut akarom! ANYU!
Hisztizek. Anyucit akarom. Apa hol van? Anya elment? Vesz valamit? Nem mondott semmit. Hol van anya?
- James! Hol…
- Lena – hirtelen megáll és elém guggol. – Anya… Anya elment meglátogatni az angyalokat.
Égszínkék szemeimmel tanácstalanul fürkészem a bátyámat. Anya miért ment el meglátogatni az angyalokat?
- Nem értem. – Látom hogy gondolkodik, mert ilyenkor mindig összeráncolja a homlokát. Nagyon vicces így.
- Anya elment az angyalokhoz. – Nehezen mondta ki a szavakat. De az angyalok jók nem? Anyuci hamarosan hazajön és mesél az angyalkákról.
- Én is elmehetek az angyalokhoz? Szeretném látni a szárnyaikat. Láthatom őket, James?
Látom ahogy a mindig erős és bátor bátyám szeméből könnyek jönnek. Kezével megtörli szemeit, de azokból újra meg újra kicsordulnak a könnycseppek.
- Miért sírsz James? Odaadjam a macimat? Azt mondtad, hogy a fiúk sosem sírnak. Fáj valamid?
James csak még jobban zokogni kezdett. Hol a mama? Miért sír James? A nagy fiúk sosem sírnak! Hol a papa?
A bejárati ajtó hangjára felkapom a fejem és szaladni kezdek. Anya mindig mondta apának, hogy meg kéne javítani, de apa csak legyintett, hogy jó ez így.
Amikor leérek apát látom Dave bácsival. Ő anya kistestvére. Anya nagyon szereti őt, ahogyan én Jamest. Még akkor is, ha néha elveszi a macimat. Nevetek. James szereti a macimat, pedig azt mondja, hogy ilyennel csak dedósok játszanak.
Apuék rám néznek. Én boldogan odarohanok Dave bácsihoz és mesélni kezdek.
- Képzeld Dave bácsi! James azt mondta, hogy anya elment az angyalokhoz. Nem tudod mikor jön vissza? Én is szeretném látni az angyalokat. Apa, elmehetek megnézni anyuval az angyalokat?
Apa szorosan megölel én meg csak nézek rá várva a választ.
- Lena… A mama nem jön vissza.
- Miért nem?
- Mert, mert a mama…A mama meghalt.
Meghalt. Ez mit jelent? Volt egy halam, ami egyszer nem úszkált többet csak lebegett a vízben. Apuék akkor azt mondták meghalt, majd lehúzták a vécén. Megijedtem.
- Anyu is lebegett a vízen és lehúzták a vécén?
Apa rám néz azokkal a nagy zöld szemeivel, mint amilyen Jamesnek van és megszólal.
- Nem. Anyuval semmi ilyen nem történt. A mamának volt egy autóbalesete.
Nem értem. Akkor a mama kórházban van? Most akkor mi van az angyalokkal?
- Megyünk anyához a kórházba? – teszem fel a kérdést.
- Nem, Lena. Anya meghalt. Felment az angyalokhoz az égbe és onnan figyel minket tovább.
- Meglátogatjuk? Látni szeretném. Azt ígérte, hogy befejezi a tündérhercegnő meséjét. – Meg akarom látogatni anyát! Őt akarom!
- Anyát már nem látogathatjuk meg, de ő figyel minket és vigyáz ránk!
- Nem igaz! Anya szeret engem és Jamest ezért otthagyja az angyalokat és hazajön!
Ordítottam, toporzékoltam és hisztiztem. Apa alakja már elhomályosult előttem a könnyek miatt, de nem érdekelt. Anyut akarom! Őt!
- Lena… - James hangja élesen hasít a levegőbe. – Anya nem jön vissza, de én meg apa itt vagyunk neked. Majd én vigyázok rád. Rendben?
James lejön a lépcsőről és kiszed apa karjaiból. Én átfogom a nyakát és csak sírok. Sírok, mert anya elment. Sírok, mert az angyalok elvették tőlem. Gyűlölöm az angyalokat.
- Gyűlölöm az angyalokat – súgtam rekedtes hangommal bátyám fülébe az igazságot, amit éreztem. Utálom őket. Nem úgy, mint a spenótot, pedig azt is utálom. Nem. Nagyon utálom az angyalokat!
Még bennem volt az, amikor James felvisz a lépcsőn és az ágyba bújtat. Az ágynak James illata volt. Nem hagyott itt, hanem lefeküdt mellém és vigyázott rám. Anya! Szeretlek! Nagyon… Anyu… Te is szeretsz? Én igen, meg a macim is. Anya…
Reggel amikor felkeltem James már nem volt mellettem. Kiléptem a szobából a folyosóra, és anyáék szobája felé vettem az irányt. Egy, kettő, három… Kinyitottam az ajtót és levettem a képet a polcról. Arról ugyanazok a mosolygó arcok néztek vissza rám, mint tegnap. Ugyanazok, csak most már tudom, hogy anyut elvették tőlem. De még itt van nekem James és Apa. Igen. És apa nem szokott hazudni. Anya vigyáz rám…
|
|
|
- szeptember 27 2009 22:33:17
Naagyon szép történet, és fontos igazságokat fogalmazol meg benne. Szörnyű mikor valaki meghal...és valahogy ezt meg is kell magyarázni a kicsinek, de az is igaz, hogy nem mindegy melyik oldalról nézzük az eseményeket. Meghalt akit szerettem, és ez brtölthetetlen űrt hagy maga után...de itt maradnak még mások...ez igaz. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 27. szerda,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
