Napkorong

Zöld mezõnek közepében
Virág nyílik csöndben, szépen.
Sok a bûne e virágnak,
Vágyai magasba szállnak:

Fává akar növekedni,
De sejti, kevés õ megtenni.
Körbenéz a sok kis társon,
Õket lesi, mit csináljon.

Sokuk még maga sem tudja,
Fa kéne, hogy legyen célja.
Kis virágunk büszke nagyon,
Mert õ tudja, mi cél felé tartson.

Sok a bûne e virágnak,
Mik gátat szabnak álmának.
Látja, hogy még nem erõs fa,
De mert vágyát már jól látja,

Magát ettõl többre tartja.
Pedig õ nagyon jól tudja,
Van célja más virágnak is,
Tán fa akar lenni õ is.

De virág virág szívébe nem lát be,
Nem látják egymásnak vágyát se.
Egyik örül a méheknek,
Másik pedig szép színének.

Sok a bûne e virágnak,
Derékig sem ér a fáknak.
Nemes fák, ha bántják õket,
Ellenállnak rút erõnek.

Kicsi virág, ha rálépnek,
Nem mondható túl deréknek.
Háta hajlik a súly alatt,
Úgy éri, neki ez nagy falat.

Hisz' elhisz bármit bárkinek,
Nem mer ellenállni senkinek.
Gyáva ez a virág nagyon,
Megtörheti a hatalom.

Sok a bûne e virágnak,
Nyomába sem ér a fáknak.
De leghõbb vágya mégis ez,
Õ bizony derék fa lesz.

Kik bátran állnak a viharban,
Nagy, árnyékadó alakban.
Nem nézik, hûsük kire vetül,
Gazdag, szegény alájuk kerül.

Kis virág is ezt szeretné,
Lombja lenne árny, menedék.
De nem tudja, merre menjen,
Fává vajon miként legyen?

Amazok tudják nagyon jól,
Mit, merre, hol és mikor.
A kisvirág most körbenéz,
Bölcs tanácsot vár szegény.

Sok a bûne e virágnak,
Bizonytalan önmagában.
Nem mer egyedül dönteni,
Mások tanácsát követi.

De elhisz bármit bárkinek,
Nem mer ellenállni senkinek.
Úgy hiszi, minden virág jószívû,
Pedig akad köztük kétszínû.

Sok a bûne e virágnak,
Hisz, de nem mindig csak a fáknak.
Fél a saját döntésétõl,
De fõként a felelõsségtõl.

Ez nagy bûne e virgnak,
De nézi tovább a fákat.
Mint õk, olyan akar lenni,
És talán meg tudja tenni.

Sok a bûne e virágnak,
Még nem látja, mit a fák már látnak.
Mert amíg õ õket lesi,
Szemüket az égre teszik.

S talán éppen ebben van a válasz,
Az eget nézd, hogy fává válhass!