Hajnal vissza tért a Grey várába.Életét kockáztatva azzal hogy nem Gery vitte oda hanem a saját erejéből van ott.
Hajnal az ablakban állt és figyelte a párbajt.
Gery és ellenfele még emberi alakban álltak egymás elé.Azután pedig különböző állatok alakját öltötték magukra.
Hajnal az erejét elküldte Gerynek amit a férfi érzékelt is de nem fogadta el.Nem akarta hogy szerelme meghaljon.
A küzdelem gyors volt.Mint amikor a kolibrik reppennek.Gery éppen emberi alakot öltött amikor leakarta fejezni lóalakú ellenfelét aki éppen akkor váltott át sassá.A küzdelem így folyt kettejük között.Sokáig tartott.
A végén mégis egy fordulatos lépéssel ,egy rafinált csavarral Gery megsemmisítette ellenfelét.
A Herceg felé szúrni akart de az sok apró kék pillangóvá változott.Gery tűzokádó sárkány alakját vette és szörnyű leheletével halálra pörkölte a sok ezer kis pillangót.
A Herceg megsemmisült.
Gery elnyerte tőle a hercegi címet.
A démon király a semmiből ott termett arany griffjén és leszállt Gery elé.
Köpönyegével suhintott egyet és Geryt máris várába vitte ahol kitüntette azután visszavitte a küzdő térre.
Hajnal szárnyas oroszlánra ült és szerelme elébe repült.
Gery már várta Hajnalt.Hajnal a démon karjaiba rohant.
- Hála az istennek nem haltál meg.Még igazából is szeretnék veled találkozni.
- Fogunk is szerelmem nem csak itt.Én lettem az új Herceg már nem vagyok messze a célomtól.
Gery megcsókolta Hajnalt.
- Tiszta szívemből szeretlek.
- Én is.
Gery füttyentett Pegazusának, Hajnal meg az oroszlán hátára ülve vissza repültek a várba.
Mind a ketten az ablaknál álltak.
- Haza kell menned nem akarom hogy megkárosodjál.Én is haza térek majd holnap este találkozunk szerelmem.
Még egyszer megcsókolták egymást aztán mindketten felébredtek.
vali75 14/08/2025 05:15 Szép reggelt kívánok! vali75 13/08/2025 08:18 Szép napot! Megkérek mindenkit, hogy ne küldjétek be ugyanazt a prózát, verset többször. PiaNista 10/08/2025 20:39 Nem sürgôs, csak kérdem: Nyári szünet van? PiaNista 10/08/2025 11:42 Bocsánat, régen küldtem be írást. Most kettô ment . Lehet, hogy valamirôl lemaradtam? iytop 10/08/2025 08:17 Csodálatos szép jó reggelt és szerencsés vidám napot gondtalan hétvégét kívánok sok szeretettel mindenkinek iytop 07/08/2025 12:20 Békés, boldog napot kívánok Mindenkinek! iytop 06/08/2025 15:39 Szép napot kívánok! iytop 05/08/2025 12:26 Szép napot kívánok Mindenkinek! iytop 04/08/2025 12:30 Szép napot kívánok! iytop 02/08/2025 13:29 Szép napot kívánok Mindenkinek! iytop 01/08/2025 07:30 Jó reggelt kívánok! iytop 30/07/2025 09:59 Szép napot kívánok! rapista 22/07/2025 14:06 SZÉP NYARAT KÖLTŐTÁRSAK, NOVELLISTÁK! 2xistvn 05/07/2025 09:58 szép napot!
.... és sikeres holnapot:munkában,sorsba n,pénzben …. és leg fő kép egészségben !!!:_ hzsike 03/07/2025 19:35 Szépséges napot kívánok mindenkinek!