|
 Vendég: 3
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Visszaemlékezés egy leány eltűnése kapcsán, aki már nem léphet be többet házuk ajtaján
Csellengők vagy örökre eltűntek
Kaposváron 3 hónappal ezelőtt eltűnt egy fiatal leány, aki egyetemen tanult, szintén Kaposváron. Három hónapja keresték, kerestették, de nem találták meg. A napokban egy horgász talált rá egy női holttestre a Kapos folyóban. Mint utólag kiderült, és az orvosszakértői vélemény is azt tanúsítja, hogy az a leány volt, aki három hónappal ezelőtt tűnt el nagymamája lakásából. Esett az eső, és a nagymama állítása szerint csöngetést hallott, és a leány kiment ajtót nyitni. Majd távozott anélkül, hogy az esernyőjét és a mobiltelefonját magával vitte volna.
Érdekes mégis az eset, mert a táskáját, irataival együtt eltűnése után megtalálták egy, a nagymamájának házához közel eső parkban.
A leány édesanyja előtt – meg is értem Őt –, elsötétült a világ, amikor megtudta, hogy az Ő leányát találták meg holtan.
Megállapították, hogy halálát fulladás okozta, de azt még nem tudják, hogy a tüdejében talált víz a folyóból származik-e, vagy máshol fojtották meg, és úgy dobták a folyóba.
Az édesanya azt mondja, nem tudja elhinni, hogy leánya magától ugrott volna a folyóba és vetett volna véget életének, mivel tervei voltak a jövőre nézve. A család még pénzt is gyűjtögetett, hogy egy garzonlakást vegyenek majd számára.
Az esetet azért viselem nagyon a szívemen, mert az én idősebbik leányom is eltűnt két hétre, tinédzser korában; és két hétig nem jött haza. (Aztán később kaptam tőle közben egy képeslapot, hogy ne keressük, mert úgy sem jön haza, Budapesten van.)
Úgy ment el egy reggel otthonról, hogy elköszönt, és mondta, hogy „majd jövök”. Ahogy máskor is. Aztán nem jött meg este, és másnap sem, eltűnését bejelentettük a Rendőrségen. Közben az iratai között talált címeken próbáltuk Őt elérni, megtalálni. Budapestre is felmentünk férjemmel autóval, és kerestük a birtokunkban lévő címeken, de volt olyan hely, ahol még lakást sem találtunk, nem hogy a lányunkat.
A rendőrség közben kereste Őt, és olyan hírt kaptunk, hogy Budapesten van, mert a Rendőrség bevitte. Mire érte mentünk, kiderült, hogy a rendőrségi folyosóról eltűnt. Nem vigyáztak rá eléggé. Ez éppen aznap történt, amikor a Gun’s and Roses együttes lépett fel Budapesten. Tudom, hogy Ő rajongója volt ennek az együttesnek, mert sokat hallgatta a dalaikat. Még a stadionba is elmentünk, s megvártuk, hogy vége legyen a fellépésnek. Amikor tódult kifelé a tömeg az egyik bejáraton, mi is ott álltunk férjemmel és szemünkkel kerestük, hogy nem jön-e kifelé a mi lányunk is. Esett az eső. Miközben figyeltem a tömeget, azóta sem tudom, hogy valóság volt-e vagy csak az érzékeim játszottak velem, egy csuklyás férfialakot pillantottam meg magam előtt, aki azt mondta: „Úgy sem megy haza a lányuk!” Ezt a percet soha nem felejtem el. Honnan tudta, hogy mi kire várunk, és kik vagyunk?
Aztán csalódottan hazajöttünk, és vártunk.
Én és férjem is nagyon kétségbe voltunk esve. Én közben elmentem táppénzre, és főleg a kerti munkába temetkezve próbáltam lecsillapítani kétségbeesésemet és félelmemet. Már arra gondoltam, hogy azért nem jön haza, mert baleset vagy gyilkosság áldozata lett, és nem tud magáról hírt adni. Aztán jött az a képeslap Budapestről, és felcsillant a remény számunkra, hogy nincs minden veszve. Tehát még él. De még sem jött azonnal.
Két hét elmúltával besétált a házba, mintha mi sem történt volna, és mi férjemmel akkor már szinte belefásultunk a néma fájdalmunkba, és mi is közömbösen fogadtuk Őt. Nem bántottuk, nem szidtuk, titokban örültünk, hogy visszakaptuk. Elmondtuk neki, hogy a rendőrségen kerestettük, akik a nyomára akadtak, de mégis hagyták elmenni. Ezért jelentkeznünk kell a rendőrségen, hogy hazatalált.
Másnap aztán el is mentünk és bejelentettük a megkerülését.
