|
 Vendég: 20
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Tudva azt, gondolatai, cselekvései csak az értelem gügyögése emberi szinten.
Az értelem gügyögése emberi szinten
A férfi fogta a könnyű takarót, és reá terítette a pár éves leánykára. A gyermek álmos szemeivel nézett apjára, a nyári meleg szobányi hűvösében.
- Mesét akarok még! – szólalt meg kedves érdeklődéssel hangjában.
- Meséljek a csiga, hogyan lett csigabiga?
- Mert csigának született! – kapta meg a választ kérdésére.
- Ez nem teljesen így van.
A leányka mosolya biztatóan hatott. Azon gondolkodott, mit is mondjon a csigáról. Valami eddig nem hallottat, ami mégsem készteti álmában továbbgondolni a mesét. Nyugodtságot akart. Az élet így is kegyetlen hozzájuk. Már hetedíziglen. És nem tudta, vajon mennyi ideig tart még, és hány generáción az átok. És azt sem, miért. Már nem is érdekelte. Csak vége legyen. Vége. Végre. Születetlen az, aki megfoszthatja e valóság érzetétől. Már nem akart semmit az átkot tevőtől. Kislánya egészsége fontosabb számára. Még a saját életénél is. Övét adta volna megváltásként. De nem kellett. Nem, az ellene vétkezőnek.És akkor még ez a hülye gondolat; miért csiga a csigabiga. Valahogy ki kell mászni e lehetetlen helyzetéből, hogy gyermekének ne okozzon kárt véle.
- Akkor hogyan lett a csiga csigabiga? – hozta vissza gondolataiból az ártatlan kérdés.
- Én úgy hallottam nagyapámtól, ahogy az ő nagymamája mesélte néki ezt a történetet, és én most ugyanúgy elmondom.
- Mindig ezzel kezded! Lehet, nem is emlékszel egyikre sem! Én sem emlékszem anyura, pedig nem régen halt meg!
A férfi elérzékenyült. Arcán, némán gördültek lefelé a könnyei. Érezte, ez nem az ő napjának estéje lesz. A gyermek folytatta tovább.
- Te sírsz?!
- Csak izzad a szemem környéke.
- Akkor mi van a csigabigával? Miért is lett az, ami most? A nagyapó nagyanyja szerint?!
- Az úgy történt… A Jó Isten adott lehetőséget a lelkek számára, hogy elhaló testük helyett választhatnak maguknak újabbat, a saját dicsőségükre. Amikor reá került a sor a mi lelkünkre, aki igen fukar volt még önmagához mérten is, és nagyon fogához verte a garast, ráadásul megszokta a lustaságot, meg az önmagával való nemtörődömséget, okával választott olyan testet, ami néki, a legmegfelelőbbnek mutatkozott.
- Ez lett a csigabiga?
- Majdnem. Ő százlábú akart lenni, mert ez a test, meg a közlekedése, meg az életforma tetszett néki. Meg kicsi is volt, és ijesztő mások számára. Meg egyszerűnek is gondolta.
- De a csigának nincs is lába… nem is ijesztő. Meg háza is van, amit magával cipel.
- Ez volt a probléma egyik gyökere; a láb. Mivel fösvény és lusta is volt, arra kérte a Teremtőt, vegye el tőle a lábakat. Így nem kell száz pici cipőt fűzögetni naponta életében, és a lába sem fog fájni, ha nem lesz. A Teremtő rábólintott. És eltűnt a pici lábacskák erdeje. A testre váró lélek megkönnyebbült; nincs gond a lábakkal…
- De mégis mozog!
- Viszont volt ijedelem, amikor mozdulataival nem tudta helyzetét változtatni. Lábat mégsem szeretett volna. Hogy mozogni tudjon, testnedvein juthatott előbbre. Ez megfelelt néki.
- Ez jó! Fösvény, lustaság együtt! – nevetett a leányka.
- Igen! Tetszett néki, hisz erre vágyott. Viszont a csúnyaság is zavarta. A szőrösség. A puha test védtelensége. Szebbet akart. Mutatósabbat. Hasznosabbat. Az általad is ismert formát választotta.
- Szépek is azok a teleszkópos szarvacskák! Mennyivel másabb lenne lábakkal. Vagy szárnyakkal.
- Igen, csak akkor már nem csigabiga lenne.
- Akkor másnak hívnák.
- Oda lenne a fogalomhoz tartozó képi illúzió.
- És hogyan lett háza a hátán? – nézett kérdően a mesélőre álmos szemeivel.
- Az akkor történt, amikor már–már meg volt elégedve a test formájával, csak a védtelensége zavarta. Olyasmit szeretett volna állandóan magánál tartani, ha baj van, belé húzódhasson másnak el nem érhetően. A Teremtő reá bólintott, azzal a kitétellel, hogy mindig magán kell hordania. Lett volna még más kívánsága is, mint legyen gyors, soha ne keljen ennie, meg ő legyen a teremtés csúcsa, de ezek a kívánságai mosolyszinten maradtak. Hát így lett a léleknek százlábú helyett csigabiga teste.
A férfi folytatta volna a leszűrhető tanulságok halmazával gondolatait, de a gyermek egyenletes szuszogása és behunyt szeme miatt nem tette. Alszik az árva. Engedi a fájdalom. Köszönet érte. Betakarta gyönge testét a könnyű takaróval, elengedte a kezét, és az ágya szélére húzódva feleségére gondolt. Arra, hogy miért hagyta magára a gyermekkel. Hisz szükség volna még reá, és nem csak a lányuknak. Imára kulcsolt ujjakkal erőt kért a Teremtőtől magának, a gyermek érdekében. És csak azt kívánta, engedje a fájdalom, hogy pihenhessen még. Tette, mindezt arra gondolva, hogy az orvosok szerint várható életkora havonta hét évvel csökken. Tudva azt, gondolatai, cselekvései csak az értelem gügyögése emberi szinten.
2009-06-09
|
|
|
- június 14 2009 09:33:20
Írásoddal még közelebb hoztad az embert, az érzést.
A gügyögés olykor kell az értelmen belül.
Sokszor csodálkozom, ha a gyerekben a felnőttek nem az ember látják és lekezelik, túlmagyaráznak bizonyos dolgokat. Ők is a maguk szintjén születésüktől kezdve emberek, értők és gondolkodók, általunk lesznek azzá, ezért meséink legyenek hozzájuk méltóak, tanító jellegűek és nem nézzük őket hülyének, ez lényeges számomra.
Köszönöm írásod.
Szeretettel Joli |
- június 14 2009 14:32:25
Kop-kop!
Beleborzongott a lelkem! Szívfájdítóan gyönyörű. Köszönöm, hogy olvashattam. Jampa |
- június 15 2009 09:00:22
Kedves Mihály!
Nagyon megható ez a történet, amelyben a mese nem kevés tanulságot és bölcsességet is tartalmaz mindenki számára.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
