|
 Vendég: 2
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Sok embernek eljön az életében az a pillanat, amikor úgy érzi nem bírja tovább. Rengeteget szenvedett, képes volt talpon állni. Aztán jön az a kis semmiség, ami nagyon is nagy dolog. Ezt viszont csak ő képes felfogni. Hiszen ő az, aki megéli. Ő az, aki átérzi azt a fájdalmat, amit okoztak neki. Ekkor pedig olyan dologra vetemedik, ami megváltoztatja eddigi életét....
A Mosoly angyala
Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, elég, ha szüksége van rá. És akkor megmutatkoznak, és ragyognak, mint a hajnal első fényei.
Paulo Coelho
Gondolataimba merülve néztem magam elé. A mostani időben ez már a szokásommá vált. Folyamatosan azon gondolkodom, mit tehettem rosszul. Miért van az, hogy mindig én vagyok az, aki végül a legszerencsétlenebbül kerül ki egy helyzetből? Próbálok felnőttként viselkedni, de mégis megmaradni gyereknek. Próbálok jót tenni másokkal, mire az emberek válasza az, hogy én egy naiv kislány vagyok. Mit tehetnék ellene, hogy ne legyek az a szemükben? Váljak egy olyan kis senkivé, aki eltapos másokat és nem törődik senki érzéseivel? Nem tudnék ezzé válni. Én, én vagyok. Néha belém száll a kisördög, de az is csak jóindulatúan. Erős akarok lenni, és mégis megmaradni saját magamnak. Egy gyenge naiv kislánynak.
- Légy egy olyan ember, aki képes mindkettőre!
A hirtelen hang kizökkentett mélázásomból. Felé fordítottam a fejemet.
- Ki vagy te? – Kérdezem hökkenten, mikor meglátom azt a gyönyörű feketébe öltözött személyt, akinek hátát angyalszárnyak verdesték.
- Én a Bosszú angyala vagyok. – Válaszolt büszkén, miközben ezüstös fény ragyogta be alakját. – Azért jöttem, hogy a segítségedre legyek.
Értetlenül meredtem rá. Még hogy angyal! A Bosszú angyala…
- Miben kellene a segítségemre lenned? Nem akarok bosszút állni senkin! Csak békét akarok, és mosolyt az emberek arcára.
Az angyal félelmetesen fekete szemei elhomályosultak, majd közeledni kezdett felém. Félelem lett rajtam úrrá. Remegni kezdtem. Féltem.
- De igen, szükséged van rá. Szükséged van rám. Kell valami, ami segít túltenni a fájdalmon. Lehet, hogy jót akarsz, de a lelked legmélyén azt kívánod, bárcsak átéreznék azt a fájdalmat, amit neked kell. Nem bírja a lelked ezt a nyomást. Én segíteni akarok neked. Hadd, hogy segítsek!
Néztem, ahogy lehajol hozzám. Néztem, ahogy közeledik arcomhoz, és megsimogatja azt. Lehunyta a szemét, majd adott egy puszit a homlokomra. Ismerős érzés lett úrrá rajtam. Az angyal emlékeztet valakire. Mikor eltávolodott tőlem, jobban megfigyeltem alakját. Tényleg csodálatosan szép volt. Sötét haj verdeste vállait, szemeiben megcsillant a lemenő nap fénye.
- Hagyd, hogy segítsek! – Suttogta kétségbeesve, miközben felém nyújtotta kezét. Megbabonázott. Lassan felé nyúltam.
- Lilla! Hagyd békén! Ne kényszerítsd olyanra, amit nem akar! Távol áll tőle a bosszú!
Kezem megállt a levegőben, majd mindketten egy másik alak felé fordultunk. A Bosszú angyala értetlenül meredt megszólítójára. A mérhetetlen zavart hirtelen harag vette át.
- Mit akarsz itt? Hagyd, hogy tegyem a dolgomat! – Sziszegte dühösen a másik angyalnak, aki hófehér ruhában lebegett a levegőben.
- Sajnálom, azt nem tehetem. –Válaszolta az halál nyugodt hangon. Édes hangja fülembe mart, s nem akart onnan szabadulni. Hallottam hangját visszacsengeni. Megborzongtam tőle. Valami erőt vett rajtam és felálltam. A Bosszú angyala meghökkenten hőkölt vissza. Lassan araszolni kezdtem a hófehér angyal felé. Meg akartam érinteni. Eggyé akartam válni vele. Érezni azt a nyugalmat, amit ő okozhat nekem.
- Segíts! – Suttogtam kétségbeesve, majd könnyek közt kiáltottam. – Kérlek, segíts rajtam!!!!
Összerogytam. Eddig bírtam. Zokogtam, kétségbeesve kapkodtam éltető levegőért. Nem, nem kell az élet. Miközben ezt gondoltam, valaki lehajolt hozzám. Könnyes szemekkel néztem fel az aranybarna szemekbe. Nyugalmat árasztottak.
- Segítek. – Jelentette ki az angyal, mire én abbahagytam a zokogást, s lelkembe megnyugvás költözött. Megnyugodtam, hogy nem kell tovább egyedül átvészelnem a dolgokat.
- Lilla! Kérlek menny el! Itt nem tehetsz semmit!
Angyalom a fekete angyal felé fordult. Ő dühösen nézett rá, majd rám vetette pillantását. Egy ideig nézett engem, majd vállat vonva eltűnt szemem elől.
- De vigyázz rá, Védelmező angyal!
Hallottam a hangot, melyre összerezzentem.
- Békét szeretnél? – Kérdezte angyalom, miközben mosolyogva megfogta kezemet, és felállított.
Hevesen bólogattam. Nem szeretnék mást csak békét.
- Tudod, a békét nehéz megteremteni. – Sóhajtotta fáradtan. – Ahhoz, hogy az ember elérje a legnagyobb békét, meg kell halnia. Meg kell halnia, és eggyé kell válnia az őrangyalával. Az igazi békét, csak így találhatod meg. Erre sajnos nincs más mód.
Meredtem rá. Nem féltem. Végül is én a békét akartam, és nem féltem a haláltól. Egyszer úgyis utolér. Mindenkit. Hiába próbálja az ember elkerülni, hiába próbálja kicselezni. A halál csontos keze egyszer úgyis magával ragad. Lehunytam acélkék szememet, majd mosolyogva megkérdeztem:
- Mit kell tennem, hogy egyesülni tudjak az őrangyalommal?
Soha nem felejtem az angyal szavait. Megtettem. Ettől fogva én lettem a Mosoly angyala.
Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Alex Tamás
|
|
|
- május 26 2009 09:45:44
Kedves mayu93!
Lehet, hogy nem értem meg eléggé a mondanivalódat. De azt hiszem, hogy a két angyal az emberek két énjét (a rosszat és a jót) jelképezi. Néha a rossz kerekedik felül, de legtöbb esetben a jó kerül uralomra. Ha mosolygunk, és békében vagyunk önmagunkkal, akkor a súlyos betegségből, s a megpróbáltatásokból is könnyebben ki tudunk lábalni.
A mosoly mindig segít!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