Míg Budapesten volt, belekeveredett valami lopásfélébe, és a rendőrség azért állította elő. Mivel pénzt nem kért tőlünk eltávozásakor, nem volt kétséges, hogy két hétig pénz nélkül nem tudott volna megélni. Valaki biztosan segítette, vagy éppen az a valaki vitte rossz útra. Azóta sem tudjuk a részleteket, mert lányunk nem mesélte el részletesen a dolgokat, és mi sem firtattuk annyira. Örültünk, hogy hazajött, örültünk, hogy nem lett komolyabb baja, és komolyabb rendőrségi ügy sem a cselekedetéből.
A középiskolában kapott még egy esélyt tanulása folytatására, harmadik osztályba léphetett, de több napos hiányzása miatt, - és mert váltig azt mondta, hogy ő nem érti a matekot, és nem tudja folytatni az iskolát - , én magam kértem, hogy tanulói jogviszonyát az iskolánál szüntessék meg. Majd adódott egy lehetőség, varrótanfolyamra küldtem, ahol tovább folytathatta a tanulmányait és nőiruha-készítői képesítést szerzett. Azóta is ebben a szakmában dolgozik folyamatosan, jó munkahelye van, ahol becsülettel helytáll. Elvégzett egy személyi-vagyonőri tanfolyamot is, és jelenleg gimnáziumba jár a munka mellett.
Élettársi viszonyban él párjával, akivel megértik egymást.
Tanulmányaiban jó eredményeket ért el, s még van egy éve az érettségiig. Ezt az esetet azért írtam le, mert nem lehet egy „csellengő” fiatal életviteléről negatív tanulságot és végeredményt levonni. És azt sem mondhatja senki, hogy túl megengedő, vagy túl szigorú szülők lettünk volna. Mint anya és apa gyermekeink előtt életvitelünkkel, munkavégzésünkkel példát mutattunk gyermekeinknek. Vannak későn érők, talán idősebbik leányunk is közéjük tartozik. De még nagyon fiatal volt és rossz baráti társaságba került. Azóta már másképp látja a világot, és maga is elítéli azokat az embereket, akik nem úgy élnek, ahogy a társadalom elvárja tőlük. Eszembe jut sokszor a mondás: „Rablóból pandúr”. Hát…így valahogy.
(Visszaemlékezés egy konkrét eset kapcsán)
Torma Zsuzsanna
2009. május 15.
|
|
|
- május 15 2009 18:25:23
Kedves Zsuzsanna!
Csak olvasom szépen kivitelezett írásod, és mint 3 gyermek apja mélyen átérzem a helyzetet.
Bár nálunk szerencsére sosem történt hasonló eset, de ettől függetlenül osztom az álláspontodat.
Nem szabad megítélni pusztán adatokból senkinek az emberi erényeit. Nem egyedi ez az eset, és csoda, hogy erről ilyen nyíltan mertél írni.
Írásod az előítéletek elleni értékes megnyilvánulás, mindamellett a szülői megértés, és szeretet szép mintája. Borzasztó lehetett megélni!
Szeretettel: Szisz |
- május 15 2009 21:39:31
igen ez elég szomorú történet
a legtöbbet akit ismerek azok mind így tüntek el mert a teremtőjük nem engedte többet haza a szüleikhez |
- május 15 2009 22:33:36
Fogadd nagyrabecsülésem, hogy ezt a negatív eseményt ilyen tárgyilagosan leírtad. Egy happyend-del végződött eset a családotokban, amiből levonható a tanulság.
Szeretettel: Molnár József |
- május 18 2009 08:11:38
Köszönöm hozzászólásotokat,kedves András,Sziszifusz, Larissza és Józsi! Sajnos, napjainkban vannak eltűnések, és zömmel olyanok, hogy a fiatalok nem térnek soha vissza. Ilyenkor mindig eszembe jut az én leányom kétheti eltávozása is.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- május 19 2009 12:32:11
Tanulságos a történet, nagyra becsülésem érte, ahogy leírtad kedves Zsuzsa! Mindig kisérteni fog titeket. Csodálom az erőt, ami bennetek van, de a lányodat is, hogy mert hazamenni. De az a ti érdemetek. Tudja, hogy bármi történik, mellette álltok.
Üdvözöllek szeretettel: Hajdu Mária |
- május 19 2009 14:29:14
Köszönöm Neked is kedves Marcsy, hogy hozzászóltál írásomhoz. Nem tudom, mi lett volna velem is, ha nem látom viszont lányomat? Ezért nagyon egütt tudok érezni azokkal a szülőkkel, akik végleg elveszítik gyermeküket. És mostanában nagyon sokan.
Üdv.: Torma Zsuzsanna |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
